Minden jel arra mutat, hogy a háború elkerülhetetlen. A vérzivatar után új világ következik, s ez új politikusokat, új rendszert is hoz Irakba. Szaddám után minden bizonnyal Nyugat-barát vezetés és „politikailag korrekt”, többnemzetiségű kormány fog uralkodni Irakban. Az esetleges szunnita–síita–kurd triumvirátus hatalmát azonban nem a választások vagy a népakarat fogja biztosítani, hanem Amerika nagyhatalmi tervei.
Ebben az esetben nagyon valószínűnek tűnik, hogy Bagdad bevétele nem egyszerűen a világ energiapiacának teljes amerikanizálását fogja szolgálni, hanem talán az új Közel-Kelet katonai és logisztikai központja is itt lesz. Az Egyesült Államok ugyanis mindig nagyon szeretett volna egy olyan bázist, amely valóban segítséget nyújt a forrongó térségben fenntartani a hegemóniát, megerősíteni a leghűbb szövetséges, Izrael biztonságát. Irak földrajzi fekvése ideális erre a célra, s különben is, sokkal megbízhatóbb egy saját bázis, mint a térség dúsgazdag miniállamai, amelyek segítségét Amerika mostanáig rendszeresen igénybe vette katonai célokra. Ugyanakkor kérdéses, merre visz tovább az út Amerika számára, ha befejezte Irak „felszabadítását”. Elemzők két fő irányt tartanak elképzelhetőnek. Az egyik kelet felé tart, a „gonosz tengelyének” szinte elfeledett tagja, Irán irányába. Teherán vezetése nem változtatott eddigi politikáján, továbbra is támogat egyes fegyveres csoportokat, s az is elképzelhető, hogy az al-Kaida terroristái az országban leltek menedéket Afganisztán bombázása után. Bármi is az igazság, Washington zsebei bőven tele vannak Irán elleni bizonyítékokkal. A hadjárat másik lehetséges iránya inkább dél és kelet felé tart. Az amerikai csapatok első lépésként csapást mérhetnének a Bász párt másik országára, Szíriára, Izrael esküdt ellenségére. Bizonyítékokat szintén könnyen tudnak szerezni, s a támadással megnyílna az út a végső cél, Szaúd-Arábia felé.
A hatalmas sivatagi királyság ugyanis évek óta rengeteg fejtörést okoz Washingtonnak. Furcsa párt alkot a két ország, mivel mindketten elítélik a másik politikai rendszerét, mégis, katonai szempontból egymásra vannak ítélve. Szaúd-Arábia védelmét gyakorlatilag az Egyesült Államok biztosítja, mivel itt van a közel-keleti amerikai parancsnokság. Amerika viszont részt vesz a szaúdi olajkincs kitermelésében, így állampolgáraira is vigyáznia kell. A bizonytalan helyzetet tovább bonyolítja az a sokat hangoztatott nézet, miszerint a szaúdi királyi ház nem bírja már a népe bizalmát, s Szaúd király leszármazottai csak a kényszerű szövetségesnek köszönhetik, hogy trónon maradhattak idáig.
Egyes elemzők szerint talán most jött el az idő, hogy Amerika véget vessen ennek a helyzetnek. Állítólag régóta létezik egy terv, amely a Szaúd-dinasztia utáni királyságról rendelkezik. Eszerint a legszentebb iszlám állam három részre tagolódna. Az Arab-félsziget nyugati partvidékén meghagynák Dzsidda, Mekka és Medina városát a vallásos érzületre való tekintettel. Ezen a vidéken talán az uralkodó dinasztia is megmaradhatna, de ha más jönne, az sem baj. Az északi és keleti vidékeken, ahol az olajat nyerik ki a földből, Amerika gyakorolná a hatalmat, immáron nem a szaúdi állami olajcég segítőjeként, hanem a teljes profit lefölözésével. A megmaradó sivatagos terület – Rijádtól délre a jemeni határig – visszazuhanhatna a törzsi háborúk kulturális színvonalára, s gyorsan „utolérné” a tőle délre fekvő Jement, a brit gyarmatosítás vesztesét. Ott máig rendszeres az emberrablás, s az ország lakosságának 70 százaléka írástudatlan.
origo.hu
A Hell közleményben reagált az energiaitalok korlátozására
