Szorosan összefonódik a betegek sorsának, életesélyeinek követésével a professzor asszony tudományos és oktatási tevékenysége. Évente 1500-1700 konzultációban vesz részt. Ha a helyzet, a betegek érdeke úgy hozza, képes kollégáival is ütközni, hogy a „szőnyeg alá söpört” dolgok a felszínre kerüljenek.
– Évtizedeken át kozmetikázta az egészségpolitika a daganatos betegségekkel kapcsolatos valós adatokat. Az orvostársadalomban pedig közmegegyezés volt a hallgatás, mondván, nem kell „pánikot kelteni”. Változott-e ez az álságos szemlélet?
– Változóban van. De a gyógyulás, a gyógyítás folyamatával és a rendelkezésre álló terápiák alkalmazásával, azok mellékhatásaival kapcsolatosan még mindig tapasztalható az információk visszatartása.
– Melyek azok a kérdések, amelyekre az onkológusorvosnak összpontosítania kell betege gyógyulása érdekében?
– A legfontosabb a betegség gócának felismerése és továbbterjedésének megakadályozása.
– Bővültek-e a kezelés lehetőségei?
– Jelenleg három út lehetséges: a sebészi beavatkozás, a sugárkezelés és a szisztémás terápia. Ez utóbbi a daganatgátló gyógyszerek, a hormonok, az immunterápia és az újabb, biológiai támadási pontú gyógyszerek alkalmazásán alapul. Egyre több betegnél kerül erre sor.
– A hazai szakirodalom szerint a betegek ötven százalékánál alkalmaznak sugárterápiát. Kevéssé ismert ugyanakkor, hogy e kezelések következtében a nemzetközi átlagot meghaladóan éri őket sugársérülés. Mi ennek a magyarázata?
– Az átlagnépesség mintegy 15 százaléka hajlamos a fokozott sugárreakcióra, egyharmaduknál különösen intenzív a hatás. Az utóbbi esetekben bizonyos ritka, örökletes betegségekre vezethető viszsza, hogy a sugárzás súlyos károsodásokat idéz elő. Ugyanez a helyzet bizonyos kötőszöveti betegségeknél, a cukorbetegségeknél, az érelmeszesedésnél, a magas vérnyomásnál. A másik ok a nem kellő gondossággal végrehajtott sugárterápia. És vannak olyan esetek is, amikor az orvostudomány nem tud választ adni arra, hogy mi vezet a szervezet sugártűrő képességének csökkenéséhez.
– Végeznek nálunk a sugárérzékenységgel kapcsolatos előzetes vizsgálatokat?
– Ideális körülmények között erre minden esetben szükség lenne, de ez még a nálunk gazdaságilag jóval fejlettebb országokban sem számít rutineljárásnak. Azért alapvető fontosságú az előzetes speciális vizsgálat, mert így „személyre szólóan” lehet a későbbiekben a besugárzás technikáját és mértékét megválasztani. Ahol pedig előrelátható a nagyobb érzékenység és károsodás veszélye, ott szóba jöhet, hogy helyette más, alternatív gyógymódokat alkalmazzanak. Sajnos a rosszindulatú daganatok kezelése során az esetek 14 százalékában kétszer kerül sor besugárzásra. Szembe kell néznünk azzal is, hogy minden nyolcadik esetben újabb tumor alakul ki, s az esetek ötven százalékában újabb sugárkezelésre kerül sor.
– Eszerint nem túlzás az a panasz, amelyet sugárkezelt betegektől hallani, hogy „megégették őket.” Egyáltalán, felismerhető-e, hogy nem csupán az eredeti betegségtől szenvednek, hanem újabb károsodásról van szó?
– A sugárkárosodások az egészséges szövetekben történő fokozott sejt- és kötőszövet elhalása miatt következnek be. A néhány hónapon belül jelentkező mellékhatásoknak többnyire nincsenek komolyabb klinikai következményei. A késői mellékhatásokról ezt nem mondhatjuk el.
– Lehet a fokozott sugárkárosodást kezelni?
– Sajnos ezek visszafordíthatatlan, agresszív folyamatok, és a kezelésük így csak tüneti. Az egyetlen hatékony kezelés a megelőzés. Ezért és nem a riogatásért igyekszem minden lehetőséget – így a nyilvánosságot is – felhasználni arra, hogy a gyógyítás eredményei mellett ezekkel a veszélyekkel is tisztába lehessünk. Az a hazai kutatócsoport, amelynek tagja vagyok, kiemelten foglalkozik a sugárkárosodás valamennyi formájával, és a hozzánk fordulóknak lehetőségük van konzultációra.
