Sok szürke között egy fehér egér

Cigány vagyok, de elsősorban színész. Apám prímás volt, anyám szakács, a bátyám népművelés–magyar szakos tanár. Aki ismer, elfogad. Mielőtt arról kérdezne, hogy milyen előítéletekkel kerültem szembe az életem során, miként próbáltak elgáncsolni, megszégyeníteni, hadd szögezzem le: nem volt kínkeserves a színész diploma megszerzéséig vezető út, és színészként sem érzem hátrányát a származásomnak. Sőt. A bőröm színét időnként remekül „kihasználják” a rendezők. Az Egerek és emberekben a fekete lovászt alakítottam, korábban voltam Otelló, a Diótörő című gyerekdarabban, ami éppen most megy Kaposvárott, a szürkék között én játszom a fehér egeret – kezdte a bemutatkozást a kaposvári teátrum kreol bőrű, lófarokba font hajú színésze, Nyári Oszkár. A színház klubjában folytatott beszélgetésünkön mindazonáltal kiderült: Oszkárnak – aki az egyik tévécsatorna videoklipjében roma Mikulást alakított – voltak ütközései.
– Huszonöt éve, amikor kisiskolás volt, sok helyütt úgynevezett cigány osztályokban tanultak a roma diákok. Ön vegyes osztályba járt. Hogyan vette az akadályokat?
– Úgy, hogy állandóan színházat csináltam, s ettől nem a bőröm színe miatt lettem más, mint az iskolatársaim. Nem mentem amatőr színjátszók közé, mindig az járt az eszemben, hogy nekem kell jó darabot rendezni és jó szerepet játszani. Annyira hittem ebben, hogy az osztálytársaimmal és tanáraimmal, jelesül az osztályfőnökömmel is sikerült elfogadtatni ezt a meggyőződésemet. Az osztályfőnöknek a kedvence lettem. Görkorcsolyával jártam iskolába, és azt mondták rólam a pszichológusok, hogy deviáns vagyok. Pedig csak hiperaktív voltam. Középiskolába Zircre jártam, mert időközben a szüleim Bakonycserjére, majd onnan Balatonfüredre költöztek. Közepesen tanultam, de csaknem mindenki kedvelt. A gimnáziumban nem én voltam az egyetlen roma diák, színházcsinálóként azonban csak engem tartottak számon. Arról persze hallgattam, hogy a színművészeti főiskola elvégzése a vágyam. Nem akartam ugyanis azt hallani, hogy „illúziókat kergetsz”. Megjegyzem, a bátyám se „szenvedte meg” a gimnáziumi éveket, ő jobb tanuló volt, Veszprémben érettségizett, és onnan került a főiskolára. Most egyetemi kiegészítő képzésben vesz részt. Ha beleolvasnék a naplójába, gyanítom, találnék olyan fájó bejegyzéseket, amelyek a roma származása miatt érték.
– A katonaságot is megúszta érzelmi sérülések nélkül?
– Azt nem. Gondolhatja, hogy kezdetben a „hátsó körlet” tisztán tartását bízták rám. Majd amikor oda vezényeltek a színművészetis előfelvettek közé, és híre futott a háromezer fős zalaegerszegi laktanyában, hogy van itt egy roma színész is, megváltozott a rólam kialakított kép. Ki mit tud?-ok győztese lettem tánckategóriában, katonamusicalt rendeztem, mint korábban, ott is színházat csináltam.
– Nyári Oszkárról sokan tudják, hogy az egyik kulcsfigurája a Program R.-nek, a cigányok társadalmi beilleszkedéséért indított médiakampánynak. Így lett a kaposvári színész az óvodásokat megajándékozó (és a szülők jó részét megbotránkoztató) roma Mikulás is. Biztosan összegezte már magában, hogy mik az előítéletesség okai.
– A többségi társadalom azt tartja a romákról, hogy kevesebb értelemmel bírnak, nincs bennük tehetség, másként látják a világot, másként akarnak vagy eleve nem akarnak szocializálódni, nem szeretnek dolgozni, bűnöző hajlamaik vannak, fondorlatosak, gonoszak. Következésképpen nem jó, ha a „közelemben vannak”. Ez felettébb általánosító és bántó. Talán ebből is fakad, hogy egy cigánynak másoknál sokkal okosabbnak kell lennie ahhoz, hogy kitörhessen, jusson valamire. A sértő, az alacsonyabbrendűségre utaló megjegyzések egyébként sohasem a közvetlen környezetből érkeznek, hanem távolabbról. Azoktól, akik nem ismerik a mi kultúránkat, keveset tudnak szokásainkról, történelmünkről, nyelvünkről, művészetünkről.
– Térjünk vissza a színészetre! Harmadik nekifutásra felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Kerényi Imre osztályában végzett. A diploma megszerzése után Kaposvárra szerződött, és a Pogány Judit rendezte Pinocchio Róka szerepében debütált.
– A főiskoláról már több neves cigány származású színész került ki. Említhetem Hollay Kálmánt, Jónás Juditot, az „üstökösdíjas” Csányi Sándort, az operett–musical szakos Balog Jánost, a Miskolcon dolgozó Szegedi Dezsőt. Sajnos a két kezemen meg tudom számolni, hogy hány roma színész van a magyar társulatokban. Igen sok tehetséges fiatal nem jut el a főiskoláig. Egyfajta önbizalmat és védettséget adtak a főiskolai évek. Hét éve vagyok Kaposvárott, és jól érzem itt magam. Hálás vagyok Avar István tanár úrnak, aki arra figyelmeztetett, hogy ajánlatos egy friss diplomás roma színésznek vidéken kezdeni a pályát. Itt elismerik az erényeimet, és kiváltképp megtisztelnek azzal, hogy a felnőttdarabok mellett a nagy sikerrel kecsegtető gyerekelőadásokban is szerepet kapok. Most kreol bőrűként a fehér egeret játszom a Diótörőben – mondhatom, nagyon örültem a szellemes szereposztásnak –, de nem vagyok beskatyulyázva. Bródy Sándor A tanítónőjében például az ifjú Nagy szerepét osztották rám. Ascher Tamás a Luxemburg grófjában Lord Lanchester megformálásával bízott meg, játszottam görög drámákban, és volt olyan évad, hogy hat darabban volt szerepem. Kell-e ennél több bizonyíték arra, hogy Kaposvár befogadta a roma Nyári Oszkárt?
– Úgy tudjuk, a fővárosban is van teendője. Amellett, hogy több budapesti színház is foglalkoztatja, hátrányos helyzetű gyerekeknek vezet amatőr színházi, színészképző kurzust.
– A Maladypében, a találkozások színházában roma nyelvű előadásokban játszom, a Pikolóban, a volt Pinceszínházban és a Szkénében is akad időnként dolgom. A Maladypével hamarosan Szarajevóba megyünk vendégjátékra. A legnagyobb öröm számomra viszont az, hogy roma és hátrányos helyzetű nem roma gyerektársulattal csinálunk előadásokat. Csodálatos érzés velük együtt megélni a sikert, figyelni a nézőket, akik nem a szereplők bőrszíne szerint nyilvánítják ki a tetszésüket. Számomra mindig az adott erőt, hogy elhitettem magammal: belőlem is lehet valaki. Most, hogy hátrányos helyzetű, jórészt roma gyerekekkel foglalkozom, őket is azzal motiválom, hogy „belőled is lehet valaki”. Minden beléjük fektetett munka boldogít, és úgy érzem, elsősorban engem gazdagít.
– Nem esett még szó Szilviáról, az ugyancsak színész feleségéről. Hol ismerkedtek meg?
– A Tháliában, egy musical-előadásban. Szilvia akkor Toldy Mária stúdiójában tanult, aztán később, harmadéves főiskolás korában már a kaposvári színház foglalkoztatta. Ő egy rendkívül szuverén, határozott egyéniség, és mindig jó döntéseket hoz.
Znamenák István színész-rendező értetlenül nézett rám, amikor befejezve a Nyári Oszkárral folytatott beszélgetést, azt kérdeztem tőle: – Befogadta-e a kaposvári teátrum a cigány származású színészt?
– Hét éve ismerem Oszit, sokat játszottunk együtt, de rendezőként csak most, a Diótörőben dolgoztam vele. Remek kolléga, nagyon kedveljük. Nem is értem, hogyan kérdezheti meg, hogy van-e bennünk előítélet. Az igazi művészet – lett légyen a másság bármilyen, etnikai vagy egyéb – mindig toleráns. És ha arra kíváncsi, hogy népszerű-e a fehér egér, nézze meg a Diótörőt, és kérdezze meg a gyerekközönséget…