Tisztelt Szerkesztőség!

Cselédképző közszolgálat
Az MTV vezetőszerkesztői kettős mércével mérnek: a rámenős stílus már csak a jobboldal ellen dívik
Nézem az Aktuálist az m1-en. Az MSZP elnöke a vendég. Ki tudja, hányadszor. A riporter Betlen János. Kovács László beszél. Ömlik belőle a szó. Várom, mikor válik élvezhetővé, nézhetővé az adás, ami nem annyira a meghívott, mint inkább a riporter felkészültségének és rátermettségének függvénye. És a szerkesztői kurázsié. Ha ez megvan, a sűrűsödő unalomból is ostorpattogtatást lehet csiholni.
Hétfőn este erre hiába vártunk. A máskor rámenős Betlen ugyanis feltűnően alulteljesített. Azt mindenki tudja, hogy akit meghívott a stúdióba, milyen politikai stílust, illetve habitust képvisel. Talán annak ellenszerét kellett volna felismerni és alkalmazni – különben a beteg menthetetlenül elhalálozik, márpedig a beteg jelen esetben mi magunk voltunk, a nézők.
Még rosszabb, hogy képzeletbeli haláltusánkat Betlen hosszúra nyújtotta. Azzal, hogy unott és enervált volt. Azzal, hogy hiába keresgélte, nem találta a szavakat. Azzal, hogy hagyta magát lebeszélni a képernyőről. Azzal, hogy nem vágott közbe a legkiáltóbb hamisításkor. Azzal, hogy önfeladó kihátrálása egyszersmind lehetővé tette Kovácsnak: önelégült fölényeskedése kommunikációs kényelembe csaphasson át. Betlen János riporternek nem jutott eszébe a kínálkozó evidencia: elnézést, de választások előtt minden kormányfő az újraválasztását szokta hirdetni. (Ez történt négy éve is, amikor Hornék előre ittak a medve bőrére, majd elbuktak.) Orbán tavaszi bizakodását Kovács így negatív szenzációként tálalhatta – miként azt is, hogy a volt miniszterelnök „személyesen uralta az MTV-t”. Ez még Kovács szájából is ritka arcátlanság, pedig tavasz óta jócskán edzettek lettünk. Betlen két pislogás közben ekkor szólt, de csak bátortalanul, a lényeget csupán érintette. De nem találta telibe. A havi egyszeri, Baló György vezette kormányfői interjúk – Kovács erre célzott – igencsak rámenős, belekérdezős stílusát a jelenlegi miniszterelnök talán három percig lenne képes elviselni – elődje négy évig bírta. Ezt – ha így nem is, de utalva rá – meg lehetett volna pendíteni. Azt is, gazdagon adatolva méghozzá, hogy az MTV-ben Hornék idejében a hírműsorokat illetően milyen eljárás volt érvényben. Betlennek azonban semmi ilyesmi nem jutott az eszébe – ekkor sem.
A bérnövekedés ügyében, vagy abban, hogy ki nyerte a választásokat, megint csak hömpölygött a Kovácstól ismert arrogáns, kioktató szófolyam. Az „Elhiszem azt elnök úr, hogy abban, amit most elmondott, van ráció” alácsuszamlás helyett ennyi is elég lett volna: Bocsánat, pártelnök úr, de tavasszal 188 parlamenti helyet szerzett a kormányoldal, az MSZP meg 178-at. (Ezt az arányt még a radikális nyelvújítók sem szokták MSZP-s győzelemként emlegetni.) Nos, ezt az elmaradt közbevetést – szégyenszemre szimpla levélíróként, nem pedig vezető újságíróként – hadd pótoljam ekképpen: Elnök úr, önök nem győztek, mert tízzel kevesebb széken ülnek, mint a jobboldal. Ám mivel – a várakozások ellenére – a MIÉP helyett az SZDSZ került be, a választási rendszer logikája miatt mégis önök alakíthattak kormányt. Ennyihez kellett volna némi bátorság, nem többhöz. Ehelyett azonban Kovács hosszas monológját hallgathattuk már megint.
A remény egyszer azért felcsillant. Sajnos csak rövid időre. Amikor a kereskedelmi tévék kerültek szóba, látva a tétova műsorvezetőt, a meghívott belemelegedett: ekkor már ömlött belőle a szó. A riporter gyenge kísérlete, amit válasz gyanánt fejtett ki, valahogy így hangzott: A Fideszben volt egy olyan érzés, hogy azért kell a köztévében úgymond többet szerepelnie, mert a kereskedelmi adók abszolút kormányellenesek velük szemben.