– Hangsúlyozta, hogy az egyetlen hatékony kezelés a megelőzés. Mióta foglalkoznak Magyarországon ezzel a speciális területtel?
– Nálunk 2000 előtt egyáltalán nem volt külön, szervezett módon történő sugárbiológiai oktatás. Alig egy éve kezdtük el a sugárbiológiai klinikai vizsgálatokat Sáfrány Géza tanár úrral, az Országos Sugárbiológiai Intézet munkatársával. Nemzetközi tapasztalatok alapján egy olyan szűrési eljárást vezettünk be, amely egy két milliméteres, kötőszövetet is tartalmazó bőrdarabból lehetővé teszi, hogy a sugárterápia előtt felmérhessük a szövődmények kialakulásának a veszélyét.
– A kórházakban, ahol a gyógyító tevékenység folyik, mennyire veszik tekintetbe a fentieket?
– Nincsenek túl jó híreim. A kórházi sugárterápiás osztályok mellett a mai napig egyetlen sugárbiológiai részleg sem működik. A szemléletváltozás és a szakképzés mellett ezért tartom kulcskérdésnek az orvosi egyetemeken a sugárbiológiai ismeretek oktatását. Ezt látom az egyetlen lehetőségnek, hogy e tekintetben áttörés legyen és a megfelelő dózisú és technikájú kezeléseket széleskörűen alkalmazzák.
– Mennyire sikerült az orvosi egyetemeken a hallgatók figyelmét felhívnia e speciális területre?
– Talán mond valamit, hogy a hazai sugárbiológiai oktatás elindulása óta háromszorosára nőtt a tanfolyamokra jelentkezők száma. Az onkológus és sugárterápiás szakorvosjelöltek mellett egyre több a sugárterápiával határos területeken dolgozó kolléga. Az egyetemi tanári kinevezésem után célul tűztem ki, hogy színvonalasabbá és színesebbé teszem a szakorvosképzést, megteremtem a sugárterápiás PhD-képzés feltételeit és a graduális oktatást.
– Meglehetősen sok a panasz arra, hogy manapság, a szakszerűségre hivatkozva, szürkék, személytelenek az előadások. Nem tartott attól, hogy ez hátráltatni fogja az elképzeléseit?
– Éppen ezt akartam kikerülni. Szenvedélyes pedagógus vagyok, nálunk ez „családi ártalom.” Két egyetemi tanáromtól, Csillik Bertalantól és Kulka Frigyes professzoroktól kaptam azt az útravalót, hogy az előadások a magas színvonal mellett élvezetesek, szuggesztívek legyenek. Egyetemistaként persze az ellenkezőjét is megtapasztaltam. Az oktatói pályára való tudatos készülődés idején elhatároztam: igyekszem majd úgy előkészíteni az előadásaimat, a gyakorlatokat, hogy amit átadok a hallgatóknak, azt ők újszerűnek, könnyen érthetőnek, szinte természetesnek tartsák. Sokat segített az is, hogy az intézmények vezetőinek támogatásával a legjobb szakértőket kérhettem fel vendégprofesszornak. Szeretném a hallgatóságot arra inspirálni, hogy kérdezzenek. Az aktivitást és a személyességet különösen fontosnak tartom, hiszen nálunk évtizedekig a tekintélyelvű, porosz szisztéma szerint folyt az oktatás. S hogy ennek a felfogásnak a megváltoztatása milyen inspiráló lehet, többek között az is mutatja, hogy az egyik ilyen „kérdezz-felelek” kapcsán született meg az egyik hallgató PhD- kutatási témája.
– Mintha nem lenne féltékeny mások sikereire…
– Úgy vélem, nem a magyar és az európai gondolkodásmód a helyes, amely a tengerentúlival összevetve nehezebben fogadja el a kimagasló teljesítményt. A szemléleti korlátokon túl gyakorta a tárgyi, anyagi feltételek hiányával is számolni kell. Még jól emlékszem arra, hogy éppen ezért első nemzetközi publikációimat japán, német, osztrák társszerzőkkel írtam meg. Mivel most lehetőségem van rá, igyekszem mindent megtenni azért, hogy a tehetséges fiatalok ne kallódjanak el.
Vlagyimir Putyin
Ezért éppen Alaszka
