Áramszünet, filmszakadás

Sebeők János

Akár aposztrofálhattam volna Habemus kettőnek is. Mármint az épp fennforgó avagy jeleskedő Enciklopédia énezer-publicisztikát. Hisz kapcsolódik időelődjéhez, a Habemus hiátusunk címűhöz. Ha lehet korelnök, miért is ne létezhetne időelőd? Jelzem, az idő mostanság feltűnően udvarias, hisz mindig előreengedi a múlt percet – hölgyem, fáradjon előbbre, csak ön után. Mikor ítélik el majd burkolt szexuális zaklatásért az Egyesült Államokban, de hol is tartunk?
Ott, hogy jelen munka egyenest az előzőből következik, mondhatnók, annak szerves, egyenes ági folytatása. Köv. előtte, köv. utánam. Tehát. Előző írásom a folytonossághiányról elmélkedett. Arról, hogy hosszú ideig hiányozhat valami észrevétlenül, s nagy ember, aki az ilyen észrevétlenül megbújt hiányt felismeri s betölti. II. János Pál pápa például nagy ember az Istenben, mert felismerte, hogy a rózsafüzérből, mely elvileg Jézus életét jeleníti meg a születéstől egész a feltámadásig, hiányzik mintegy húsz év, köztük a legfontosabb két utolsó év, a tanítás két éve. Percre perc? De mitévők legyünk, ha húsz év hibádzik a pontos, mérlegszerű elkönyveltséghez, vagy épp hárommilliárd dollár hiányzik a kettős könyvelés megadta összegből? S mitévő legyen az az eltérített ember, aki két órával nem tud elszámolni az életéből?
Amikor szakad a film, a nézőközönség felháborodik, s mint a zavaradottság nyilvánvaló jele, felüti fejét az emberek között ekkor egy furcsa fenomén, tünemény: jelesül a beszélgetés. Ugyanez történik áramszünet kapcsán. Kihajoló fejek a lépcsőházban: maguknál se ég?
Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Nem élhetünk villanyáram nélkül. Lenin egykor kinyilatkoztatta: szovjethatalom és villamosítás. A szovjethatalom nem jött be, a villamosítás viszont bejött. Egy-egy. Ma már a transzszibériai vasút egésze villamosítva, „áramvonalasítva” van. A technológiai forradalom kapcsán – miféle forradalom az, amelyik folyamatosan konszolidál? – folyvást a folytonosság újabb és újabb hagymahéjai, matrjoskarétegei, palástjai kélnek körénk. Mátyás királyt vasutassztrájkkal még nem lehetett megállítani. Amikor New York még valóban új város volt, indiánok szorongatta kisded helység, akkor még senki se tudta, hogy mi fán, értsd: villanyoszlopon terem az áramszünet. És amikor szegény megboldogult Gagarin azt gondolta magáról, hogy ő a jövő, Gene Hackman még nem tudta, mi a hacker. A folytonosságnak az a rétege, palástja akkor még nem létezett, mely egy számítógépes vírus által bármikor felhasítható.
Könnyű mindezekre rámondani, hogy luxus. Hogy bezzeg valamikor tisztább és egyszerűbb volt minden. Könnyű konferenciát rendezni a lázadó Bounty fedélzetén Robinson és Rousseau díszvendégek részvételével, nehezebb viszont belátni, átlátni, hogy az ilyképp létrejövő új folytonossági héjak a magról ténylegesen és visszavonhatatlanul lehámozhatatlanok.
Visszakéredzkedni az amikor még nem volt áram, nem volt számítógép időbe olyan, mint egy anyát a féltéstől arra hivatkozvást óvni, hogy másfél éve még nem volt fiad. Valaminek a technológiai megléte nem kevésbé visszavonhatatlan, mint valakinek az érzelmi megléte.
Az evolúció is visszavonhatatlan innovációra épül, s az élet ugyancsak luxus ahhoz mérve s ahhoz képest, hogy a kozmológiai többség nem él. Így értelmezve a fejlődés tulajdonképpen a folytonosság eladdig észre nem vett hiányainak sorrendi jellegű felismerése. A hiány sohase tölthető be, mert a felismert hiány az, ami – ex nihilo – betölt.