Tisztelt Szerkesztőség!

A miniszter és a pétfürdői gyár sorsa
Újabb 1500 munkahely szűnhet meg a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt

Az egykori Szovjetunió hatalmas műtrágyagyárai és a csökkenő hazai felhasználás miatt Nyugaton próbálja eladni termékeit. Az egyik legfontosabb műtrágya az ammóniumnitrát (AN), amelyet földgázból állítanak elő. Az AN árának minden száz forintjából hatvanat a felhasznált földgáz ára ad meg, ezért az AN ára attól függ, mennyibe kerül a földgáz. A FÁK országaiban a földgáz árát mesterségesen tartják alacsonyan, ezért dömpingáron tudják Nyugatra kínálni a műtrágyát. A dömping ellen védekezve az Európai Unió az orosz eredetű AN-t évek óta védővámmal sújtja, amely 1998-ban tonnánként 26 ecu volt, amit aztán 2002 áprilisában 47 euróra emeltek. Ha Magyarország 2004. május 1-jétől EU-tag lesz, nálunk is automatikusan ez a 47 eurós védővám érvényesül.
Mivel az AN a mezőgazdaság stratégiai alapanyaga, minden ország arra törekszik, hogy saját maga állítsa elő a szükséges AN döntő részét, hogy ne legyen kiszolgáltatva külső erőknek. Így van ez az EU-ban és a környező országokban is. Magyarországon egyedül Pétfürdőn (Veszprém megye) gyártanak AN-t, a Nitrogénművek Rt.-nél, Nyugatról vásárolt, ma is elfogadható színvonalú technológiával. A gyár kapacitása elegendő a hazai igények kielégítésére.
A Magyarországra irányuló keleti AN-dömping miatt a Matolcsy-féle gazdasági tárca – az EU-hoz igazodva – az 1999. január 1-jétől 2002. december 31-ig terjedő időszakra tonnánként 5200 forintos védővámot állapított meg az orosz–ukrán AN-nel szemben. Ha nem teszi, akkor a mesterségesen nyomott áron tartott orosz–ukrán AN kiszorítja a piacról a pétfürdői terméket, amely a hazai földgázár miatt valamivel drágább az importnál. Ha nem ezt teszi, be kellett volna zárni a nagy múltú pétfürdői gyárat, amelynek telephelyén 1500 ember dolgozik, s amely éppen az utóbbi években milliárdokat költött technológiai korszerűsítésre, kiépítette ISO 9001-es minőségbiztosítási és 14 001-es környezetvédelmi rendszerét, hogy megfeleljen az EU-követelményeknek.
Ezt az 1500 munkahelyet áldozza fel most egyéni érdekeknek engedve, rövidlátó és demagóg módon a Csillag-féle Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) azzal, hogy Medgyessy Péter moszkvai látogatása előestéjén, november 22-én eltörölte a védővámot. A védővám eltörlésével decemberben és januárban csaknem 300 ezer tonna keleti AN érkezett az országba, ami miatt a pétfürdői gyárban hatalmas eladatlan AN-készlet keletkezett. Mivel az AN-műtrágya szezonális, őszi és tavaszi felhasználású termék, így a Péten felhalmozott AN-t az idén tavasszal már nem lehet eladni.
Az importőrök által olcsón megvett orosz–ukrán AN drágán kerül a magyar mezőgazdaságba, a haszon tehát nem a magyar gazdáknál jelentkezik, hanem a kereskedőknél, mégpedig milliárdos nagyságrendben. A GKM két és fél hónapos hezitálás után 2003. február 1-jétől hat hónapos időtartamra az EU-ban alkalmazott mértékű, tonnánként 11 600 forintos védővámot állapított meg a keleti AN-nel szemben, de az intézkedést azonnal vissza is vonta. Botrányos magatartásával a GKM megpecsételi a tavaly ősszel magyar befektetői tulajdonba került pétfürdői gyár és azzal együtt több ezer ember, egy egész térség sorsát. De hosszú távon súlyos károkat okoz a mezőgazdaságnak is, mert a keleti import csak addig lesz olcsóbb, amíg be nem zárják a péti gyárat. Hazai termelés hiányában ugyanis az AN-ellátást és az árat egyaránt külföldről irányítják, a magyar mezőgazdaság pedig teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül.