Nos, ez igaz is, de nem eléggé. Mert az egyébként jó felvezetés nem folytatódott (Kovács heveny közbeszólása miatt), és ezúttal sem követték a tények, amiket Betlennek ki kellett volna mondania: hogy az ORTT elítélte a tv2-t és az RTL Klubot a választások idején tanúsított hazug híradásaiért (amelyek szerkesztésükben éppen a stúdióban ülő Kovács szélsőjobboldali vízióinak helyességét kívánták alátámasztani odaküldött operettnácik közeli képi bemutatásával). A tv2 jogerősen pert vesztett a volt miniszterelnök ellen, amikor vagyoni helyzetéről közölt valótlanságokat, vagy hogy e csatorna internetes oldalain fajgyűlölő, gyalázkodó kitételek voltak olvashatók az exminiszterelnökről. Folytathatnánk a sort a Juszt-féle MSZP-s magántelevízióval (az úgynevezett Magyar ATV-vel), az Orbánt négy évig – jobbára alpári stílusban – ócsároló Heti Hetessel és a többivel.
Ezeket az érveket sem hallhattuk hétfőn este. Miért is kellett volna? Hab a tortán, hogy ami miatt az MTV egyáltalán behívta az MSZP-t a stúdióba aznap este (a párt várható átnevezése ügyében), arról az egész műsor mindössze három percig szólt.
Ilyen manapság egy Aktuális. Az MTV régi-új gazdái pedig ne csodálkozzanak, hogy politikai műsoraik megtekintése után a nézőnek a cselédképző tanfolyam első leckéje jut az eszébe: „Alázatos szolgája, uram!” Szabó I. Péter, Budapest

Árvíz és vadmentés
A mostani nagy dunai árvízzel és a vadpusztulással kapcsolatban eszembe jutottak a negyven évvel ezelőtt történtek. Akkor is árvíz volt. Igaz, nem a Dunán, hanem a Tiszán. A mai Tisza-tó akkor ártér volt, amely Poroszló és Sarud között szélesen terült el. Ezen a bokros-fás részen mintegy 600–800 őz élt.
A zöld ár egyik napról a másikra gyorsan emelte az ártér vízszintjét, és az ott rekedt őzek életét veszélyeztette. A védelemre kivonult honvédség dübörgő rohamcsónakjaival igyekezett kimenteni a bennrekedt állatokat. A kimerült őzeket a gát oldalára fektették. Az állatok felkelni már nem tudtak, sorsukba beletörődve feküdtek a fűben. Megpróbáltam segíteni. Két őzet hazavitettem a tanyára, csendes, zárt istállóban helyeztem el őket, és igyekeztem életüket megmenteni. Az állatokat kezeltem, de kétnapi igyekezetem kárba veszett, mert elpusztultak. Végiggondolva az eseményeket, arra a következtetésre jutottam, hogy a vadak az őket ért stressz és kimerítő úszás miatt kerültek ilyen állapotba. Javasoltam: szüntessék meg a hangos motorzajjal járó mentést, helyette evezős ladikokat használjanak, de azt is csak a szükséges mértékben. Az ártéren kiemelkedő szigetekre vigyenek takarmányt, és az onnan elúszni szándékozó állatokat csendesen, kíméletesen tereljék vissza a szigetekre, hogy feleslegesen ne veszítsenek energiát.
Ezzel a módszerrel sikerült az állomány jelentős részét megmenteni. Javaslom, hogy a jövőbeni nagy vadkárok elkerüléséért a vadak tartózkodási helyén a vízfolyással párhuzamosan alakítsanak ki mesterséges szigeteket, így az árvíz nehezebben mossa el azokat. Az állatoknak nagy része oda fog menekülni. A védelemnek nem marad más feladata, mint az állatok takarmánnyal való ellátása, illetve a szigeteken tartásuk. Viszonylag olcsón kialakíthatók ilyen védőszigetek, amelyek hosszú távon is megoldanák az árvíz okozta vadkárok kérdését. Dr. Soós Pál ny. főállatorvos, Budapest

Szegény Nagy Imre!
