A télutó örömei

1. Áll a fiú a mínusz tízfokos hidegben a Böszörményi út – Kiss János altábornagy utca sarkán, és fagylaltot nyal. Már ez e tény is felkeltheti az ember figyelmét, jóllehet ilyen hidegben csak a hóember nézelődik. Jellegzetes figurája a környéknek, magam csak Marcinak hívom, aki ráköszön az emberekre. De ahogy most viselkedik, az méltatlan hozzá is. Tudniillik ömlik a szájából a sok szitokszó. Káromkodik, mint a jégeső.
– K…a anyád!… – kiabálja. – K…a anyád!
Az autósokat szidja tán, akik éppen lefröcskölték?
Melléérek, és együttérzően azt mondom neki:
– Igazad van! Igazad van!
Keményen rám förmed:
– Miért van igazam? Miért van igazam?
Válasz nélkül hagyom, és betérek a közértbe. Visszafelé jövet megint hallom:
– Az isten b…a meg!
Melléérek, és együttérzően azt mondom neki:
– Nincs igazad! Nincs igazad!
Keményen rám förmed:
– Miért nincs igazam? Miért nincs igazam?
Kérdéssel válaszolok én is:
– Nem félsz, hogy az Isten megbüntet, hogy így átkozódsz?
Mintha fény gyúlna ki a szemében, megváltozik az arca, és lemondóan mondja:
– Már megtette – és nyalja tovább a fagylaltot.

2. A Gellért fürdő gyúrópadja. Géza úr ezúttal igazán keményen megdögönyöz.
– Egészségére! – mondja a végén, és szokás szerint megpaskolja a fenekemet.
Felállok, úgy feszítek, akár egy borbélylegény.
– Öt évet fiatalodtam! – mondom vigyorogva.
Megszólal erre Pista, a gyúró társa:
– Akkor feküdjön vissza!
Lehet, hogy így egyszerűbb, mint Faustnak?

3. A szomszéd ház egyik balkonján szép karácsonyfa. Szenteste érkezett oda, de volt is, meg nem is, de van is, meg nincs is. Ugyanis hol kint van a fa a balkonon, hol meg beviszi a lakásba a tulajdonos. Nevezhetjük a látványt furának, abnormálisnak. Általában két napot fázik a fa a hidegben, és két napot melegszik odabent. Kint ráhullik a hó, bent leolvad.
Feldíszítve soha nem volt, és most már nem is lesz. Csak közlekedik: ki és be.
Már mondogatjuk a reggelinél: most látjuk a fát, most meg nem látjuk.
A férfinak nemrég meghalt a felesége, egyedül maradt a kutyájával, s azóta számkivetett. A mosolygást már nem ismeri.
Igaza van Móra Ferenc múzeumigazgató úrnak: a földet az éggel nem Jákob létrája köti össze, hanem a jajszó.

4. Séta éjfél körül. A hőmérő higanyszála lezuhant mínusz tízre. Orrunkat és állunkat harapdálja a hideg. Csikorog a hó a talpunk alatt, és halkan mormolja: „Nagy hidegben tovább élek, vígy szobádba, meghalok.” Vadonatúj lakóépületek a MOM-bevásárlóközpont mögött. A fákon apró fényizzók különböző csillagalakzata, mesebirodalom.
Az egyik utcasarkon építkezés után itt maradt, hordozható vécéfülke. Az ördög bújik belém, mert hirtelen odalépek, és a következő szavakkal rántom fel az ajtaját:
– Ó, ó, ó, tündérkaszinó!
De már csukom is vissza, mert odabentről ébredő ember morgása hallik.
Távolabbról szemléljük, mi történik.
Lassan kinyílik az ajtó, s egy piszkos, rongyos, torzonborz férfialak bámul kifelé, valamiféle takaró van rajta, s amikor meggyőződik róla, hogy nincs veszélyben az odúja, visszacsukja a vécéajtót.
Ágyat vetett.