A homokvihar a katonák rémálma

Az amerikai tervekben korábbi időpontban szerepelt Irak megtámadása, ám a klimatikus viszonyok a modern hadviselés korszakában már nem akadályozzák meg, mint régen, legfeljebb megnehezítik az akció megindítását. Szakértők szerint azonban a légicsapások gyorsan megtörik az iraki ellenállást.

Az Irak ellen tervezett hadműveletek időzítésekor a katonai vezetők döntésében kiemelt szerepet kap az időjárási tényező. Korábban a szakértők többsége úgy vélte, amennyiben február végéig nem veszi kezdetét a támadás, akkor a közeledő nyári forróság miatt bizonytalanná válik a háború megindítása. A várt tél végi akció viszont elmaradt, így egy többhetes háborúval számolva a katonáknak már meg kell küzdeniük a sivatagi hőséggel.
Az elmúlt hetekben azonban a száz kilométeres sebességet is elérő szelek és homokviharok keserítették meg alaposan Kuvait északi részén a támadási parancsra váró katonák életét. A homokviharok ráadásul nemcsak kellemetlenek, hanem veszélyesek is, hiszen a sivatag felett repülő helikopterek igen kényesek.
Gregory Gass ezredes nemrégiben elismerte, hogy a szél és a homok meg is akadályozhatják e légijárművek felszállását. „A polgári helikopterek már 80 kilométeres szélnél sem szállhatnak fel, de az Apache és társai még 100 kilométeresnél is a levegőbe emelkednek” – mondta el a dandárparancsnok az AFP riporterének. Meteorológusok szerint még egy hónapon át lehet a hatalmas homokviharokra számítani, utána viszont jön a kánikula. Gass ezredes azt tartja a legnagyobb veszélynek, hogy katonáinak szervezete kiszáradhat a forró sivatagban. A szélnek ugyanakkor akár előnyei is lehetnek a hadszíntéren, például vegyi támadás során, hiszen ha a vegyi anyag jobban szétszóródik, csökken a mérgezés veszélye.
Mindenki tisztában volt vele, az idő előrehaladtával romlanak a körülmények, ám az amerikai katonák nem számítanak hosszú háborúra. Szakértők szerint is megtörheti a komoly ellenállást már az első csapás. A szárazföldi támadást előkészítő, puhító légicsapások az első Öböl-háború tapasztalatai alapján maximum egy hónapig tarthatnak, az első néhány bevetés azonban földön vagy levegőben megsemmisíti az iraki légierő, légvédelem-vezetési rendszer 70-90 százalékát. Andrej Mihajlov orosz katonai elemző szerint a támadók legfeljebb 3-5 szárnyasrakéta és 1-3 repülő elvesztésére számíthatnak – ami belül van a NATO- és az amerikai normatívákon –, az iraki légvédelem hatékonysága ugyanis mindössze egy-két százalékos. A légi fölény gyors megszerzése után a csapásmérések a légvédelmi rendszer maradékára, valamint az állami és katonai irányítás megbénítására irányulnak majd. Az erőfeszítések – ezen időszakban napi mintegy négyszáz repülést hajtanak végre – ezután arra irányulnak, hogy minél jobban megtisztítsák a terepet a szárazföldi egységek előtt, amelyekre a légierőnél azért mindenképpen komolyabb és veszélyesebb feladat vár.