Nagy Gábor
Veszprém

Nem kellene fordítva ülni a lóra
Lapjuk február 12-i cikkének állításával szemben nem silány a dél-dunántúli lovas szolgáltatás („Silány a dunántúli lovas szolgáltatás”).
Lovas nemzet vagyunk, és büszkék erre. De tudnunk kell, ezt a rólunk élő képet napjainkban kiknek köszönhetjük. Azoknak, akik a gazdasági megfontolások helyett a ló és a lótartás szeretete miatt e különleges, sok örömmel és rengeteg vesződséggel, hatalmas, nehezen megtérülő anyagi áldozatokkal járó életformát vállalják.
Ma a lovas turisztikai vállalkozások igen nehéz körülmények között működnek. Jelentős piacvesztést szenvedtek az utóbbi évtizedekben, és a hazai fizetőképes kereslet sem elég erős még ennek kompenzálására. Lóska János, a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség (MLTSZ) elnöke elmondta: az utóbbi évtizedekben az oktatás nem megfelelő színvonala miatt igen kevés a jó szakember az egész országban. A patkós minősítést meg nem szerző lovardákban sem a több százezer forintos beruházások hiányoznak, hanem a megfelelően képzett lovak és lovas oktatók.
Nem csoda tehát, hogy igen nagy a várakozás azzal a remélhetőleg mielőbb beinduló, új képzéssel szemben, amely „lovas turisztikai lovas oktató” képzettséget ad, s a lovas turizmus minden ágát felöleli a kezdők tanításától a vadászlovaglásig. Az MLTSZ már 2002 őszén benyújtotta a képzési tervet, de annak Országos képzési jegyzékbe vételén azóta dolgoznak a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban. Így újabb szezonban kell nélkülözni e szakembereket, pedig képzésük támogatására pályázati kiírás is született a Dél-Dunántúlon.
A Dél-Dunántúlon 72 lovarda van, amelyből huszonhármat tartott az MLTSZ érdemesnek arra, hogy patkós minősítést kapjon. Ennek negyede olyan vállalkozás, amely korábban semmilyen, ezúttal azonban kimagaslóan jó minősítést érdemelt ki – köztük példaként a ma már ötpatkós szentai Török Lovastanya is. Megítélésükhöz fontos tudnunk: kizárólag önerőből történtek e fejlesztések.
A somogyi lovasok már bizonyítottak 2001-ben, Szarvason is, ahol a IV. Nemzeti lovas fesztiválon negyedik helyezést értek el. E régióban él a világviszonylatban is páratlan tudású Kassai Lajos lovasíjász-mester, aki évről évre fejleszti létesítményeit folyamatosan gyarapodó számú követői és vendégei számára. Sorra szerveződnek a kistérségi és a regionális civil szervezetek is. Ezek mind a lovas szakmai élet fellendítésének fórumai. A Magyar Turizmus Rt. a korábban már bemutatott programmal, az összefogás szervezésével, tanácsadással, források közvetítésével segíti a lovas vállalkozókat.
Az MLTSZ és a Magyar Turizmus Rt. regionális szervezete e régióban kívánja ez év tavaszán bevezetni a jelenleg kidolgozás alatt álló, speciális minősítőrendszert a lovas túraútvonalak állomáshelyeire vonatkozóan.
Mindezt számos jelzővel lehet illetni – de egyet biztosat nem szabad: e törekvéseknek, amelyek úttörő vállalkozások az országban, a „silány” főcímet adni. Ennél több elismerést érdemelne a lovas élet mint elvitathatatlan nemzeti értékünk.
Hegyi Zsuzsanna
Magyar Turizmus Rt.
Dél-dunántúli Regionális Marketingigazgatóság

Szabad-e még az orvoslás hazánkban?
Híradások szerint fegyelmi vizsgálat indult dr. Fadgyas Erzsébet kaposvári tisztiorvos ellen. Az eljárás oka, hogy a tisztiorvos asszony körlevélben hívta fel az illetékességi területéhez tartozó orvosok figyelmét azon fertőző betegségekre vonatkozó ismeretek felújítására, amelyek biológiai, illetve bakterológiai fegyverként is alkalmazhatók. E betegségek egy része szokványosan hazánkban is előfordul, de szerencsére ritkán.
Egy tisztiorvosnak ez a feladata. Ilyen és hasonló módszerekkel kell felkészíteni a kollégákat a tömeges megbetegedések megelőzésére, a lakosság megvédésére még békeidőben is. A felkészítést már a veszély gyanújának jelentkezésekor el kell végezni, mert az ismereteket és a teendőket a betegség gyanúja esetén is azonnal alkalmazni kell.
