Talán a turizmus fejlesztése lehet az egyetlen kiút Kuba számára a jelenlegi – immáron állandósult – válságból. A Karib-tenger gyöngyszeme fantasztikus lehetőségeket rejt. Közel van Florida, a gazdag amerikaiak pedig örömmel üdülnének az északi partvidék turistaparadicsomaiban, például Varadero mesterséges szigetén. Az éghajlat ideális, karácsony idején is meleg van, és finom koktélokat kevernek a pálmafák alatt. A kommunista vezetés azonban úgy ítéli meg, nem árulhatja el azzal a forradalmi mozgalmat, hogy talmi csillogásért – és amerikai valutáért – beengedi a kapitalisták tömegeit. Ők ugyanis nemcsak a pénzt, hanem a gőgöt, a fennhéjázást, az imperialista eszméket is elhoznák Kubába, és a szegénységben élő helyi lakosság szemében talán vonzó lenne a léha, nyugati életforma.
A diktatúra kihasználja Kuba népének és természeti adottságainak jellegzetességeit. A karibi szigetvilágban mindig meleg szellő fújdogál, a cukornádból kiváló rumot készítenek a helyiek, s ritkán kelnek fel reggel tíz óra előtt. A nyugalmas életstílus, a sok zene és tánc segít elviselni a politikai képtelenségeket, a katonai felügyeletet és a szegénységet. Az országban mindössze három kiviteli termék van: a kubai szivar, a rum és annak alapanyaga: a cukor. E három exportcikk azonban nem tudja eltartani az országot. Így Kuba jószerivel teljes területén romosak a házak, nádviskókban laknak az emberek. Havanna belvárosában azonban szépen felújított paloták sorakoznak, hirdetve a kis számú külföldinek a forradalom dicsőséges útját.
Kuba számára már látszik a fény az alagút végén, de tovább küzd, mert a forradalomnak sosem lehet vége. Valamikori céljuk, a Battista-rendszer kifüstölése az országból sikeresen végbement. A korrupt diktátor 1959-es megdöntéséig a kontinens „utcalányává” tette a szigetet, ahol gyakorlatilag minden ellenőrzés nélkül moshatták a pénzüket a csempészek, kábítószertanyák és kaszinók nyíltak, és ott verték el a pénzüket mindazok, akik az Egyesült Államokban gazdagnak vagy legalább középosztálybelinek számítottak. Kuba ettől egy cseppet sem fejlődött (csak az újonnan épült paloták kerültek a helyiek kezére), hiszen minden pénz a mulatók amerikai tulajdonosainak zsebébe vándorolt. Ám mindennek vége szakad egyszer, s a jenkiknek is távozniuk kellett a kommunista országból.
A régi világ azonban nem múlt el emlékek nélkül, s máig sokan emlékeznek a mulatósziget remek hangulatára. A mai kubai valóság pedig furcsa kettősséget hozott létre. Fidel Castro számára egyáltalán nem cél, hogy tönkretegye az országot, ezért pengeélen táncolva új utakat keres. Paradox módon a forradalom atyja éppen Battista gyűlölt rezsimjét másolja, igaz, sajátos olvasatban. A Varaderóhoz hasonló turistaközpontok valóban mesések, minden igényt kielégítenek, de mégis inkább a Copacabanára utaznak a nyugati turisták. Castro Kubája nem akar visszatérni az „örömlány” szerepébe, de valamennyi pénzt azért keresni akar a turizmusból. A helyzet fonáksága miatt – és a beteg ideológia sajátsága folytán – kialakulhattak olyan cukrászdák Havannában, ahol csak külföldieket szolgálnak ki, akik dollárral fizetnek, s őket a forradalom gyermekei a biztonsági rácson túlról fájó szívvel nézhetik. Nekik marad a csöpögős vaníliafagylalt a mellékutcában, mert csak kubai pesójuk van. Castro országába mára utat talált magának a pénz, de a forradalmi ideológiával továbbra is leplezik jelenlétét. Ugyanakkor hosszú utat kell még megtennie Kubának, hogy tömegesen visszatérjenek a nyugati turisták az üdülőtelepekre.
origo.hu
Tüntetők várták Balatonalmádiban Magyar Pétert, aki a testőreiről és a külföldi támogatásról is hazudozott - videó