Csak ámulok és bámulok a „liberális nemzeti középkormány” újabb és újabb, ravaszul kitervelt, a polgári oldal arculcsapását célzó tevékenységén. Legutóbbi ilyen álszent tettük (Magyar Nemzet, szeptember 19.), hogy megszavazták a Nagy Imréről elnevezett érdemrend létrehozását, valamint döntöttek az 1956-os forradalom méltó megünnepléséről. Ez szerintem mindennek a teteje. Híres árokbetemetők! Most mire gondoltatok, hogy milyen érzéseket korbácsoltok azokban a lelkekben, akik ott voltak az ’56-os forradalom után, és harcoltak a magyar nép szabadságáért, vagy elveszítették a hozzátartozójukat, mert ti kivégeztettétek őket? Milyen otromba, útszéli gondolkodásmód ez? Meddig feszítitek a húrt? Kíváncsiak vagytok, hogy meddig lehet a népet ingerelni, hogy utána vizsgázhasson Lamperth Mónika és Salgó elvtárs emberbarát rendőrsége? Ez a híres árokbetemetés, ugye? Álljon itt egy hasonlat, ami kellőképpen érzékelteti azt a tettet, amit most elkövettetek a forradalom áldozatai és a jóérzésű emberek ellen. Vajon mit szólna több millió tisztességes zsidó ember, ha a nácizmus követőinek egy csoportja, köztük egy olyan, aki maga is részt vett az üldöztetésben, most azzal állna elő, hogy a zsidó áldozatok és a holokauszt emlékére kitüntetést alapít? Milyen elvetemültség kellene ehhez a semmihez sem hasonlítható bűntetthez? Mert bűntett lenne, mint ahogy a Medgyessy vezette kormánypárt által kiötlött Nagy Imre-érdemrend megszavazása is az. Az emberi fájdalom és kegyelet megcsúfolása. S vajon honnan van erkölcsi alapja a D–209-es miniszterelnöknek, hogy ő javasolja a kitüntetésre érdemes személyeket? S vajon kik lesznek ezek? És vajon milyen tettük alapján fogják az érdemrendet birtokolni? Hát mikor lesz már végre elég? L. E., Budapest

Száznapos átverések
Egy. Augusztus havi dupla családi pótlék. Minden olyan család, ahol 18 évet betöltött, de még középiskolába járó gyermek van, nem kapta meg a járandóságát. Ott, ahol csak egy gyermek van – igaz, visszamenőleg –, nem éri kár a családot, de ahol két, három iskoláskorú él, már igen nagy veszteség érte a családokat. Számoljunk: két gyermek után a havi családi pótlék 9800 forint. Ennek kétszerese 19 600 forint. Ahol a nagyobb gyermek 18 éves és középiskolás, az a család nem kapta meg a dupla családit, csak az egy gyermek után járót, azaz a 3600 forint kétszeresét, vagyis 7200 forintot. Igaz, visszamenőleg folyósítani fogják, de kétszer 7200 forint még mindig csak 14 400 forint, és nem
19 600 forint! Ha három vagy ennél több gyermek van a családban, a veszteség még nagyobb! Utánaszámoltak már, kedves honfitársaim, hány ezer forinttal rövidítette meg önöket ez a „szociálisan érzékeny” társaság? Kettő. Eva. Én egy tisztességesen adózó magyar állampolgár vagyok. Sokkal jobban félek az APEH-ellenőrzéstől annál, hogy csalásra vetemednék. Vállalkozásunk lehetővé teszi, hogy költségként elszámolhassunk néhány dolgot, béreket, gépkocsitörlesztést, biztosításokat stb., tehát a bevétel 90-95 százalékát valóban el is költjük. Hol érné meg nekem, hogy a bruttó bevételem 15 százalékát leadózzam? Ki az a „magyar-tarka-marha”, aki ezt fogja választani? Dr. Zsédelyné László Ildikó, Monor

Szathmáry Miklós (Budapest): Szeretném borítékolni az alábbiakat. A koreográfia az alábbi lesz: Elkezdik sulykolni, hogy a Gripenek alkalmatlanok. Nekünk komolyabb harci gépek kellenek (légi utántöltéssel stb.). A Saab megajánlja. Soknak tartják és egyúttal alkalmatlannak az ajánlatot. Felmondják a Gripen-szerződést, és kifizetik a svédeket. Az F–16-osokat rendelik meg. Ezután Medgyessy mehet, hogy Bush a kamerák erdejében kezet fogjon vele.
*
Bisztray György (Toronto): Kanadában lakom, és idén nyáron ismét Magyarországon jártam. Ahhoz, hogy az országot egyetemi irodámban és a munkahelyem folyosóján népszerűsítsem, szükségem lett volna a magyar tájat, városokat, kultúrát bemutató plakátokra. Egyetlenegyet sem találtam az olyan intézményeknél, amelyek az országot lennének hivatottak képviselni külföldön, nevezetesen a Malévnél és az IBUSZ-nál. Nem kaptam ilyen plakátot a Deák Ferenc téri plakátboltban sem. Az egyik fiatal elárusító némi szarkazmussal közölte, hogy egy magyar szállítójuk sincs, mind külföldi, azoknak pedig nem érdeke Magyarországot népszerűsíteni. Azt hiszem, a fentiekhez nem szükséges semmit hozzáfűzni. Legfeljebb annyit, hogy ennyire botrányosan szegényes még soha nem volt külföldön az országimázs. Ha jól tudom, csökken az idegenforgalom. Vajon miért?
