Tisztelt Szerkesztőség!

Közös uniós keserveink
A reflexszerűen működő alapelv, ami meghatározza a politikai mentalitást: „Most ezt kell mondani”
Imádom Európát. Boldogan lennék a tagja, szeretnék szabadon csavarogni bármely európai város, falu, tengerpart utcáján. A baj mindössze annyi, hogy éppen azok vinnének be engem oda, akik eddig éppen ettől a csodától fosztottak meg engem, minket, minden magyar embert.
Felsorolnám, ha már nem emlékeznének rá.
A gyerekek tanuljanak idegen nyelvet, mondjuk oroszt, s ezzel biztosan elszigeteltük őket Európától, hiszen a kontinens nyugati féltekéjén a disszidenseket leszámítva nem beszélik ezt a nyelvet. Ha mégis kijut valami véletlen folytán egy-két fiatal, járjon úgy, mintha egy gyönyörű, csábító kirakat előtt állna, de nem tud belépni, választani, abból a gazdagságból elvenni, hiszen ő csak egy kelet-európai elvtárs.
Autózzunk keleti kocsikon: Dácia, Lada, Wartburg, Trabant. Minden, ami ennél jobb, fejlettebb, kevésbé környezetszennyező, de európai, azt elvették tőlünk, megmagyarázták, hogy ez nekünk a jó. Kinek az érdekeit védtük a vámrendelkezésekkel? Európát? Vagy Magyarországot? Kinek volt ez jó? A hároméves Lada éppen annyiba került, mint a vadonatúj. Érti ezt valaki? Ha tizenkét év alatt enynyit tudtunk fejlődni, hol állnánk mára az elvtársak nélkül?

50 dollár, háromévenként! Ennyit ér a munkátok, ti szánalmas, új jövőt építő proletárok. A saját pénzünket feketén kellett átváltani, és a hasunkra ragasztva kicsempészni az országból Európába. Emlékszünk még a kétféle színű útlevélre? Volt a piros és az áhított kék, az európai – ha ugyan volt benne ablak. Ablak a világra. A hatalmon lévők persze ingyen, a mi pénzünkön utazgattak megnézni a rothadó kapitalista Európa hanyatlását.
A hírek szabad áramlása. Ha valaki nyilvánosan hallgatta a Szabad Európa Rádiót, az izgatást követett el, büntethető volt. Még a fénymásolókat is be kellett jelenteni, nehogy valami olyan sokasodjon rajta, amit az elvtársak nem szerettek volna. Ma újraindul?
Esélyegyenlőség a fiataloknak. Ha a szülők között párttag, szocialista plecsnis, ne adj’ isten: ’56-os „hős” volt, akkor valóban volt esélye a továbbtanulásra. Mert ha két azonos pontszámú fiatal közül kellett választani, nem volt kétséges a felvételi bizottság döntése.
Az ünnepeink: április 4., november 7., a dicsőséges 133 nap. A karácsony nem Jézus születése, mint Európában mindenhol, hanem „fenyőünnep”.
Szocialista gazdaságtan. Na, azt tényleg tanítani kellene: így ne! Egész Európa rajtunk röhögött, amikor több milliárd dollárral tettük gazdagabbá a szomszédos Ausztriát a Commodore számítógépre, Gorenjére, videomagnóra stb. elköltött valutánkkal. Az ötven dollárja miatt megutaztatott, a határon nagymamamegőrzőben (!) elhelyezett idős nagyszülők miatti szégyenkezést az elvtársak biztosan nem érezték – mi igen.
Jószomszédi viszony. Igaz, hogy csak saját magunkkal vagyunk szomszédok, de azt sikerült elérni, hogy a keleti oldalon megutálják a magyarokat. A 68-as katonai szerepléssel, mintha nem lettek volna elég erősek a hős szovjet hadak, nekünk is be kellett vonulni a Felvidékre. A lengyeleket megalázni a határon, pedig azok az emberek nem örömből, szórakozásból árulták portékájukat a piacokon. (És az országcsonkítást is megérdemeltük, mert nem voltunk európai nép a kommunizmus előtt. Még csak nem is haragudhattunk az országrablókra, mert szintén a kommunizmust építő, testvéri párt vezette a román népet…)
Kik voltak akkor hatalmon, kik védtek minket Európától több mint negyven éven át? Sorolhatom: Medgyessy, Horn, Kovács, Csehák, Nagy Sándor, Lendvai… És a többiek. Mikor hazudtak: akkor vagy most? Miért higgyünk most nekik? Mennyi közük van ezeknek az embereknek Európához? Csak mert ma ezt kell mondaniuk?
