Antarktiszi nehézségek

Folyamatosan változnak a kutatás feltételei a King George-szigeten, hiszen – mint az a napokban is bekövetkezett – olykor hatalmas viharok nehezítik a munkát – olvasható az első önálló magyar antarktiszi expedíció hét tagjának elektronikus naplójában.

Továbbra is csak nagy késéssel érkeznek hírek a magyar Fagyos oázis kutató- és filmesexpedícióról. – Bár nagyon igyekszünk, beszámolóink sajnos nem rendszeresek, mert több kutatói és filmes munkaterület között mozgunk, s laptopjaink működtetésére nem mindig van lehetőség. Napelemeink a rossz időben lassan töltenek, az összegyűlő energiát pedig elsősorban a kamerák kapják – olvasható a kutatók elektronikus naplójában.
Az utolsó jelentkezés óta a csapat az Admiralitás-öbölben a sátortábor közelében lévő mintaterületeken folytatta a felmelegedés hatására zsugorodó jég alól előbukkanó területek felszínfejlődésének, környezetváltozásának elemzését. Mivel egy új vizsgálati hely is feltérképezésre várt, az expedíció tagjai február 10-én útnak indultak, hogy hét-nyolc kilométerre délebbre, a Paradicsom-öbölbe vigyék teljes tábori felszerelésüket. Csak egy háromszemélyes sátrat és műanyag hordóikat hagyták a táborban.
– A King George-szigeten borús az idő, rengeteg a harcias medvefóka – írja Nagy Balázs. A magyarok február 13-án látogatást tettek a Copacabana-állomáson, amely alapítása 27. évfordulóját ünnepli. Viszszafelé átvágtak egy öblön. Erős szél fújt, óriási hullámokkal, 1 °C-foknál nem volt melegebb a hasig érő víz. Két nap múlva hatalmas vihar kerekedett. – Szétázunk, árad a közeli patak, vize ihatatlan sárfolyás – írja az expedíció vezetője. Később megtudták, hogy az Arctowski-állomás műszerei szerint a napi átlagos szélsebesség 90 km/h volt, a legerősebb lökések pedig meghaladták a 150 km/h-t, a készülék mérési határát.
Február 16-án Bugya Éva és Nagy Balázs visszaindult az eredeti alaptáborba, mert annak környékén volt többnapi munkájuk. Süvített a szél, alig lehetett talpon maradni. Nagy táskájukba kapaszkodva négy óra alatt érkeztek meg, és kiderült, hogy az egyik nagy sátrat cafatokká tépte az előző napi szél. Tele volt felhalmozott felszereléssel és élelmiszerrel, ezért nem repült el. Az otthagyott napelem ripityára tört, a sátorbelső úszott a vízben. Másnap csendes volt az idő, a felhők közül időnként kibukkant a Nap. Egészen összezsugorodtak az oázisok hófoltjai. – Minden vizes, süppedünk is rendesen az átázott talajban – olvasható az utolsó, február 17-i inaplóbejegyzésben.