Az emberek már megint félnek a víztől

„Jelenleg a belvizet tartom a nagyobb veszélynek. Akár még az is elképzelhető, hogy megismétlődik az 1941-es állapot, amikor az Alföldön félmillió hektárt öntött el a belvíz” – mondja Hajós Béla, a vízügyi tárca közelmúltban nyugdíjba ment államtitkára, aki az elmúlt évek valamennyi árvíz és belvíz elleni védekezését vezette. Lapunknak adott interjújában a belvíz- és az árvízveszélyről, valamint a nevéhez is fűzhető Vásárhelyi-tervről fejtette ki a véleményét.

A Duna vízgyűjtő területén 70 százalékkal, a Tiszáén pedig száz százalékkal több csapadék hullott eddig, mint egy átlagosnak mondható télen. Az emberek a folyók mentén ezért újra félnek az árvíztől. Megalapozott az aggodalmuk?
– Feltétlenül megalapozottnak tartom, hiszen a jelenlegi adatok kísértetiesen hasonlítanak az 1999-es árvízveszélyt megelőző csapadék- és hóhelyzethez. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy még korántsincs vége a télnek, hiszen a Kárpátokban március elejéig további hóesésekre lehet számítani. Ezenkívül a határainkon belüli területeken – különösen az Alföldön – jelentős belvízveszély is várható.
– Indokoltnak tartaná, hogy a kormány egy esetleges vészhelyzet megelőzése érdekében rendkívüli intézkedéseket tegyen?
– Átfogó intézkedésekhez egyrészt késő, másrészt korán van.
– Ez ellentmondásnak tűnik.
– Nagyon fontos a megelőzés, amely során a csatornákat előre átgondolt formában kell karbantartani. Az időjárási viszonyok miatt viszont most nem lehet dolgozni. Jelenleg a belvízt tartom a nagyobb veszélynek. Akár még az is elképzelhető, hogy megismétlődik az 1941-es állapot, amikor az Alföldön félmillió hektárt öntött el a belvíz. A belvíz elleni védekezés terén negyven év alatt hatalmas lemaradás halmozódott fel, hiszen elhanyagolták a kisebb jelentőségű levezető csatornák karbantartását. Az állami főcsatornák azonban továbbra is jó állapotban vannak. Merem remélni, hogy a védekezéskor a mezőgazdasági, a vízügyi és a belügyi tárca közötti munkamegosztás koordináltan zajlik.
– Turi-Kovács Béla, a környezetvédelmi bizottság elnöke a közelmúltban jelezte: az önkormányzatok önerőből nem tudják karbantartani a belvízelvezető csatornarendszert, a vis major alap nem képes elegendő forrást nyújtani, ezért a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak erre a célra egy külön vízügyi alapot kellene létrehoznia. Egyetért ezzel?
– Egyetértek, annál is inkább, mert a vízügyi kormányzat költségvetésében elkülönített keret is csak egy kisebb állami védekezés költségeit tudja fedezni. Az önkormányzatok belterületi, a gazdák mezőgazdasági védelmét azonban a saját forrásaik mellett a megyei és a központi vis major alap az elmúlt években sem tudta teljes mértékben biztosítani. A kormánynak tehát számítania kell arra, hogy kedvezőtlen esetben a védekezés költségeit központi forrásból kell kiegészíteni. Hangsúlyozni szeretném, hogy a védekezéskor az állami főcsatornák és fő védvonalak megóvása mellett a kisebb, társulati tulajdonban lévő csatornák megvédésére is súlyt kell helyezni. Egy ilyen hóolvadást általában nem lehet megúszni nagyobb árhullámok és belvízi elöntések nélkül.
– A hazai vízvédelmi rendszer kibírja-e, ha egyszerre támad a belvíz és az árvíz?
– Sajnos, ez a kettő általában együtt jár. A belvizek vagy akkor uralják el a tájat, ha a leesett nagy mennyiségű csapadékot a talaj már nem tudja befogadni, vagy akkor, ha az árvízveszély miatt a folyók mentén a vízügyi igazgatóságok munkatársainak el kell zárniuk a levezetőcsatornákat, és a belvíz nem tud levonulni. Állami szempontból a belvíz nem élőmunka-igényes, hiszen a védekezés itt az önkormányzatok, a gazdák és a földterület többi tulajdonosának a feladata. A felkészülés azonban fontos: az olvadás megkezdésekor az összes átereszt és levezetőcsatornát hómentesíteni kell, hogy a víz le tudjon folyni. Ebben a közmunkaprogram nagyon sokat tud segíteni. A belvíz-veszélyeztetett vidékeink ráadásul zömmel a munkanélküliséggel sújtott területeken vannak. A mostani időjárás azonban a védekezés szempontjából kedvező, hiszen éjszaka fagy, nappal olvad, így a hó fokozatosan, nem egyszerre olvad el.