Megdöbbenten vettem tudomásul, hogy egy orvosszakmai ügyben fegyelmi vizsgálat indul akkor, amikor az szakmailag teljesen korrekt. Ismét az ötvenes években érzem magam, amikor a politika mondta meg, hogy mi helyes és mi nem az orvoslásban, és az ÁVH avatkozott bele avatatlanul szakmai ügyekbe. Most is azok az idők jönnek vissza, vagy már benne is vagyunk?
Kérdésem, hogy indul-e fegyelmi vizsgálat az alább felsoroltak ellen: dr. Svéd László, a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar tábornoka, dr. Tompa Anna, az Országos Közegészségügyi Központ Országos Kémiai Biztonsági Intézete főorvosa, dr. Berencsi György, a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ virológiai főosztály vezetője, dr. Rókusz László, a Magyar Honvédség Központi Honvéd Kórház infektológiai osztály főorvosa.
Fent felsorolt nagy tudású, illusztris vezető főorvosok ajánlották vagy kommentálták ugyanis az Orvostovábbképző Szemle című orvosi folyóirat 2002. decemberi számában megjelent, amerikai szerzők ezen betegségekkel foglalkozó cikkeit.
Remélem, nem felejtenek el fegyelmit indítani azon gyakorló orvosok ellen sem, akik lelkiismeretesen felkészültek ezen betegségek észlelésére és körültekintő ellátásukra, ezáltal az esetleges tömeges megbetegedések megelőzésére.
Eljárnak-e azon gyakorló orvos ellen, aki a működési területén a közeljövőben elsőként fog ilyen betegséget észlelni és természetesen a tisztiorvosi hivatalnak bejelenteni, hogy segítséget kapjon az esetleges járvány megelőzésére?
Az is elképzelhető, hogy valamelyik „inkriminált” betegséget észlelő kolléga, félvén a hatósági eljárástól, nem meri bejelenteni az esetet, és elmaradnak a tömeges megbetegedések megelőzéséhez szükséges teendők. Remélem, hogy a kolléga orvosi lelkiismerete legyűri félelmét, és inkább hasonló, de „kevésbé pánikkeltő” diagnózist talál ki, hogy az esetleges üldözésektől megmeneküljön, és a további megbetegedések megelőzéséhez elengedhetetlenül szükséges járványügyi teendőket mégis meg tudják tenni.
A feszült belpolitikai hangulatban sem mondhatok mást, mint hogy mindannyiunk érdekében meg kellene hagyni az orvoslás szabadságát!
Dr. Szemes Ferenc
ny. tisztiorvos
Szekszárd

Dombi Lajos (Balatonfüred): A második világháború után néhány évvel mind hazánkban, mind az egész szocialista táborban különös mozgalmat indítottak el akkori bölcs vezéreink: a békeharcot. Sosem hittem volna, hogy az új évezred közepén ismét lesz, aki békeharcosnak szegődik. Miért gondolom ezt? Az ország jelenlegi miniszterelnöke nemrégen aláírt egy levelet, amelyben elkötelezte magát – ezzel természetesen az egész országot – egy okkal vagy anélkül indítandó háború mellett. Alig telt el két hét, mást sem hallok, olvasok: a miniszterelnök a béke elkötelezett híve, egyetért az időközben megélénkült békemozgalmakkal. Hogyan lehetséges mindez? Hogyan lehet szinte egy időben tüzet és vizet prédikálni? Hogyan lehet harcolni és békében élni egyszerre? A végeredmény a fontos: akár lesz háború, akár nem, aki mindkét lehetőség mellett kiáll, az soha felelősségre nem vonható…
*
Martonosi Ferenc (Csurgó): A Magyar Nemzet 2002. november 29-i számában a 4. oldalon egy fénykép a következő aláírással jelent meg: „Ezen a partszakaszon szedte fel a halőr a két rapsichálót.” A nevezett cikkben a téma a halászat, az orvhalászat, amelyet a cikkíró, Szarka Ágota tévesen rapsickodásnak nevez (ugyanezzel a tévedéssel már több esetben is találkoztam a Magyar Nemzet azonos tárgyú cikkeiben). E magyar nyelvbe beférkőző német szóval egyes vidékeken valóban lehet találkozni, de jelentése az orvhalászatnak éppen az ellenkezője! Raubschütz = orvvadász, az a személy, aki zsákmányát lőfegyverrel szerzi meg. Hasonló, bár kevéssé ismert a Wilderer = vadorzó, e fogalomba a puskás és a csapdával, hurokkal tevékenykedő személy egyaránt belefér. Az orvhalász fogalomra ismereteim szerint nincs nyelvünkbe befurakodott s meghonosodott idegen szó. 78 éves nyugdíjas erdész vagyok, szolgálati időm jelentős részét a Duna-ártéri gemenci erdőben töltöttem, s gyakorlatból ismerem az említett fogalmakat.
