Szép ígéretek

A száznapos program láthatóan a végletekig kifullasztotta a széküket csak néhány hónapja elfoglaló döntéshozókat: olyan adótáblát terjesztettek ugyanis a parlament elé, ami köszönő viszonyban sincs a néhány hónapja még kitartóan sulykolt számokkal és százalékokkal. „Pártunk és kormányunk” immár azzal sem törődik, hogy ezzel aztán végleg el lehet felejteni a sokat hangoztatott, „mi megtartjuk ígéreteinket” kezdetű passzust: sőt, a pénzügyminiszter rezzenéstelen arccal arról beszél, hogy jövőre húsz százalék alá csökken az átlagos adóteher.
Érthetetlen ez az optimizmus. Érthetetlen annak tükrében, hogy változatlan adókulcsok mellett, mindössze ötvenezer forinttal nő a legalsó sávba tartozó jövedelem határa, a legmagasabb, negyven százalékkal adózó sáv pedig már egymillió-háromszázötvenezer forint éves jövedelemnél elkezdődik. Mindez annak ellenére történik, hogy az utóbbi időszakban példátlan mértékben növekednek a bérek, és ez a pénzügyi tárca ismételt ajánlásai ellenére feltehetően jövőre sem lesz másként. Ennek megfelelően emelkedő bérük miatt rengetegen átlendülnek az eggyel feljebb eső adósávba, így gyakorlatilag megint ott tartanak majd, ahol eddig: az origónál. Ilyen helyzetben felesleges a bérek unióhoz való felzárkóztatásáról beszélni.
Persze, jön a hivatkozás, hogy a száz nap keretében végrehajtott béremelésekkel egyelőre be kell érniük a tisztelt polgároknak, ám 2004-től az adózás területén is komolyan változik a helyzet. Idén azért nem lehetséges ez, mert kissé elszállt az államháztartási deficit, főként az előző kormány tevékenységének köszönhetően. (A száznapos program hatása persze smafu.) De nincs semmi baj – mondja a kormány –, jövőre aztán tényleg csökkentjük az adókulcsokat, olyan adótáblát gyártunk, hogy még mi magunk sem ismerünk majd rá. A gond csak az, hogy pár hónapja is ugyanez hangzott el, és lám, mi valósult meg belőle. Ennek fényében könnyen kikövetkeztethető, hogy mi történik akkor, ha az oly régóta várt világgazdasági és hazai fellendülés idén, netán még jövőre is várat magára: az adóterhek csökkentése helyett ismét néhány jól megfogalmazott körmondat következik.
Azért ne legyünk telhetetlenek, hiszen bizonyos területeken már jövő évtől is olajozottan működik az „adóreform”: januártól az eddiginél jóval nagyobb illetéket fizet az, aki ajándék címén jut vagyonhoz, netán örököl, és a különböző állami hivatalok lassan őrlő malmait is jóval több illetékbélyeg társaságában lehet elindítani. Januártól a használt autó vásárlásánál is több járulékos költséget kell bekalkulálnia a leendő tulajdonosnak, a súlyadóról már nem is beszélve. Az uniós harmonizáció jegyében emelkedik jövőre néhány jövedéki termék beépített adója is. Ezek a kisebb adók kategóriájába tartoznak, keveseket érintenek – magyarázzák a döntéshozók: csak arról feledkeznek meg, hogy az illetékek és a súlyadó megemelésével pont azokkal a rétegekkel szúrnak ki, amelyek eddig sem tartoztak a felső tízezerbe.
A kialakult helyzetben mindenki folytathatja az eddig megszokott tevékenységét: a szakszervezetek tárgyalnak és fenyegetőznek, az alkalmazottak elégedetlenkednek, a vállalkozók pedig a bevétel eltüntetése érdekében próbálnak minél több költséget leírni. A kormányzatnak ellenben nem akad különösebb dolga: ők már leírták magukat.