*
Márkus Béla (Pécs): Az uniós csatlakozás közeledtével nemcsak előnyökről és hátrányokról, de az előnyökből közvetlenül vagy közvetve fakadó negatívumokról is szót indokolt ejteni. Persze, hogy előny a tőke és munkaerő szabad áramlása, ami nagyobb gazdaságosságot, a versenyképességre való fokozott rászorítottságot stb. eredményezhet, de ugyanakkor fokozza a nemzetközi finánctőke gátlástalanságát is. Hazainak és külföldinek egyaránt előnyös, ha a munkaerő szabadon átlépheti az országhatárokat, de a szabad tőke- és munkaerő-áramlás együtt bizonyos munkaerőcsoportokat le is értékelhet, különösen az első időszakban jelentősen fokozhatja a munkanélküliséget, drasztikusan emelheti az árakat. Vagyis növekszik a kiszolgáltatottság. Az orvoslás lehetőségeiről is egyre többet lehet hallani. Az elképzelések azonban szinte kivétel nélkül a lakosság aktív részére vonatkoznak. Szó van a béreknek az európai szinthez való közelítéséről, adómódosításról, a mezőgazdaságban dolgozók támogatásáról, versenyképességük növeléséről. A nyugdíjak hozzáigazításáról az uniós viszonyokhoz azonban nem hallani. Mi lesz velük, ha bekövetkezik az örvendetes, de számukra mégiscsak aggasztó csatlakozás?
*
Csiba Géza (Révkomárom): A Duna Televízióban beszélgettek Gy. Németh Erzsébet MSZP-s budapesti főpolgármester-jelölttel. Nagyon meglepett a hölgy lekezelő ítélete Schmitt Pálról, az ugyancsak aspiráló úriemberről: Schmitt Pál nem lehet Budapest főpolgármestere. (Szó szerint idéztem.) Az ilyen etikátlan kijelentések nem vallanak úriasszonyi mivoltra, nem bizony! Schmitt Pál, lévén úriember, bizonyára nem folyamodik hasonló sárdobálásra. Ám nem ártana, ha idegennyelv-tudását, nemzetközi kapcsolatait, jó családi viszonyait, olimpiai eredményeit jobban dobra verné. Egyébként hadd jegyezzem meg, hogy Gy. Németh Erzsébet mint közszereplő, szebben beszélhetné a nyelvünket: gyakran fülsértően megnyomja a szó, a mondat végét, noha a nyelvünk hangsúlyozása ereszkedő. Sajnos, az „éneklő” hanggal nem egyedül áll; egyes képviselők a parlamentben elképesztően magyartalanul beszélnek.
*
Nagy Sarolta (Győr): Ausztriából hazafelé tartva hallom a rádióban, hogy kétórás várakozási időre kell számítani Hegyeshalomnál. Így a Fertő tó melletti Pamhágen nevű határátkelő felé vettem utamat. A határ előtt tíz kilométerrel megpillantottam egy táblát: „Andau”. Ekkor hirtelen eszembe jutott James Michener könyve: az Andau-i híd. Így hát egy kis kitérővel meglátogattam ezt a kis kedves osztrák falucskát. Mivel nem tudtam, hogy a híd hol helyezkedik el, így az arrafelé biciklizőktől érdeklődtem. Meglepetésemre holland turisták válaszoltak, pontos felvilágosítást adva az oda vezető útról és a hídról. A falutól 7 km-es út vezet a hídhoz. Ennek a hídnak az a nevezetessége, hogy 1956-ban tömegével menekültek Magyarországról ezen a hídon át Nyugatra. Lenyűgöző az a kép, ami az embert ezen az úton fogadja. Az út mindkét oldalán fából faragott szobrok, szoborcsoportok örökítik meg a menekültek sorsát, félelmét, elkeseredettségét, kimerültségét, szomorúságát. Mintha a fák is, a táj is azt a sok szenvedést suttogná, amin az itt menekültek keresztülmentek, hidegben, hóban, éhesen, egy kis csomaggal a kezükben tartva Nyugat felé, a szabadság felé. James Michener fiatal újságíróként a híd osztrák oldalán fogadta a magyar 1956-os menekülteket, és elmeséléseik alapján írta meg az Andau-i híd című dokumentumkönyvet. Ebből a könyvből 1956 tragédiáját olvashatják el mindazok, akik nem tudják, miért volt 1956, mi történt előtte, ami kiváltotta, miért menekült el olyan sok ember az országból. Nem dolgoztuk fel ötvenhat tragédiáját, de hiszen hogyan is lehetett volna feldolgozni, amikor nem lehetett róla beszélni és kihagyták a történelemkönyvekből ezt a sorsdöntő, fontos eseményt. Szép az osztrákok részéről, hogy méltó emléket állítottak ’56-ról, és hogy ilyen szépen segítették a menekülteket annak idején.