A közgazdász, aki évtizedek óta élharcosa az egyenlőtlen gazdasági segítség megszüntetésének, úgy számolt, hogy a számla végösszege több mint kétszer akkorára rúg, mint a vietnami háború összköltsége. A Közel-Kelet pedig továbbra is forrong, a helyzet feszültebb, mint eddig bármikor. Stauffernek több, korábban védelmi és diplomáciai poszton dolgozó tisztviselő volt segítségére számításai elvégzésénél, akik azonban nem vállalták a nyilvánosságot, tartván attól, hogy antszemitának kiáltják ki őket, ha bírálják az USA izraeli politikáját.
Pedig Izrael most a korábbiaknál is több támogatást vár el szövetségesétől: a január 6-án a Fehér Házban járt izraeli tisztségviselők a hagyományos támogatásokon felül további négymilliárd dolláros katonai segélyt és nyolcmilliárd dolláros hitelgaranciát kértek a palesztin felkelés által okozott károk kijavítására és a harc folytatásának finanszírozására. Könnyen lehet azonban, hogy – az izraeli–amerikai kapcsolat törénetét tekintve nem példa nélküli módon – a nyolcmilliárdos kölcsön is a kormányzati hitelgarancia miatt adománnyá minősül, mivel Tel-Aviv a hatalmas összegeket egy ideig bizonyosan nem fogja tudni visszafizetni. Az amerikai AP hírügynökség híradása szerint a Bush-adminisztráció az elkövetkező hetekben mérlegeli az izraeli kérést.
Izrael esélyeit a hatalmas összegű támogatás elnyerésére nagyban növelheti, ha a választások után megalakuló új izraeli kormány valamiféle megállapodást tud felmutatni majd a palesztinokkal. Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint a Bush-kormányzatnak feltett szándéka ugyanis, hogy az izraeli választásokat követően konkrét tervet dolgozzanak ki a palesztin állam megalakításához.
A segélyre nem csak Izrael haderejének fejlesztéséhez van szükség: az ország gazdasági helyzete az állandó támogatás ellenére egyre romlik. Izrael gazdasági teljesítménye a 2000. év utolsó negyedében kezdett meredeken esni. A 28 hónapja tartó palesztin felkelés, az intifáda gyakorlatilag tönkretette a turizmust, és a Nasdaq-piac összeomlása komoly károkat okozott a gazdaság fő mozgatóerejének, a magasan fejlett technológiai szektornak. Az izraeli statisztikai hivatal előzetes összegzése szerint 2002-ben a munkanélküliség 10,4 százalékra emelkedett az előző évi 9,4 százalékról, a folyó fizetési mérleg hiánya a GDP-érték 2,1 százalékára duzzadt az egy évvel korábbi 1,7 százalékról. Az egy főre jutó GDP-érték 3 százalékkal, 15 600 dollárra csökkent – 2,1 százalékos népességnövekedés mellett – a 2001-ben feljegyzett 3,2 százalékos visszaesés után.
Stauffer kutatási eredményeit decemberben ismertette a rangos amerikai Christian Science Monitor. A cikk óriási érdeklődést váltott ki az amerikai olvasók körében: a szerkesztő beszámolója szerint pár nap leforgása alatt 700 olyan e-mail érkezett a szerkesztőségbe, amely pró vagy kontra reagált rá. A reakció hevessége érthető, hiszen mellbevágóan nagy számokról van szó. Izrael erre az évre máris 2,04 milliárd dolláros katonai segítségre és 720 milliós gazdasági támogatásra számíthat az Egyesült Államoktól, s ez az előzetes számadat az év során minden bizonnyal nőni fog: Amerika közel áll ahhoz, hogy az Irak elleni várható hadműveletek helyi megsegítésére újabb adományokat utaljon át a Szentföldre.
A támogatás túlnyomó része egyébként sem a gazdaság fellendítését célozza, hanem jórészt fegyverek kifejlesztését és eladását. Amerika segített az izraeli Hec (Nyíl) rakétarendszer kifejlesztésében, valamint a Lavi vadászrepülőgépet is amerikai alapokra építve hozták létre a zsidó államban. A támogatások eredményeképp Izrael mára a világ egyik legfőbb fegyvergyártójának és -kereskedőjének számít, exporttermékeinek mintegy fele fegyver. A technológia szinte kivétel nélkül amerikai vagy amerikai alapokon fejlesztett izraeli – a zsidó állam ugyanis rendkívül olcsón vásárolhatja meg nagy szövetségesének korábbi fejlesztéseit. Ha pedig ez nem járható út, maga másolja le a fejlett technikát (amint az a Lavi esetében történt).
A helyzet azonban nem változik a Jordán mentén. A politikai stabilitás hiánya, az állandósult háború, a folyamatos merényletek közepette még a nagyarányú támogatások sem segítettek Izraelnek abban, hogy életképes gazdaságot hozzon létre. A zsidó állam mindmáig vízhiánnyal küzd, az arab országok pedig elzárják az olajcsapokat, ha Izraelről van szó.
