Párizs engedne a szigorból?

Kifutott Toulonból a francia hadiflotta büszkesége, a Charles de Gaulle repülőgép-hordozó, hogy kötelékével együtt hadgyakorlatot tartson az amerikai Harry Truman anyahajóval a Földközi-tengeren. Az esemény jelképes. Bár Párizs a karbantartás után szokásos gyakorlatnak tartja a hajó útját, szakértők egészen másról beszélnek. Szerintük Franciaország is elfogadta az Irak elleni háború tényét, és esetleg feladja szigorú békepárti politikáját.

Jacques Chirac úgy látszik, két vasat tart a tűzben. Mindeddig Párizs (Berlinnel karöltve) volt az Irak elleni amerikai csapás legnagyobb ellenzője. A politika – legalábbis a felszínen – nem változott, s az Európai Unió „gerince” továbbra sem adja beleegyezését a támadáshoz, ám szakértők szerint hetek, sőt napok kérdése, és a kemény ellenállás finomodni fog. Egyelőre tartják ugyan magukat a háborúellenes állásponthoz, amit jelez a NATO törökországi védekezésének francia–belga–német vétója is. A háború útja viszont élesen kirajzolódott, s ha az Egyesült Államok eltökélte magát a támadásra, egyetlen felelős vezető sem keverheti össze morális mérlegelését a realitással. Franciaország éppúgy szerepet akar majd játszani a háború utáni Irak helyreállításában, mint Amerika, Nagy-Britannia vagy Németország. Akik pedig előbb állnak sorba, többet vihetnek el a boltból.
Franciaország emellett természetszerűleg a saját pecsenyéjét sütögeti, azaz minél kisebb kockázattal és veszteséggel akarja a legtöbbet szakítani a francia cégeknek s Franciaországnak. A TotalFinaElf olajipari óriás jelen van a világ száz országában, köztük Szaúd-Arábiában, Jordániában, Szíriában, Törökországban, Iránban és Kuvaitban. Hogy mi a közös ezekben az országokban? Mindannyian határosak Irakkal, a világ második legnagyobb olajkészlettel rendelkező államával. Hogy az ExxonMobil, a ChevronTexaco és a Shell mellett a TotalFinaElf is bevonul Irakba a „lefegyverzés” után, arra már most mérget lehet venni. Emellett valószínűleg francia katonák is vállalnának békefenntartói szerepet a Szaddám utáni Irakban, hogy biztosítsák hazájuk minél erősebb befolyását az országban, amely valószínűleg (Izrael mellett) a legfontosabb Nyugat-barát állam lesz a jövő Közel-Keletén.
Milyen megfontolások vezérelhetik Párizst a támadás esetleges megtűrésében? Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként túl sokat kockáztatna, ha követné a nem állandó tag Németország következetes háborúellenes politikáját. Berlin tisztában van mozgásterével, s az ottani kormány számára belpolitikai visszhangja is lenne az esetleges engedékenységnek. A Schröder-kormány így is katasztrofális népszerűsége vélhetőleg a mélypontra zuhanna, ha részt vennének a támadásban, a Raffarin-kabinet azonban nem küzd ilyen problémákkal. A nemzetgyűlésben gyakorlatilag gondtalan többsége van, s így maga dönthet: követi-e Németországot az esetleges elszigetelődésbe (amelyből keleti szomszédja – vétójog híján – könnyen kiszabadulna), vagy enged a nála is nagyobb hatalmak háborús lelkesedésének, s együtt vonul velük Bagdad alá. Az esetleges BT-szavazás adna ugyan még egy lehetőséget Párizsnak, hogy kimutassa elkötelezettségét a békés rendezés mellett. A diplomáciai esemény azonban mind az öt állandó tagtól rendkívüli körültekintést igényel. A biztos támogatók (Egyesült Államok, Egyesült Királyság) mellett többen bizonytalankodnak. Oroszország és Kína valószínűleg nem állna a tervezet mellé, de nem is ellenkezne, így Franciaország sem kockáztatná meg az esetleges vétót.
A NATO-ban a „régi Európa” még kiállt saját véleménye mellett. A döntés ugyan nem tudja megakadályozni a hadműveleteket, de jelzi, ha a huzavona így folytatódik, az egységes vélemény hiányában széthullhat mind az Európai Unió, mind az atlanti szövetség. Mivel ez senkinek nem érdeke, az öreg kontinens minden országa, így Franciaország is kénytelen lesz lenyelni az iraki békát, s ezzel is növelni Amerika hegemóniáját a világon.