Berlint lekötik saját gazdasági problémái

A német politikusok figyelmét manapság az Európai Unió bővítése helyett az ország növekvő gazdasági gondjai kötik le. A Schröder-kormány Európa-víziói egy napon sem említhetők Helmut Kohl elképzeléseivel. A német egyesítés érezhetően kielégítette a társadalomnak a kelet-európai blokk összeomlásához fűződő történelmi várakozásait, lelkesedése elpárolgott.

Nagyvonalúnak egyáltalán nem nevezhető a bővítés véghajrájában az Európai Unió kulcsországának számító Németország magatartása. A soros dán elnökség új pénzügyi javaslatát is sokallják, nem látva mozgásteret a kiadások ügyében. Pedig a német újraegyesítés okozta terhekhez képest az EU bővítésének költségei elenyészők. Mint az Európai Parlament elnöke, Pat Cox is utalt rá, egy németnek 2006-ig kevesebb mint húsz eurójába kerülne mindez, annyiba, amennyiből ketten még moziba sem tudnának elmenni. Mindezt elsősorban azzal magyarázza a tizenhárom évi brüsszeli bizottsági munka után jelenleg a Német Közlekedési Fórum ügyvezetőjeként ténykedő Thomas Hailer, hogy a Schröder-kabinet elbúcsúzott a vízióktól és a jövőtől is. Így a bővítést sem az esélyek, hanem a kockázatok és a veszélyek felől nézi. Pedig – teszi hozzá – a gazdaság már tíz éve megvalósította azt, amitől a politika most fél.
Schröderék szemére veti a víziók hiányát a jobboldali ellenzék is. Nem vitás – szögezi le Norbert Lammert, a Bundestag CDU delegálta alelnöke is –, hogy a mostani kormány messze nem olyan elkötelezett a bővítés iránt, mint elődje volt. Mint mondja, Kohl és Schröder politikai értelemben nincsenek egy súlycsoportban, s sajnos a német gazdaság súlya is kisebb, mint volt. A politikus szerint az újraegyesítés után általában kisebb a németek európai aktivitása. A német egységet ugyanis valamikor az európai megosztottság részeként képzelték el, s csak a teljes integrációval látták véghezvihetőnek. A cél teljesült, s a lakosság nem lelkes, már sokan lennének a bővítés ellen, míg korábban követelték azt. Lammert mindezek ellenére úgy véli, az eltelt tizenkét évben közelebb került, ami összetartozik, s óvja a tagjelölteket attól, hogy az unió funkcióját csupán a gazdasági együttműködésre szorítsák. Példaként hozza fel másokkal egyetemben a német–francia szembenállás feloldódását az európai keretek között.
Egységes a németek véleménye abban, hogy a bővítési pénzek terén valóban nincs már sok mozgástér. A negyven százalékban maximált közvetlen kifizetésekkel kapcsolatban az együttérzőbb politikusok is legfeljebb sajnálatukat fejezik ki, s széttárt karokkal közlik a szikár tényt: nincs több pénz. Biztosak ugyanakkor abban, hogy az utolsó pillanatban megszületik majd a megegyezés, s a mostani kemény német álláspont azért a hazai publikumnak is szól. Annak, amely a megszorító intézkedések ellen berzenkedik, s egyébként sem érdeklődik már annyira Kelet-Közép-Európa iránt, mint tíz éve. Jelenleg is négymillió a munkanélküli, így érthető a különösen a lengyel határ közelében érezhető félelem a várható kihívásoktól, a bevándorlástól. Az aggályok egy része a német szakértők szerint is az információk hiányából ered ugyan, ettől azonban még – teszik hozzá – a politikusoknak számolniuk kell vele.
A bővítési tárgyalások mostani szakasza már a pénzről szól, s mint ilyenkor mindig, háttérbe szorulnak az érzelmek. De Gaulle híres mondását idézi ezzel kapcsolatban a Die Zeit vezető újságírója, Klaus-Peter Schmidt, mondván, a nemzetközi politikában nincsenek barátok, csak érdekek. Tetézi a problémákat, hogy a bővítés pénzügyi kereteit 1999-ben Berlinben még hat új tagra szabták meg, s nem tízre. A szakíró szerint az unió növekedési válságot él át, s a mostani erőművész mutatvány érezhetően megrázza az alapokat is.

A populizmus csapdája. Német kereszténydemokrata politikusok óva intik a tagjelölt országokban jelenleg ellenzékben lévő polgári pártokat, hogy összekeverjék az Európai Unióval és kormányaikkal szembeni kritikát. Felhívják a figyelmet arra, hogy a referendum igenről és nemről szól, az „igen, de” kérdés nem szerepel a szavazólapon. Úgy vélik, az unió populista bírálatainak esetleges másolása azzal járhat, hogy a szocialista kormányok azonosíthatják magukat az EU-csatlakozással. Ez azért is érdemtelen lenne – vélik a német jobboldal politikusai és szakértői –, mert végig a polgári oldal állította a váltókat, indította el a tárgyalást, s a legtöbbet tette a csatlakozásért. (S. G.)