Kettejük kapcsolatát időnként beárnyékolták konfliktusok: a legismertebb eset 2019-ben, a Burnley elleni meccsen történt, amikor Mané látványosan dühös lett Szalahra, amiért az nem passzolta le neki a labdát egy ziccernél. Ez az eset felerősítette azokat a pletykákat, hogy a szenegáli önzőnek tartja egyiptomi csapattársát a kapu előtt. Később Mané egy interjúban elismerte, hogy valóban voltak köztük feszültségek, de hangsúlyozta, hogy ezek a győzni akarásból fakadtak, nem személyes ellenszenvből. Jürgen Klopp többször kiállt mellettük, mondván: az ilyen konfliktusok természetesek világklasszis támadók között. A pályán kívül korrekt, professzionális kapcsolatot ápoltak, és a közös sikerek végül mindig felülírták az egyéni ellentéteket.
Mohamed Szalahnak van miért visszavágnia
A klub mellett ugyanakkor a válogatott színeiben is van közös történelmük. A talán legemlékezetesebb találkozásukra a 2022-es Afrika-kupa-döntőben került sor, amely gól nélküli döntetlennel ért véget, és így tizenegyesekkel dőlt el a trófea sorsa. Mané az összecsapás közben már elhibázott egy büntetőt, akárcsak a 2017-es, Kamerun elleni negyeddöntő párbajában, amikor az ötödik párban állt oda – akkor ő rontott egyedül, így Szenegál búcsúzott a legjobb nyolc között. Később elmondta, napokig nem tudott aludni a hibája miatt, amelyet élete egyik legkeményebb élményeként írt le.
Visszatérve a 2022-es fináléhoz, ezúttal nem rontott, így Szenegál a története során először megnyerte a sorozatot. Szalah lett volna Egyiptom ötödik rúgója, ám Mané lövése után ő már nem állhatott oda a labda mögé, így továbbra is vár az első Afrikai Nemzetek Kupája-diadalára.
Összesen ötször játszottak egymás ellen a válogatottban, Szalahék mindössze egyszer tudtak nyerni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!