– A kormány az idei esztendőre a védművek megerősítésére ötmilliárd forintot irányzott elő. Elegendőnek tartja ezt az összeget?
– Több is lehetne, azonban ez a keret adott, így ebből kell gazdálkodni. Azt örömmel látom, hogy megmaradt a korábban lefektetett prioritási lista. Gondolok itt elsősorban a Felső-Tisza, valamint Szolnok és Csongrád környékének gyorsított ütemű töltéserősítésére.
– A polgári kormány hivatali ciklusának utolsó esztendejében 6,5 milliárdot fordított erre a célra, a mostani másfél milliárddal kevesebbet. Ez azért jelentős viszszaesés.
– Valóban van különbség, és a munkálatok le is lassulnak. Nem tartom azonban szerencsésnek a kilométerversenyt. Ha csak ezt vennénk figyelembe, akkor mondjuk a Lajta-töltés megerősítése révén csodálatos mutatókat lehetne produkálni.
– Ön az új Vásárhelyi-terv egyik szellemi atyja. A terv kapcsán az utóbbi időben újra fellángoltak a viták. A Duna Kör például néhány nappal ezelőtt egyenesen értelmetlen pénzpocsékolásnak nevezte. A kritikák hatására nem változott meg a véleménye?
– Lehet, hogy meglepetés, de szerintem nincs nagy különbség a Duna Kör véleménye és a miénk között. Az új Vásárhelyi-terv négy főpilléren áll, és ezek közül elsősorban csak az egyik vitatott. Fontos, hogy folytassuk a már megkezdett töltéserősítési programot. A töltéseket azonban nem lehet az égig emelni. Egy bizonyos magasságon túl ugyanis a gáttest alapja már nem bírja el a víz nyomását. Szerintem a mostani előírások körülbelül ezen a határon vannak. Ha mi minden árvíz után újra nekifogunk erősíteni a már korábban megerősített töltéseinket, ha gigantikus erőfeszítések árán, de rendre lebírjuk a víz támadását, akkor ezzel a fölöttünk lévő országoknak azt jelezzük, hogy az évről évre jelentkező magas vizet egyedül is ki tudjuk védeni. Márpedig a magyar állam a szomszédos országok helyett egymaga nem tudja megoldani ezt a problémát. Vásárhelyi Pál annak idején megjósolta, hogy az általa létrehozott új mederrendszerben emelkedni fog a Tisza vízszintje. De azt is mondta, hogy egy bizonyos idő után ez az emelkedés egy magasabb szinten egyensúlyba kerül. Az utóbbi négy évben azonban újabb emelkedés tapasztalható, ami majd egy még magasabb szinten fog újra stabilizálódni.
– A magyar állam mit várhat el a felsővízi szomszédos országoktól ahhoz, hogy a náluk leesett csapadék minálunk ne okozzon árvizet?
– Az előző kormányzati ciklus alatt a Tisza vízgyűjtő területén található öt ország közös árvízvédelmi együttműködési nyilatkozatot írt alá. Ez a folyamat a legmagasabb szinten folytatódik. El kell oda jutnunk, hogy a határszelvényeken, a Körösök, a Berettyó, a Szamos és a Tisza mentén garantálják, hogy a vízszint egy bizonyos magasság fölé nem emelkedik. Ez egy olyan egyeztetett ütemterv részeként valósulhat meg, amely figyelembe veszi a magyar szakasz képességeit. A Tisza ugyanis nem ismeri az országhatárokat, ezért egyeztetett védekezési rendszer nélkül mindenki csak rosszul járhat. A szomszédainknak – épp úgy, mint nekünk – a folyó mentén vésztározókat kell létesíteniük. A Vásárhelyi-terv egyik fontos eleme a szükségtározó-rendszer kiépítése, amely a magas víz egy részét vissza tudja tartani. Fontosnak tartom még, hogy a holtágakat is bekapcsoljuk ebbe az egységes árvízvédelmi rendszerbe. Meg kell vizsgálni ezenkívül a hullámtér állapotát is. 2000-ben ugyanannyi víz folyt le a Tiszán, mint 1970-ben, mégis több mint egy méterrel magasabb volt a vízoszlop. Kiderült, hogy a hullámtérben elburjánzott vegetáció megfogta a vizet, ezért alakult ki a súlyos helyzet. Félreértés ne essék: nem akarom azt, hogy letaroljuk a hullámtéri erdőket, azonban a környezetvédőkkel ebben az esetben is meg kell találni a kompromisszumot.