Lenin

Dunaújváros önkormányzata döntött, azaz dehogy döntött, hitet tett, a képviselők lángolva csaptak az asztalra, hogy ez így nem mehet tovább, szavazzunk már végre komoly dolgokról is, mert ez a költségvetés, a Dunaferr meg a bizottságosdi szűk határt von bőségesen áradó lelkesedésünknek, és igen: a város újra Lenin-szobrot állít.
Állítólag a voksolás után örömükben zokogva borultak az asztalra.
Oly sok üldöztetés után most megint lesz Lenin-szobor Dunaújvárosban. Sokáig ették a helybéliek a szobornélküliség keserű, könnyel áztatott kenyerét, akkoriban sokan elhagyták a várost, és Nyizsnij-Novgorodba költöztek, mert akkor ott még volt Lenin-szobor, szép motívummal, Lenin éppen stratégiai tanácsokkal látta el a tatárok elleni döntő ütközetre készülő Dimitrij Donszkojt, aki lesütött fejjel, kisfiúsan hallgatta Lenint, és a kompozícióból kiviláglott, hogy megfogadja a tanácsokat, győzni fog, és utána mindenkit leölet, barátot, ellent egyaránt.
Hát ide mentek a bús Dunaújvárosból, ahol nem lehetett kibírni. Nem lehetett, hiába szólt a madárdal, hiába sütött a nap, el kellett menni, mert Lenin-szobor, az nem jutott.
Azóta Nyizsnij-Novgorodban is lebontották a Lenin-szobrot, ám a dacos dunaújvárosi kolónia továbbment, Vlagyivosztokba. Üzenem, haza lehet jönni, távolba szakadt véreink, Vlagyivosztokban most úgyis megy a vita, hogy be kéne már olvasztani az öreg tömeggyilkost, és Vlagyivosztokból már nincs hová menni, csak haza, a megtért Dunaújvárosba. Mert Dunaújváros szobrot állít. Lenin állt, Lenin állni fog.