A Kálvin tér

E két felvétel egymás mellett többről szól, mint amennyit első pillantásra elárulnak. A pesti Kálvin téren az első világháború előtti évek valamelyikében, majd napjainkban – ugyanarról a helyről – készült képekről nem csak a különbségek kiabálnak – jé, milyen más volt régen! –, ha alaposabban megnézzük őket, azt is megmutatják, mi történik a jelenben a magyar fővárossal.
Először a tényekről pár sorban. A régi városfal – majd a Kiskörút – és több fontos, ősi országút találkozási pontjánál kialakult teret sokáig Heuplatznak, Széna térnek nevezték a pesti német polgárok, a Kálvin tér nevet az 1830-ban itt felépült református templom után kapta, 1874-ben. A régi kép – Erdélyi Mór felvétele – előterében látható gyönyörű Danubius-kút Ybl Miklós tervei alapján készült, 1883-ban állították fel, majd az 1945-ben elszenvedett súlyos sérülések részleges kijavítása után 1959-ben áthelyezték az Erzsébet (akkor Engels) térre, az ott lebontott Nemzeti Szalon helyére. Ugyancsak a háború pusztítása folytán üresedett meg két házhely a középkori Kecskeméti kapunál, ahová – négy évtized múltán – a Korona Hotel kettős tömbjét emelték, köztük az utca fölött átívelő „sóhajok hídjával”. Két másik telek a Baross utca betorkollásának két oldalán – több mint fél évszázadig állt üresen.
Az Üllői út és Ráday utca közé eső saroképület – a felvételen félig látszik – az előző rendszerben az Állami Biztosító központi irodaháza volt. A privatizált vállalat utódcége tisztességesen renováltatta, ennek következtében most ez az egy középület a Kálvin téren – a templomon kívül –, amelynek külseje méltó a régi városképhez. Az Erdélyi-fotón látható másik két szép sarokház áldozatul esett az 1945-ös ostromnak.

Köztük a háttérben az egykori Wenckheim-palota neobarokk épülete látható – a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központja –, amelyet a közelmúltban hoztak rendbe. Érdemes jól megfigyelni a Baross utca elején álló Beszkárt-villamoskocsikat, az előttük zászlót emelő forgalomirányító embert, a járdákon lévő lombos fákat, a díszkút mögött lévő gázkandelábert, a mindenütt tiszta útburkolatot. Az egészséges kedélyű, emberléptékű, békebeli városképet.
Ezután nézzük meg a mostani Kálvin térről készült pillanatfelvételt. A szürke, sivár aszfaltburkolaton nyoma sincs életnek, még a szüntelenül hömpölygő autóhordát is feltartotta egy pillanatra a tilos jelzés. Csak a jó fél évszázados „stuka” villamoskocsi húz be jobbról a képbe, amelynek hátterében egy brutális lámpaoszlop áll. Az Üllői és Baross utca között pár éve megépült épületről minden szónál többet mond a puszta látványa. „Értékét” főleg az üveggyártók és kereskedők tudják megbecsülni. Tervezőjének neve érdektelen, egy a sok közül, akik ma ilyesféle házakat „álmodnak”, ám a kérdés okkal feltehető, hogy ha ezek építészek, akkor mi volt Ybl, Lechner, Schulek, Steindl vagy Kós Károly? A másik, még épülőben lévő foghíj egyelőre csak a betonlobbi sikeréről árulkodik. A projekt elég rútul indult, egy viszonylag értékes belső-józsefvárosi – palotanegyedi – ház sietős elbontásával, ötven évi türelmes hozzákészülődés után…
A Kálvin tér most olyan új arculatot kap, amilyet ma már tőlünk nyugatra, magukra adó városokban magukra adó építészek és magukra adó városvezetők nem csinálnak. Nálunk igen. Mellesleg: Budapestnek nemcsak főpolgármestere van, de főépítésze is. Hogy Demszky mivel tölti az idejét, azt tudjuk, de hogy Schneller főépítész mivel, azt sajnos nem. (L. E.)