*
Farkas Zsolt (Budapest): Az idén is megemlékeztek a fővárosiak február 12-én Buda 1945. évi ostromáról és a kitörésről. Azokról, akik abban a helyzetben tudták, hogy mi a kötelességük; akik hősiesen kitörtek a Várból, de nem érték el a saját vonalaikat; akik a katona becsületességével, helytállásával életüket áldozták attól függetlenül, hogy milyen volt az egyenruhájuk. Hősök ők, mint a magyar történelem hasonló hősei, akik más-más helyzetben, más körülmények között, más háborúkban tudtak ugyanígy hősök lenni. Abban a helyzetben csak az számított, hogy emberek tudtak-e maradni. A Jóisten színe elé kísérjük ezt a hosszú sereget, és a Jóisten színe elé ajánljuk őket.
*
Czető Lászlóné (Budapest): A kormánypártok nem adták meg a 13. havi nyugdíjat. Sanda félremagyarázással heti részleteket ígérve utólag négy évre kitolták. A villany-, a gáz-, a gyógyszerárakat az infláció mértékén felül emelték. A gyógyszeráremelés is indokolatlan, hogy ne mondjam, erkölcstelen addig, míg a nyugdíjak ilyen szégyentelenül alacsonyak. A gyógyszerek áremelése nem csak a nyugdíjasokat sújtja, hiszen hazánkban sok a beteg ember, mert míg épült a szocializmus, addig az emberek leépültek. Az 50 ezer forintos minimálbért nem átallják emlegetni mint magas bért, amely tönkreteszi a multinacionális cégeket. Amely vállalatok most ezrével teszik utcára az embereket… Oldalakon keresztül lehetne sorolni azokat az ígérgetéseket, amelyek nem teljesültek, illetve a döntéseket, amelyekkel tönkretették az előző négy év sikerét. Az EU-csatlakozás melletti propagandájuk nem több, mint Baja Ferenc mondása, amely szerint a helyzetünk körülbelül tíz évig nem fog javulni, de esélyt kapunk. Ez mit jelent? Kérem, az esélyből nem lehet megélni!
*
Dr. Némethi László (Budapest): A február 10-én Utolsó találkozás címmel megjelent cikk egy tévedésére szeretném felhívni a figyelmet. A dunaföldvári hidat 1944. november első napjaiban robbantották fel, azt biztosan tudom. Ugyanis a Duna–Tisza közén visszavonuló 1. tábori tüzérosztályban szolgáltam mint tartalékos zászlós. Fülöpszálláson voltunk bevetve november 1-jén. Onnan vonultunk vissza, s vagy azon a napon vagy másnap mentünk át a dunaföldvári hídon. Akkor már alá volt aknázva, és német katonák őrizték, mert nem bíztak abban, hogy a magyarok felrobbantják. Mi Dunaföldvár alatt Bölcskére vonultunk, s én a Duna partján voltam felderítőállásban. Megérkezésünk után hamarosan hallottuk a nagy robbanást, s abból rögtön tudtuk, hogy a hidat felrobbantották. Addigra ugyanis az oroszok elérték a Duna vonalát. Távcsövön figyeltem a szemben lévő parton a felvonulást. Hadtörténeti munkákban állításom ellenőrizhető, a pontos dátum is megállapítható.

Kedves Olvasók!
Név- és címhiányos, valamint nyílt leveleket nem közlünk. Leveleiket szerkesztett formában adjuk közre. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A levelek tartalma nem feltétlenül azonos a szerkesztőség álláspontjával. Ügyfélszolgálat 8–17 óráig: 215-3976, illetve a 204-es mellék.
Címünk: 1450 Bp. 9, Pf. 74.