Nem érti, aki még nem próbálta meg soha – állítja Péter, aki a heroin rabja. Valamikor hentestanulóként bikákat taglózott a vágóhídon, mára lesoványodott, árnyéka egykori önmagának. Amikor rákapott a drogra, a barátnője elhagyta. Albérletbe költözött, ahonnan egy idő után kirúgták. Az édesanyja halála után némi örökséghez jutott, de azt is elköltötte kábítószerre.
– Mindig újabb arcok kerülnek bele, pedig teljesen tönkreteszi az életet – mesél keménydrogos kálváriájáról. – Nem tudják, nem hiszik, hogy egy idő után jön a teljes lelki és fizikai leépülés. Ha az ember le akar állni, át kell vészelnie egy olyan elvonási időszakot, amit senkinek sem kívánok. A heroinelvonás fizikai szenvedésén segítő gyógyszerek némelyike szintén opiáttartalmú, és rá lehet szokni. Ha az emberre rátör az elvonás, izomgörcsökben fekszik az ágyon. Minden idegvégződés és csont fáj, sokkal jobban, mint azt el lehet képzelni. Egy komoly heroinista három-négyszer annyi drogot nyom magába, mint amennyi morfiumot adnak a legsúlyosabb rákos betegeknek. Ezek után el lehet gondolni, milyen egy heroinelvonás. Egy idő után már csak azért csinálod, hogy ettől megmenekülj…
Péter szerint a „lebegés” átverés. Amennyiben megvan az anyag, napokig egyedül lehet a kábítószer-élvező, mert közben a fejében külön életet él, elszakadva a valóságtól.
– Például boldog házaséletet élhetsz képzeletben a lánnyal, akibe szerelmes vagy, de soha nem lehet a tiéd – mondja az élményekről. – Ezalatt észre sem veszed, mi történik körülötted. A mesterséges álomvilágból kiszakadva döbben rá az ember, hogy az egész hazugság volt, és ötször akkora erővel tör rá a magány és a depresszió. Nincs mese, vagy megpróbál leállni és szembenézni a tényekkel, vagy „visszautazik”…
– A fizikai szenvedéshez hasonlóan szörnyű a lelki kiszolgáltatottság és a magány is – folytatja Péter. – Deviáns alakká válsz, mindenki szemében kitaszított leszel. Mész az utcán, és tudod, hogy rajtad van a bélyeg. Állandóan tartanod kell a közös szúrások után a hepatitistől vagy az AIDS-től. Ha már tudod, hogy gyógyíthatatlan beteg vagy, azt is el kell fogadnod, hogy mindennek vége, és abba se hagyod, amíg elér a halál… – summáz rezzenéstelen arccal az alig több, mint harmincéves fiatalember, aki tizennyolc évesen nyúlt először droghoz, és nem is sejtette, mi vár rá.
Kezdetben jópofa dolognak tűnt az egész, még fel is néztek rá a többiek. Aztán eljutott egészen a Nagyszénási Rehabilitációs Otthonig. Az intézményben az úgynevezett izoláció során egy hónapig nem kaphatott és nem küldhetett levelet, nem telefonálhatott. Ezután a lakók a saját maguk által készített stádiumtervek alapján dolgoztak.
Az újak csak olyan szobába kerülhettek, ahol „öregek” laktak, akik már túl voltak a nehezén. Mindenkinek kijelöltek egy mentort a csoportban, akinek a tanácsait el kellett fogadni. A belépők szigorú házirend szerint éltek, és ennek megfelelően osztályzatot kaptak. Akinek 3,5 alatti volt az átlaga, nem válthatott egy újabb rehabilitációs időszakra, és nem részesülhetett jutalmakban. Az izoláltság időszakában a házirend mellett a négy alaptilalmat kellett betartani: semmi drog, szex, alkohol és verekedés. Ha valaki megszegte ezek valamelyikét, azonnali hatállyal kirúgták az intézményből. A próbaidő letelte után a bentlakó már érintkezhetett a külvilággal is. A későbbiekben a jobbak a hétvégéket már kísérő nélkül is otthon tölthették. A rendszer Péter szerint jó és sokat segít, de egy idő után ismét jönnek a gondok.
Mégsem tudta kiirtani a kábítószert az életéből, bár azt állította, kevesebbszer nyúl a tűhöz, mint korábban, amikor naponta „átküldte” magát egy képzelt világba. Találkozásunkkor csak hetente egyszer-kétszer kerítette hatalmába a kísértés, amelynek nem tudott ellenállni. Azóta ismét „távoli vizeken evez”, egy éve nem látta senki, a barátoktól is örökre elűzte a tehetetlenség.
*
Egy elismert szakember, Zelennai Károly, a Szegedi Ifjúsági Drogcentrum vezetője úgy tartja, hogy az utókezelés is fontos, de a megelőzés még fontosabb. Ehhez viszont nem a drogtörvényen kell vitatkozni, hanem az Orbán-kormány idején elindított nemzeti drogstratégiában kell keresni a kiutat. Ez ugyanis brüsszeli mintára kimondja, hogy kereslet-kínálat egyensúlyára épülő drogpolitikát kell folytatni az ártalomcsökkentés szemléletével.
– A legfontosabb szempont az, hogy ha nincs vevő, akkor nincs kinek eladni – állítja a drogközpont vezetője, aki szerint ennek csak az egyik eleme a megelőzés, mert nincs olyan stratégia, amely megteremtheti a drogmentes társadalmat. A megvalósulás a társadalom fogadókészségétől és a ráköltött pénz mennyiségétől függ. Ezek a források azonban az orvos szerint nem láthatók, mert nem tapasztalható érdemi javulás, sőt egyre rosszabb a helyzet. Már a serdülőkorú, 10-12 éves drogfogyasztók körében megjelenik a heroin és a legújabb szerek, ugyanakkor az iskolai, a kistérségi és az egészségügyi programok a szervezési fázisnál tartanak. Közel tízezer regisztrált opiátfüggővel kell számolni az országban egy évben, erre azonban nem jelenthet választ a rehabilitációs intézmények alig 200 férőhelye. Zelennai Károly szerint, ha a számon tartott drogosoknak csak tíz százaléka döntene úgy egy nap, hogy változtatni szeretne az életén, akkor ezer fő keresne helyet magának, de nem találna, csak 25 detoxikálóágyat.
origo.hu
Erre nagyon ráfázhat Magyar Péter, újabb ügyekben jelentették fel