Az olajcsapok el-elzárása persze leginkább az Egyesült Államokat érinti érzékenyen. Az 1967-es izraeli–arab háború során Izrael hat nap alatt hatalmas területeket foglalt el arab szomszédaitól. A háború lezárása után azonban bizonyos volt, hogy a fegyverek csak időlegesen hallgattak el. Az 1973-as „jóm kipúri” háború során az akkori amerikai elnök, Richard Nixon fegyverszállítmányokat küldött Izraelbe, kiváltva ezzel az arab országok olajembargóját. Az olajfegyver pedig hatásosnak bizonyult. Kimutatások szerint Washington 420 milliárd dolláros veszteséget könyvelhetett el az olajhiány miatt recesszióba süllyedt gazdaságának gyengélkedése miatt, az égbe szökő olajárak miatt pedig további 450 milliárd dollár tűnt el a piacon. Az akkori események miatt hozta létre az Egyesült Államok a stratégiai olajtartalékot, amelynek fenntartása azóta mintegy 134 milliárd dollárjukba került az amerikaiaknak. Nagy összeg ugyan, de ez az ára annak, hogy az olajpiacon jelentős árstabilizáló tényezőként számon tartott készletek miatt az arab országok ezzel a fegyverrel ne tudják térdre kényszeríteni a gigászt. Irak bevételével pedig az Egyesült Államok minden bizonnyal tovább növelheti mozgásterét, és nagyobb védelmet nyerhet az olajárakat manipuláló gazdasági támadásokkal szemben.
A védelmi mechanizmus tehát működik. Kérdés, megért-e 1,6 billió dollárt az az amerikai Közel-Kelet-politika, amelyért mindezt ki kellett építeni, és fenn kell tartani.
A fentiekben részletezett kiadások és költségek mellett az amerikai gazdaság Stauffer szerint a következő veszteségeket kénytelen elkönyvelni a Fehér Ház izraeli politikája miatt:
– Amerikai zsidó jótékonysági alapok és szervezetek 50–60 milliárd dollárnyi adományt gyűjtöttek össze Izraelnek, ideértve az izraeli kormány által kibocsátott kötvények megvásárlását. Jóllehet ez az összeg magánpénzekből származik, Stauffer felhívja a figyelmet arra, hogy a pénz végső soron az amerikai gazdaságból távozott.
– Lakásépítésre az Egyesült Államok eddig 10 milliárd dolláros kereskedelmi hitelt, valamint 600 millió dolláros hitelt nyújtott Izraelnek. Stuffer szerint ezeket a hiteleket végső soron az amerikai költségvetés fizeti ki.
– Az USA 2,5 milliárd dollárt adott arra, hogy támogassa Izrael Lavi vadászgépének és Arrow (Hec) rakétájának kifejlesztését.
– Izrael kedvezményes áron juthat hozzá „feleslegként” nyilvántartott amerikai katonai felszereléshez. Stauffer szerint ez a kedvezmény több milliárd dollárt tett ki az elmúlt években.
– Izrael az Egyesült Államok által nyújtott évi 1,8 milliárd dolláros katonai segély közel 40 százalékát fordítja izraeli áru beszerzésére, miközben az összeg amerikai fegyverek vásárlására szolgál. Arra is jogot szerzett, hogy az amerikai szállítókat Izraelben gyártott kiszolgálóberendezések és alrendszerek vásárlására kötelezzék. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy minden dollár, amelyet az USA hadisegély címén Izraelnek ad, további 40–60 cent amerikai kiadást von maga után, ami Izraelt gazdagítja.
– Az amerikai pénzügyi és technikai segítség hozzásegítette Izraelt ahhoz, hogy előkelő helyet foglalhasson el a világ fegyverszállítói között. A fegyverek ma már Izrael ipari exportjának majdnem felét teszik ki. Az amerikai fegyverszállítók mind gyakrabban sérelmezik a „vásárolj izraelit!” követelményt és azt az izraeli konkurenciát, amelyet végeredményben az amerikai adófizetők finanszíroznak.
– Az Egyesült Államok térségben folytatott politikája és szankciói évi 5 milliárd dollárral csökkentik a Közel-Keletre irányuló amerikai exportot, ami Stauffer becslése szerint 70 ezer munkahelyet visz el. Az, hogy nem követelik meg Izraeltől, hogy a neki juttatott segélyből amerikai árut vásároljon – ami egyébként minden külföldre irányuló segélynél alapkövetelmény –, további 125 ezer állásba kerül.
– Izrael ez idáig több nagyszabású amerikai fegyverszállítást hiúsított meg, mint például F–15-ös vadászgépek értékesítését Szaúd-Arábia számára a nyolcvanas évek közepén. Stauffer szerint ez az Egyesült Államoknak 40 milliárd dollárjába került az elmúlt tíz évben.
Forrás: The Christian Science Monitor
origo.hu
Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó
