Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy azok az emberek, akik valaha közös „buliban”, mondjuk szocialista kormányzásban vettek részt, felelősséget éreznek-e egymás iránt. Ez a kifejezés, hogy „véd- és dacszövetség”, létezik-e korunkban, a demokrácia viszonyai között? Érvényes-e például az „omerta” törvénye a politikában, amely szerint az egy klánhoz tartozóknak a közös ügyekről hallgatniuk kell, és ezért cserébe a klán lebukás esetén minden hű tagjának fizikai, anyagi és erkölcsi támogatást nyújt? Miként működik manapság a betyárbecsület és a sajátos hűség, amely a „család” tagjait egymáshoz fűzi? Ebben az összefüggésben mit ér a személyes áldozat, amit valaki azért hoz, hogy a „mi ügyünket” ne érje sérelem? Ugye emlékszünk még néhányan erre a szlogenre: „Hűség a néphez, hűség a párthoz.” Rettenetesen sok disznóságot vagy nagy jóságot kellett elkövetnie egy „hűségesnek” ahhoz, hogy a párt levegye róla a kezét. A kommunisták és a szocialisták nem jártak el mindig az „európai normák” szerint, ahogy ez manapság divat.
Mindez azért jutott most eszembe, mert kissé idegesít, hogy pártunk-kormányunk a Kiss Elemér-féle ügyben úgy viselkedik, mintha ez a botrány maga lenne az EU-szoci erkölcs diadala. Kiss Elemér is – a honi médiatükörben – kezd szeplőtelennek látszani, mintha jeles cselekedete, a kancelláriaminiszteri tisztségről való lemondás nem lenne egyéb, mint nemes gesztus, önként vállalt kereszt, ártatlanul elnyert tövis- és babérkoszorú. A lóláb szinte angyalszárnyként lóg ki: eme fáradhatatlan és voltaképp nélkülözhetetlen hivatalnok azért mondott le, mert szeme előtt csakis kizárólag az lebeg, hogy ne okozzon kárt kormányának. Ne adjon esélyt a hazug ellenzéki vádaskodásnak. Kovács és Medgyessy is az erkölcsöt emlegeti, miközben Kiss korrektségét és ténykedésének jogilag támadhatatlan voltát egyikük sem vonja kétségbe. A hűséges barát tehát a körülmények áldozata. Tette példaértékű, mindenben megfelel az európai etalonnak. Ezt szuggerálják az erény-Kovácsok és erény-Medgyessyk. A „család” megvédi hű fiát, aki bukásával is a közös ügyet szolgálta.
A miniszterelnök hasonló taktikát alkalmaz, mint saját, kétségre okot adó ügyeiben. Az egyéni esetet általános jelleggel ruházza fel, kiterjeszti, s erkölcsi következtetéseket von le, amelyek politikai ellenfeleinek sem kényelmesek (vö.: Köztetek is vannak hajdani szt-tisztek). Most – ugyane stílusban – elrendeli, hogy kormányának tagjai adjanak számot gazdasági érdekeltségeikről. Másnapra kész a lista: ismét fennen villog az üvegzseb. Teljesen világos: Medgyessy a pénz és a hatalom mellett szert kíván tenni erkölcsi emelkedettségre is. Pidgin hungarian szókészletében egyre gyakrabban tűnnek fel elvont kifejezések: becsület, tisztesség, erkölcs (vö.: Kádár: Minden tisztességes ember egyetért pártunk-kormányunk politikájával). Kiss Elemér lemondásával a miniszterelnök saját tisztességét szidolozta vagy – hogy korhűk legyünk – calgonizálta.
Van azonban itt egy kis(s) bökkenő: nem most ismerte meg Kiss Elemért. A kancelláriaminiszteri posztot régebbi bizalom és szoros együttműködés alapozta meg. Úgy egy évvel ezelőtt a Magyar Nemzet nyilvánosságra hozott egy némileg korrupciógyanús üzleti ügyet, amelyben Kiss Elemér és Medgyessy Péter neve egymás mellett szerepelt. Én akkor (ironikusan) úgy vélekedtem, mivel Kiss (az adott pillanatban) nem töltött be politikai szerepet, hogy egy kis umbulda neki akár el is nézhető. Meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer majd – mint főnök – Medgyessy fog (erkölcsi) pálcát törni vele együtt magasra emelkedett sorstársa felett. Annyi biztos: miniszterelnökünk pontosan tudja, kik veszik körül. Most, amikor bizalmasát „feláldozta”, azonnal erényt kovácsolt a szükségből, s eközben a „család” szolidaritását sem bontotta meg. A „mi ügyünk” nem szenvedett csorbát. Bízvást nevezhetjük ezt európai megoldásnak.
Mindenki sajnálja a kitűnő hivatalnokot, a jó családapát, a pótolhatatlan szakembert. Már-már elképzelhetetlennek tűnik, hogy közreműködésével valami vitatható dolog történt. A miniszter szinte emelt fővel távozik, ily módon mintegy megemelve a miniszterelnök fejét is. Le a kalappal előttük.
Hogy nem lenne tán mégis európaibb a jogilag támadhatatlan, de erkölcsileg kritikus lépésektől tartózkodni, én nem tudom…