A magyar lázadás

Az 1848-as események nem hagytak mély nyomot az osztrák nemzeti öntudatban, nem részei az élő történelemnek – jelentette ki lapunknak adott interjújában Thomas Kletecka, az Osztrák Kelet- és Délkelet-európai Intézet munkatársa. A történész elmondta, hogy – ellentétben Magyarországgal – az akkori történéseknek kevés kézzelfogható emléke található meg Ausztriában.

Mit gondol, ha ma Bécsben Petőfi, Perczel vagy Batthyány nevét említeném, mennyire csengnének ismerősen?
– Ezek a nevek Ausztriában teljesen ismeretlenek. Persze bizonyos szakterületek művelői tisztában vannak azzal, kik voltak ezek az emberek – egy irodalomtörténész előtt például nem ismeretlen Petőfi neve –, de az osztrákok alapvetően nem ismerik őket.
– A kérdés persze szándékosan volt naiv, amire igazán kíváncsi vagyok: mennyire ismerik ma az osztrákok 1848–49 történéseit? Mennyire eleven Ausztriában ennek a korszaknak az emlékezete?
– Meglehetősen csekély mértékben. Ez megmutatkozott a 150. évfordulón is: 1998-ban ugyanis egy sereg programot rendeztek Ausztriában, amelyek azonban nem igazán jutottak el a szélesebb közvéleményhez, és gyakorlatilag csak néhány újságcikk foglalkozott velük.
– Mit gondol, mi lehet ennek az oka?
– Az 1848-as forradalom valójában nem sorolható azon történelmi események közé, amelyek ma jelentőséggel bírnak az osztrák nemzet számára. Hogy visszatérjek az előző kérdésére: ismerősen cseng-e Petőfi vagy Batthyány neve? Az osztrákok még Bach és Windischgrätz nevét sem ismerik. A közvélemény nem igazán foglalkozik ezzel a korszakkal. A történelem iránt érdeklődőket persze foglalkoztatja, hogy mi történt 1848-ban – ám ez a korszak Ausztriában nem része a kollektív nemzettudatnak.
– Osztrák szemszögből nézve minek számít 1848: forradalomnak vagy inkább lázadásnak?
– 1848 a forradalmak éve volt. Az osztrák historiográfia persze másként látta ezeket az eseményeket: 1918-ig, tehát a Monarchia bukásáig természetesen lázadásnak számított az, ami negyvennyolcban történt. A magyar lázadásnak. Az olasz lázadásnak. S a hivatalos történelemírás az itthoni forradalmat sem tekintette másnak. Persze azóta tárgyilagosan feldolgozták a történteket, de például gondoljon bele: az osztrák történetírásban a két világháború közötti időszakban, sőt egészen a hatvanas-hetvenes évekig az a nézet dívott, hogy a magyarok – és a csehek is – hibásak a Monarchia bukásáért.
– 1848. március 13. egyébként ugyanazt jelentette Bécsnek, mint március 15. Budapestnek?
– Kétségtelen, hogy az akkori márciusi események korszakalkotók voltak Ausztria számára. A régi rendszer összeomlott: Metternich elmenekült, leváltották a rendőrfőnököt, feloldották a cenzúrát… Ez az egész egyébként itt történt a közelben: a Hofburgtól nem messze található a Michaelerplatz, és aztán következik a Herrengasse, ahol az alsó-ausztriai rendház állt – és áll a mai napig. Ott zajlottak a március 13-i események. A Michaelerplatzon ma is látható egy tábla, amely arra utal, hogy annak idején ott állt a régi udvari színház. Ám a márciusi történelmi eseményekről egy szó sem esik. Semmi. Amennyire én tudom, 1848-nak nincsenek látható, kézzelfogható jelei Bécsben. Természetesen a krónikákat vagy a város történetét lapozgatva bárki utánaolvashat, mi is történt akkoriban, de Bécsben igazából kevés emlékeztet azokra az időkre. Ezzel szemben Budapesten minden megtalálható… Kossuth, Deák, Batthyány… Ha az ember felszáll a metróra, azt gondolhatja, hogy utazást tesz a történelemben. Nálunk azonban ez nem így van. 1848–49 nem hagyott mély nyomot az osztrákok történelmi tudatában.
– Annyira nem volt jelentősége ennek az időszaknak?
– Nagyon fontos volt abból a szempontból, hogy lezárt egy korszakot, és bevezetett egy új alkotmányos, polgári érát. A lényeg azonban a történelmi tudatban keresendő. Magyarország és a magyarok mindig is nemzetként tekintettek önmagukra. Ausztriában viszont sokáig az osztrák nemzet mint olyan, nem volt általánosan elfogadott. Idővel persze átmentünk a nemzetté válás folyamatán, amire a magyaroknak soha nem volt szükségük. Az önök tudatában a kezdetektől fogva – igaz, különböző aspektusokból, ahogy a történelemben a nemzet fogalma változott – benne volt, hogy „mi egy nemzet vagyunk”. Számunkra 1848 nagy jelentőségű társadalompolitikai esemény volt, de nem nemzeti. Ausztriában annak idején inkább a német vonatkozású eseményeket tartották nemzetieknek. A német ajkú népesség ilyen értelemben nem osztráknak tekintette magát, hanem németnek. Nem létezett osztrák nemzet. Az osztrák delegáltak a frankfurti országgyűlésben a németek vagy a klerikális pártok képviselőiként léptek fel. 1848 az osztrák nemzetté válás folyamatában nem bírt jelentőséggel.
