Kiss Lajos halálára

Súlyos veszteség érte a közelmúltban tudományos életünket: 2003. február 16-án, életének 81. évében elhunyt Kiss Lajos akadémikus, a nyelvtudomány nemzetközi hírű személyisége, a szlavisztika, a névtan, az etimológia és a lexikográfia kiemelkedő tudósa, a térképtörténet jeles művelője.
Debrecenben, „a legmagyarabb városban” született, iskoláit is itt végezte. A piarista gimnáziumban a latin nyelvtan elsajátításával alapozta meg nyelvészeti ismereteit, de a véletlennek köszönhetően szlavista lett. Az érettségi utáni katonai szolgálata alatt Munkácson megismerte a ruszin nyelvet, amelyet a Ludovika Akadémia tisztnövendékeként választható nemzetiségi nyelvként tanult, majd a szovjet hadifogság évei alatt kényszerűségből megtanult oroszul is. Debrecenbe visszatérve az ottani egyetemen a német mellett ezt a nyelvet választotta tanulmányai tárgyául, s a kor adottságaiból fakadóan már egyetemi hallgatóként is az orosz nyelv elismert oktatója volt.
Tudományos pályája is a szlavisztika területén indult: jóllehet akadályokat gördítettek elé, az 1950-es évek derekától a budapesti egyetemen Kniezsa István tanszékén másik nagy hírű szlavistánk, a sokoldalú műveltségű Hadrovics László aspiránsa volt. Ez a két tudós nagymértékben meghatározta Kiss Lajos kutatói habitusát is. Végül is mégsem lett, mert nem lehetett belőle egyetemi oktató: az egyetemi tanács politikai aggályok miatt nem hagyta jóvá a kinevezését, s ezzel megfosztották a tudós utódok kinevelésének lehetőségétől. Ám ennek a döntésnek köszönhető, hogy a nyelvtudomány egy másik műhelyében és más területeken alkothatott maradandót.
1957 decemberében került az MTA Nyelvtudományi Intézetébe, ahol a szó tényleges értelmében élete végéig dolgozott. Intézeti tevékenysége valamilyen módon mindig kapcsolódott különféle szótári és szókészlettani munkálatokhoz. Tagja volt annak a neves emberekből álló alkotóközösségnek, amelyet Országh László vezetett, s amely az 1950–60-as évek fordulóján a máig legterjedelmesebb magyar értelmező szótárt alkotta meg. Lexikográfiai tapasztalatai, nyelvismerete, etimológiai tárgyú írásai és kivételesen széles körű általános műveltsége következtében egyik termékeny szócikkírója, illetve meghatározó szerepű szerkesztője lett a magyar szótárirodalom másik korszakalkotó művének, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárának. Munkáját a filológiai pontosság, az adatokból következő nyelvi tények tisztelete, valamint a magától és munkatársaitól is megkövetelt magas fokú munkamorál jellemezte.
A szótári munkálatokkal egy időben a magyar szókészlet szláv vonatkozásaival is részletesen foglalkozott, eredményeit a Hatvanhét szómagyarázat és a Szláv tükörszók és tükörjelentések a magyarban című monográfiáiban tárta az olvasók elé. A szlavisztikával megmaradt szoros kapcsolatát mutatja, hogy az 1950-es évek végén részt vett a Hadrovics–Gáldi-féle orosz–magyar nagyszótár új kiadásának munkálataiban, majd az 1981-től 1992-ig terjedő időszakban egymaga dolgozta át a mintegy százezer szócikket tartalmazó szótárt, amely eddig csupán CD-ROM-on jelent meg.
Szótárírói, etimológiai, névtani és történettudományi ismereteit kamatoztatta talán legszélesebb körben elterjedt, a művelt közönség körében is gyakran forgatott munkájának, a Földrajzi nevek etimológiai szótárának megalkotása során. Már az első, több mint hatezer szócikket tartalmazó, egykötetes változat is párját ritkító egyszemélyes tudományos teljesítmény volt, amit szinte hihetetlen módon felül tudott múlni a duplájára növelt, kétkötetes negyedik kiadással, s ezzel a Kárpát-medence helyneveinek egyedülálló etimológiai szintézisét hozta létre. Túlzás nélkül állíthatjuk: ha „csak” ezt az egy művet alkotja meg életében, már ezzel is beírta volna nevét a magyar nyelvtudomány nagykönyvébe.
Tudományos teljesítménye már az 1980-as évekre elérte azt a színvonalat, amellyel kiérdemelte az akadémiai tagságot. A magyar tudományosság nagy mulasztása és egyben vesztesége is, hogy a tudós társaság csak 1998-ban választotta levelező, majd 2001-ben rendes tagjává. Tudományos munkásságát Akadémiai Díjjal, Pais Dezső-díjjal, szlavisztikai kutatásait a Fran Miklo¹iè-emlékplakettel, életművét pedig 2002 őszén Munkácsi Bernát-díjjal jutalmazták.
Egyéni kutatásai mellett hosszú évekig irányította a készülő Akadémiai nagyszótár munkálatait. Értő, mindig korrekten szigorú bírálója volt számos tudományos műnek, s ha tanácsért fordult hozzá valaki, mindig odaadóan, fáradságot nem kímélve segített. Bár háttal ült az ajtónak, a belépőt mindig szemből fogadta. A szigorú erkölcsi tartás, a kérlelhetetlen szakmai igényesség, a tisztánlátás és a kiérlelt bölcsesség minden pillanatát jellemezte – egyenes volt a szó minden értelmében.
Kiss Lajos temetése szűk családi körben lesz; tisztelői a 2003. március 4-én 17 órakor a Duna-parti piarista kápolnában (V. ker., Pesti Barnabás u.) tartandó gyászmisén róhatják le kegyeletüket.