Szexrabszolgák

2002. 10. 11. 22:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyugati világ lapjai rendszeresen cikkeznek felháborodva arról, hogy miként vonszolnak maguk után nagydarab fehér turisták fiatal, apró örömlányokat Bangkok és Pattaya utcáin. Igazuk van. De a történetnek ez csak egy része. Mégpedig a kisebb része. Ugyanis e cikkekből úgy tűnik, a „szerelem pénzért” ipar és a nőkereskedelem pusztán a turizmusra épül.
Ezt az egyoldalú beállítást cáfolja Louise Brown világsikere, a Szexrabszolgák – nőkereskedelem Ázsiában című könyve, amely a közkeletű tézist a feje tetejére állítja. A kötetből ugyanis kiderül, hogy az ázsiai, rabszolgasorban tartott örömlányok és gyerek prostituáltak fő „fogyasztói” elsősorban ázsiai férfiak.
A szerző a kilencvenes évek elején családjával együtt Nepálban élt. Két évet töltött a csodálatos szépségű Katmandu-völgyben, ahol először figyelt fel a nepáli lányoknak az észak-indiai bordélyházak felé irányuló exportjára. Brown asszony ezt követően visszatért hazájába, Angliába, ahol a Birminghami Egyetemen tanított japán történelmet és politikát. Ekkor kezdett el komolyan foglalkozni az ázsiai szexiparral. Megdöbbenésére gigantikus és globális iparágra bukkant, amelynek hatalmas méretei csak azért maradnak rejtve a nagyvilág szeme előtt, mert az „üzlet” legfontosabb részét rejtve folytatják.
Sőt a „látható” rész egy része szintén rejtve marad, ugyanis míg egy európainak egyértelmű, hol található pénzért szex Ázsia legtöbb városában, a helyiek számára az ilyen látható jelek hiányoznak, ugyanis ők tudják, hová kell menniük érte.
Ázsiában – éppen úgy, mint a latin-amerikai országokban – a gyermekprostitúció is akut probléma. De nem csak azért, mert nyugati pedofilek keresik fel az ázsiai országokat, hogy szexet vásároljanak gyerekektől. Annyi gyerek prostituált van Ázsiában, hogy a szolgáltatásukra irányuló keresletnek a helyszínről is kell érkeznie, gondolta Brown.
Mint kiderült, igaza volt.
A szerző által felkeresett, a prostitúcióval foglalkozó szervezetek szerint az elmúlt évtizedben az ázsiai szexmunkások átlagéletkora csökken. E térségben a legtöbb helyen a prostitúció gyerekkorban kezdődik. A szexiparnak ugyanis olcsó és engedelmes kiszolgálókra van szüksége, és az „ügyfelek” a még nem beteg serdülőkorúakat részesítik előnyben. Az ázsiai ügyfelek legnagyobb része nem nőket, hanem lányokat akar vásárolni. E földrészen a prostituáltak „kedvelt” kora tizenhárom és tizenhat között van. A legdrágábbak a szűz lányok, kiknek adásvételéért hatalmas összegek cserélnek gazdát. Brown számos ilyen lánnyal beszélgetett, akik közül többen elmondták, hogy már pubertáskoruk előtt megkezdték a munkát.
Érdemes idézni a könyvben olvasható számtalan példa egyikét, amely megmutatja, mennyire rejtett a társadalom elől a szexipar helyi igényeket kielégítő része. A helyszín Manila, a Fülöp-szigetek fővárosa.
„Meglátogattam egy klubot, amely az alsó középosztályt és a jobban kereső munkásokat szolgálja ki. A látogatók sofőrök, tisztviselők és kisebb cégek tulajdonosai voltak… Az épület kívülről úgy nézett ki, mint egy nagy, Földközi-tenger melletti diszkó. Befizettük a belépti díjat, majd beléptünk egy pajtaszerű szobába, amelyben asztalok és székek sorakoztak. Egy kis, tehetségtelen zenekar játszott három rendkívül unott arccal ott ülő vendégnek… Betereltek bennünket egy oldalajtón, majd egy hosszú, kivilágítatlan, keskeny folyóson haladtunk tovább, ahonnan eljutottunk egy terembe, amely zsúfolásig tele volt… Tízperces időközönként két lány sétált át a vendégek sorai között, és táncolni kezdtek… Időnként egy-egy vendég felállt az asztaltól, és a táncot befejező lány után ment…”
Manilában a jobban keresők az úgynevezett „casák”-ba mennek, amelyek zárt bordélyok, ahonnan a nők nem tudnak elmenekülni. A „casa” (spanyolul: ház) megtalálása nehéz feladat, mert rejtettek. Semmi sem hirdeti őket. Az új vendégeket csak a régiek ajánlhatják be. Az ilyen helyekre a bejutás felér egy exkluzív klub tagságával. A szerző kívülről figyelt meg egy ilyen elegáns házat, amelybe a méregdrága autókon érkező vendégek egy föld alatti garázsba hajtottak, majd néhány óra elteltével távoztak.
A Fülöp-szigeteken a prostitúció egyébként illegális…
A könyvet nehéz elolvasni felháborodás és a tömegáruként rabszolgasorba hajtott nők iránt érzett mély részvét nélkül. Ahogy a harmincéves vagy még annál is fiatalabb nők jó része kifacsarva, megöregedve, nincstelenül kerül ki a nyomornegyedekbe, és követ el öngyilkosságot, hal meg AIDS-ben, vagy tér vissza abba a faluba, ahonnan szüleik eladták, szégyentől övezve – hacsak nem szerzett magának annyi pénzt, ami „megmenti” lenézettségét.
Vajon Brown után ki írja meg a kelet-európai lányok illegális kereskedelméről szóló könyvet?


Az elmúlt héten ennek a rovatnak az elején az elektronikus átvitel hibájából a cikkel (Nankingot tagadni?) egybefolyva jelent meg a következő, az írás különálló részét alkotó szöveg:
„A Nemzeti Egységmozgalom a Magyar Nemzet 2002. augusztus 12-i számában bojkottra szólította fel a polgári oldal politikusait és közéleti szereplőit. Arra kérte őket: ne adjanak interjút a 168 Óra című hetilapnak, illetőleg ne folytassanak a lap munkatársaival olyan beszélgetést, amely interjúnak fogható fel. Először Katona Tamás, Boross Péter és Gálszécsy András hagyta figyelmen kívül a Nemzeti Egységmozgalom bojkottfelhívását. A bojkott-törést Herényi Károly, Gémesi György, Demeter Ervin és Katona Kálmán folytatta. Ismét alakul a nemzeti egység… A 168 Órának pedig gratulálunk, hogy oly mesterien találják meg a lágy pontokat… Az, hogy legutóbbi számuknak Debreczeni József és Szabó Iván is megszólal, természetesen nem számít a bojkott megtörésének. Ők a hetilapban otthon vannak.”
Eddig a szöveg, amelyet azzal kell kiegészíteni, hogy a 168 Óra című hetilap 2002. október 10-i számában Pusztai Erzsébettel olvasható interjú.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.