Katona József
Budapest

Nem elég tisztességesnek látszani…
A múlt heti, aktuális botrány során felmerült a kérdés, miért nem mondta azonnal a miniszterelnök, hogy Kiss Elemér mondjon le. Az egyik magyarázat lehet, még mindig úgy gondolják, ha kiderül róluk valami, annak nem lehet semmi következménye, azt el lehet bagatellizálni, és egyébként is: „na és?” Van is rá némi sanszuk, utalván arra, hogy midőn kitudódott a miniszterelnök ügynökmúltja, megdöbbentő és érthetetlen módon nőtt a népszerűsége. A másik, és egyben legsúlyosabb ok, ami mindig is vissza fog köszönni a jelenlegi miniszterelnök esetében, hogy egyszerűen nincs erkölcsi alapja senkit sem felelősségre vonni. Hiszen éppen ő volt az, aki legelsőként, párttársait, sőt az állam elnökét is félrevezetve lepleződött le a választások után, és persze azonnal le kellett volna mondania.
Vajon indokolatlanul fogalmazták-e meg sokan kétségeiket az egyenes, tisztességes, őszinte kormány ígéretéről? Emlékezhetünk, milyen mellébeszélés, porhintés folyt, folyik a miniszterelnök ügynökmúltjával, a Taszáron kiképzendő iraki ellenzékiekkel, a gyár-, iskola-, óvoda-, kórházbezárásokkal, áremelésekkel kapcsolatban. Mélypontként említhetjük a magas (?!) bérekre való hivatkozást. Miközben a kormány tagjai saját, tényleg magas fizetésüket nem átallották száz százalékkal megemelni, ostromolván az aljasság legmélyebb fokait! Görcsös figyelemelterelés folyik az APEH adatmásolásával kapcsolatban is. Előjöttek a mondvacsinált üggyel, hogy László Csaba aktáját kikérték a választások előtt. Akinek nincs takargatnivalója, vajon miért zavarja, ha belenéznek az aktájába? Más indokot nemigen lehet találni erre az időzített álbotrányra, mint hogy eltereljék a figyelmet egy súlyos alkotmánysértésről. Az a több százezer vállalkozó, akinek az adatai, ki tudja, milyen kezekbe kerültek, talán nem várhatná el jogal a bocsánatkérést? Gyakran akkor is hazudoznak, mellébeszélnek, amikor semmi ok nem lenne rá, semmi nem indokolja. Hogy miért? Talán hagyománytiszteletből. Ahogy Hofi mondta, „nem tehetnek mást, a vérükben van”.
Azon is el lehet gondolkodni, milyen óriási károkat okozhat egy országnak, ha a miniszterelnöke esetleg zsarolható, de az is elég, ha minduntalan felhánytorgatható a múltja, és e kapcsán kénytelen mindent megtenni csak azért, hogy külföldön legitimálják, elfogadják őt. Amerikának, Magyarországnak is olyan vezetésre van szüksége, amelyik feltétlen kiszolgálója érdekeiknek, és nem mer ellentmondani semmilyen kérésnek, mert rögtön a fejéhez vágják a múltjával kapcsolatos homályos dolgokat. A Bush-féle vezetésnek, de Verhaugen bővítési biztosnak sem érdeke pártfogolni egy semmivel meg nem fogható, gerinces, csak a hazája érdekeit képviselő kormányt. Persze mindenkinek nem lehet megfelelni, és aki ilyen kényszerhelyzetben van, számíthat rá, nem mindenhol tolerálják az ilyen kritikátlan, egyoldalú „nyelvhasználatot”. Ez meg is mutatkozott, hiszen a francia kormányfő, a nemzetközi diplomáciában teljesen szokatlan módon, élesen kioktatta, szinte megszégyenítette az ominózus, amerikai érdekeket feltétlenül kiszolgáló, levelet aláíró nyolcakat. Csak néhány szó, amivel illette Medgyessyéket, és amelyből érzékelhető a beszéd stílusa: „Gátlástalan, gyerekes, neveletlen, hálátlan, hatással lehet a csatlakozásra.”
