Katamonban Joáv Kala, az ötvenforintos cigaretta árusa szomorúan tekint körbe a valaha oly boldog környéken. „Az emberek csak ezt tudják megfizetni. Hogy miért megy tönkre a gazdaság? Először is senkinek sincs pénze. Másodszor pedig az emberek félnek kilépni az otthonukból, ezért nem is vásárolnak. A magunkfajta kereskedő pedig bezárhatja a boltot” – sóhajtja Kala, megfogalmazva sok sorstársa keserűségének okait. Való igaz, Izrael már nem az a „kis közel-keleti jóléti demokrácia”, mint a második intifáda, a palesztinok felkelése előtt volt. A kiskereskedők nem bírják a versenyt a nagy bevásárlóközpontokkal, amelyek Izraelben gomba módra szaporodnak.
A gazdasági gondok hatására egyre nő az elégedetlenség, s ennek hatására mély apátiába süllyed a lakosság. Izraelben már nem olvasnak újságot, nem járnak el szórakozni, nem vesznek új autókat, s nem üdülnek annyit, mint két évvel ezelőtt. A felkelés mindent megváltoztatott. A zsidó állam egyik legfőbb bevételi forrása a turizmus volt évtizedek óta. A nagyvilág számára azonban Izrael veszélyes, háború sújtotta övezet, s a korábbi vendégek elmaradtak. Izrael jelenleg olyan súlyos gazdasági válsággal küzd, mint történelme során még soha. Egyes kimutatások szerint minden ötödik izraeli gyermek éhesen fekszik le aludni, s csak azért nem nyomorognak a legszegényebbek, mert az országban egyre-másra hozzák létre a szociális célú alapítványokat, amelyeket vallási irányultságú, sokszor szélsőséges pártok támogatnak. Az infláció az egeket verdesi, olyannyira, hogy az izraeli lakosság egyre inkább a dollárhoz köti a nagyobb kiadásait, mert nem bízik a sékelben. Emellett közalkalmazotti sztrájkok is szítják a kedélyeket, pedig a tisztviselőknek rendkívül fontos feladatai lennének.
Például azon fiatalok ügyét kellene intézniük, akik – munka, pénz és lakás híján – képtelenek megélni a nagyvárosokban, így egy út áll előttük: telepesnek menni. A palesztin területeken ugyanis minimális a lakbér, a gazdasági szempontból teljesen értéktelen, pénzpazarló mezőgazdasági telepeken mindig kapnak munkát. Nagyon sok fiatal választotta ezt az életet, azok közül is, akik nem értenek egyet a fanatikus, jellegzetes fekete ruhás, pajeszos társaikkal. A kibucok és mosávok népe így „felhígult”, de a céljuk továbbra is az, hogy mutassák: itt vagyunk, és itt is maradunk.
A végső megoldás persze mindig nyitva áll, miszerint el lehet hagyni az országot, s néhány évnyi külföldi munka során anyagilag megerősödni. Ám mivel az izraeli lakosság túlnyomó része másod- vagy harmadgenerációs bevándorló, a távozás egyértelmű beismerése lenne annak, hogy az új otthon keresése nem járt tökéletes sikerrel. A bevándorlókat folyamatosan váró, ezen az elven alapuló állam nagyon nehezen fogadja el, hogy egyre nagyobb a távozók száma, sőt, többen hagyják el ideiglenesen vagy végleg Izraelt, mint akik új hazát találnak a sivatagban. Különösen annak fényében veszélyes ez, hogy tudják, egy-két évnyi távollét után sokan már nem térnek vissza.
Akik otthon maradnak, megpróbálnak megállni a lábukon, dacára egyre szűkülő gazdasági lehetőségeiknek. Harcolnak a palesztinokkal, fizetik a magas adókat, s továbbra is a fennálló kormányra szavaznak. Úgy gondolják, talán a kemény katonai csapások segítenek megnyerni a háborút, és ezzel az ő sorsuk is jobbra fordul. A palesztinok viszont semmit sem tudnak tenni. A munkaképes lakosság mintegy 70 százaléka nem dolgozik, éheznek, s segítséget ők is csak a szociális alapítványoktól (a Hamász, a Fatah szervezeteitől) kapnak. Korábban átjártak Izraelbe dolgozni, mára azonban a terrorakcióktól való félelmükben az izraeli hatóságok megtiltották nekik ezt a pénzkereseti módot. Ezáltal azonban Izrael gazdasága is sérül, mivel az izraeli zsidók egyes munkaköröket – mint az építőmunkás vagy a gyümölcsszedő – nem hajlandók betölteni. Izrael nem arab származású lakosai ráadásul tartalékos katonaként rendkívül hosszú szolgálatot kötelesek adni, s az ő munkahelyüket a munkaadók nem tölthetik be mással katonaidejük alatt. Így az a paradox helyzet állt elő Izraelben, hogy rengeteg a betöltetlen állás, mialatt a munkanélküliség az égbe szökött. Az ország termelékenysége egyre csökken, a háború pedig korántsem ért véget, sőt talán csak most kezdődött. A palesztinok mindenesetre úgy vélik, ők akármeddig kitartanak, mert ennél rosszabb már nem lehet.
origo.hu
Tüntetők várták Balatonalmádiban Magyar Pétert, aki a testőreiről és a külföldi támogatásról is hazudozott - videó