– Térjünk vissza a bécsi eseményekhez! Egyes történészek úgy vélik, hogy az októberi bécsi forradalommal jött el az a pillanat, amikor a magyar és az osztrák forradalmi erők egyesülhettek volna. Ez azonban elmaradt. Mit gondol, miért?
– Tudnia kell, hogy az októberi forradalom nem tudta felsorakoztatni maga mögé az egész lakosságot. A radikálisok kisebbséget alkottak, akik rövid ideig tudták mobilizálni a tömeget. Bécsen kívül gyakorlatilag nem is történt semmi. Magyarországon ellenben – ha úgy tetszik – győzött a forradalom, létrejött a kormány, amelyet persze osztrák részről törvénytelennek tekintettek. S noha abban az időben egyesekben az a benyomás alakulhatott ki, hogy lehetséges a két forradalmi erő közötti összeköttetés, nem szabad elfelejteni, hogy a reakció – Windischgrätz és Radetzky által – érvényesülni tudott. A reakció sokkal zártabb volt, mint az egyes forradalmi mozgalmak – akár Magyarországon, akár Ausztriában. Nem hiszem, hogy ha valamiképpen megtörténik is a forradalmi erők egyesítése, másképp alakult volna a történelem menete.
– Katonailag miként jellemezné az 1848–49-es hadjáratot? Osztrák szempontból – ha lehet így fogalmazni – „törvényszerű” volt a magyarok bukása?
– A politika szemszögéből nézve Bécsben, az osztrák kormány körében nagy volt a félelem, azt látták ugyanis, hogy a magyarok adott esetben akár győzhetnek is. Windischgrätz azt hitte, hogy Budapest elfoglalásával vége a hadjáratnak, de tévedett. Magyarországon adott volt a lehetőség arra, hogy a forradalmárok újraszerveződjenek, és magukhoz ragadják a kezdeményezést, ezzel pedig Windischgrätz nem számolt. Ez alapvető hiba volt. Mindazonáltal Schwarzenberg miniszterelnök nem habozott, hogy elfogadja a felajánlott orosz segítséget. A kormányban – ha lehet így mondani – Schwarzenberg a saját politikáját folytatta, és becsapta a saját kabinetjét is. Nem mondta el ugyanis a teljes igazságot. Amikor még arról vitáztak, hogy elfogadják-e az oroszok segítségét, a dolog tulajdonképpen el volt boronálva Schwarzenberg és a cár között. Hogy törvényszerű volt-e a magyarok bukása? Csak azt tudom mondani, hogy osztrák részről meglehetősen tehetségtelen emberek álltak a katonai vezetés magas posztjain.
– Mégis leverték a magyar szabadságharcot…
– Nem vagyok biztos benne, hogy az oroszok segítsége nélkül ez sikerült volna. A parancsnokcsere révén a hadsereg élére került Haynau egyébként „értette a dolgát”. Jobban, mint Welden vagy Windischgrätz.
– Miként fogadták annak idején Ausztriában a magyar szabadságharc bukásának és az azt követő megtorlásnak a hírét?
– Történészként csak a meglévő forrásokra hagyatkozhatom, ezek pedig nagyrészt újságok, részben memoárok, pamfletek 1849 második feléből. Akkor is, akárcsak eladdig, szabad volt a sajtó, ám ha megnézzük, mi is történt valójában, akkor ez az állapot ténylegesen csak 1848 októberéig állt fenn. Utána a nagyvárosokban, így Bécsben is bevezették a rendkívüli állapotot, és felfüggesztették a sajtószabadságot. A kormány és a bécsi városvezetés alapvetően azt csinált, amit akart, ez pedig nagy csapás volt az 1848. októberi bécsi események után. A közvélemény egyébként úgy gondolta, hogy a magyarok egész egyszerűen túl meszszire mentek, és – főként a Habsburgok eltávolítása után – nem sok megértést tanúsítottak irántuk. Az emberek lényegében az osztrák, vagyis a császári álláspontot képviselték. Persze akadtak olyanok, akik sajnálták, hogy elbukott a forradalom, az ő véleményüket azonban inkább csak a kisebb vidéki lapokban hozták nyilvánosságra. Több nem igazán történt – egyszerűen nem volt rá lehetőség. S noha a kormány nem tartotta markában a sajtót, nagyon erősen hatott rá.
– Mit jelent ma Ausztriában és Ausztriának 1848–1849?
– Az ország és a Habsburgok történelmének egy darabját, ám az akkori események nem váltak a nemzet öntudatának részévé. Történelem, de nem élő történelem.