Ilyenkor eszembe jut, mibe is kerül nekünk egy egyébként más helyzetben megmosolyogni való vélemény a választások előtt megtartott Orbán–Medgyessy vitáról. Egy választó azt nyilatkozta, azért tetszett neki jobban Medgyessy, mert „olyan esetlen, ügyefogyott volt” (?!). Ez lehet szempont egy cirkuszi bohóc esetében, de nem egy ország irányítására készülő miniszterelnök-jelöltnél! Minden ilyen megalázó helyzet elkerülhető lenne, és talán nem válna az ország kárvallottja sokadjára egyesek karrier- és hatalomvágyának, nem lennének kínos magyarázkodások, ha megfogadnák a következőket. Lassan mondom, hogy a kormány is megértse: nem elég tisztességesnek látszani, annak is kell lenni.
Koczka Sándor
Gyöngyös

A bírók megbecsülése
Nagyapám bíróember volt. A XIX. század végén szerezte meg képesítését, és a bírói ranglétra összes fokozatát végigjárta Erdélyben. A trianoni békekötés után mint közigazgatási ember visszatelepült a csonka országba, ahol hónapokig családjával együtt valamelyik pályaudvaron, vagonban laktak. Gyermekkorom emlékeiben most is úgy él, mint a becsület és a tisztesség mintaképe. Kúriai bíró volt; ha nem tévedek, válóperes ügyekkel foglalkozott. Reggel kilenckor indult gyalogosan Budáról, a Feneketlen-tótól a Kúriára. A portás az ő érkezéséhez igazíthatta az óráját, mert olyan pontosan érkezett. Soha nem beszélt a bent történtekről. Ez számára hivatali titok volt. Megebédelt, szundított egy félórácskát foteljében, majd elővette iratait, átnézte, és ha szükséges volt, írásba foglalta gondolatait. Szálkás, szabályos betűivel maga írta aktáit. Kiegyensúlyozott polgári életünk volt. Csak később tudtam meg, hogy a kúriai bíró az V. fizetési fokozatba tartozott, ahová annak idején az államtitkárokat is besorolták. Megbecsülték a bírókat, méltányolták tudásukat és megvesztegethetetlenségüket. Nem emlékszem, hogy bárki megtette volna – egy eset kivételével, amikor egy rokonunk felkereste –, hogy támogatását kérje ügyében. Teljesen elzárkózott a kéréstől. 1942-ben 820 pengővel ment nyugdíjba, ami még akkor is magas összegnek számított. A háború után kezdetben 250 Ft nyugdíjat kapott, majd ezt is megvonták tőle. Gyorstalpaló tanfolyamot végzett bírákra volt szükség, akik kiszolgálták a politikai hatalmat. Remélem, ez a megbecsülés helyreáll, s akkor a bírói döntések mindannyiunk örömére is hamarabb megszülethetnek.
Soós Pál
Budapest

Nyugdíjügy
Miniszterelnökünk ígérete ellenére „a rendszerváltás legnagyobb veszteseiről”, a kisnyugdíjasokról elfeledkeztek. Pedig nem mi tehetünk arról, hogy 45 év alatt tönkretették az országot, az idősek utcára kerültek, munkát nem találnak és nem is kapnak. Ugyanakkor a bekövetkezett nagy infláció miatt a jó fizetés után megalázó nyugdíjakat állapítottak meg. Az előző, jobboldali kormány ideje alatt nyugdíjam 19 ezerről 39 ezer forintra emelkedett. Amit a jelenlegi kormány emelt, 8,4 százalékot – de előbb elvette tőlünk a villany, gáz, benzin stb. adók emelésével –, mind megkaptuk. Sikerült is a nyugdíjak vásárlóértékét csökkenteni. Könyöradományt nem kérünk, lásd egyszer 19 ezer forint, csak a jól megérdemelt megélhetést biztosító nyugdíjakat, 35-40 év munkájáért. Hol van a felzárkóztatás lehetősége, ha a 100 ezer forintot kapó nyugdíjas is ugyanannyi százalékot kap, mint a 40 ezer forintos? De mit várhatunk egy olyan miniszterelnöktől, akinek az adott szó nem szent? A nyugdíjasok problémáit nem elég ismerni, végre tenni is kellene értük valamit. Valahogy úgy, mint ahogy saját jövedelmüket a duplájára emelték, bár ehhez a szavazók beleegyezését nem kérték. Az EU-hoz való csatlakozás érdekében jobb lehetőségeket kellene a nyugdíjasoknak teremteni, és nem másokra mutogatni. Meggyőződésem, hogy az EU-ban van a helyünk, de, mint kisnyugdíjas, a megélhetésemet nem látom biztosítva. Kedves nyugdíjas sorstársaim! Gondolkodjanak, és ne tűrjük, hogy csak a hatalom megszerzésére használjanak fel bennünket.
Hantos István
Somogyaszaló

***
Dr. Simor István (Szekszárd): Amikor a február 14-i számban elolvastam a Később kellene csatlakoznunk címmel Tartsay Vilmos kölni levelét, úgy véltem, elegendő, ha arra kézlegyintéssel és a kibicnek semmi sem drága megjegyzéssel reagálok. Milyen mérhetetlen tájékozatlanságot vagy rosszabb esetben megtévesztési szándékot árul el az az ötlet, hogy ha nem csatlakoznánk most az Európai Unióhoz, szorosabbá vonhatnánk kapcsolatainkat Ukrajnával, Romániával s megjavíthatnánk Oroszországgal és Szerbiával. Micsoda perspektíva ez mind gazdasági, mind kulturális téren! Az Európai Unióhoz csatlakozásunk hosszú idő óta legfontosabb célkitűzésünk. Most, hogy elérkeztünk annak küszöbéhez, sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy igen, nem azt kapjuk, amire vágyódtunk éveken át. No de hát a realitásokat kell figyelembe vennünk, nem a vágyálmokat. Reálisan gondolkodva azt kell mérlegelnünk, hogy tagként gyermekeink és unokáink nagyon sok olyan előnyt fognak élvezni, amiről mi szerencsétlen múltunkban még álmodni sem mertünk.
*
Bíró Géza (Budapest): Olvasom a február 22-i Magyar Nemzet első oldalán, hogy Medgyessy Péter felkérte Bárándy Pétert, hogy az igazságügyi tárca készítsen etikai kódexet annak apropóján, hogy Kiss Elemért milyen „baleset” érte; elbukott szegény a lenini úton. Ehhez csupán két kérdést szeretnék feltenni. Tudja-e a miniszterelnök, hogy az etikai kódex már néhány évezrede elkészült, úgy hívják, hogy Tízparancsolat. Nem kecskére bízza-e Medgyessy Péter a káposztát, hiszen a miniszter úr az idősebb Bárándy úrral, a papával, hasonlókat művel az igazságszolgáltatásban, mint Kiss Elemér a gazdasági társaságok átvilágítására adott zsíros állami megbízásokkor. Egyébként van néhány tippem, mi lesz az új etikai kódexben. Az egyik: tisztességtelen, ha napilap felelős politikusok ügyeit szellőzteti. Aki ilyet tesz, az vét a hallgatás ellen és árokásó. A másik: amit a kormánypárt tesz, az jó, minden egyéb vélemény elvetendő, „nem etikus”.
*
Kovács János (Nyíregyháza): Az utóbbi időben meglepődve látom az ATV csatornán, a valaha szebb napokat látott bankár igyekezetét azon, hogy a képernyő elé ragaszsza nézőit, műsorvezetői minőségében (szerintem gyenge eredménnyel). Javaslom, a nézettség fokozása érdekében Ambrus Attilát is hasonló szerepben foglalkoztatni (kihelyezett stúdió a beszélőn), hiszen az ő kezeihez potom 85 millió Ft rabolt pénz tapad, amit – eltérően a Postabank 160 milliárdos veszteségétől – nem az adófizetők zsebéből kellett konszolidálni.
*
Balogh Iván (Budapest): Nyolc-tízezer forinttal javasolja a nyugdíjakat megemelni az EU-csatlakozás okán az MDF elnök asszonya. A tízezer 25 százalékkal több, mint a nyolcezer. Szimpatikusabb. Hogyan tudták ezt kiszámítani? A nyolc-tízezer forint 267-333 forint elkölthető pénzt jelentene naponta. Ennyivel lesz drágább a megélhetés a csatlakozás után? Az elnök asszony feltehetőleg tud valamit. Vagy csak arról van szó, hogy ami egyszer az MSZP-nek szavazatokat hozott, az MDF-nek is növelheti népszerűségét a nyugdíjasok körében? Csúnya dolog a nyugdíjas emberek hiszékenységére számítani. Az EU-csatlakozás optimista támogatói is elismerik, hogy az első tíz év nehéz lesz. Tizenöt év múlva utolérhetjük például Portugáliát. Vajon mikor érhetjük utol szomszédunkat, Ausztriát? A mai nyugdíjasok közül ezt hányan fogják megérni? Szépen kérek minden politikust, ha rajtunk, nyugdíjasokon segíteni akar, tegye ezt megfontoltan. Ne pillanatnyi, csillogó ötleteknek engedve tegyenek javaslatokat.