Az árcédulákon is jelentkezett az euró hatása

Az teljesen biztosra vehető, hogy az euró bevezetése hozzájárult az infláció növekedéséhez az érintett államokban, ennek mértékéről viszont megoszlanak a vélemények. A helyenként szemérmetlen felkerekítések miatt leginkább az olaszok idegesek – derül ki az MTI–Panoráma–EU öszszegzéséből. Magyarország egyelőre megosztott a közös valuta bevezetésének sürgősségét illetően: a monetáris uniós csatlakozás időpontját mindenesetre 2007 és 2009 közé teszik.

Kétségtelen tény, hogy az euró bevezetése növelte az inflációt a monetáris unió tagállamaiban: az árfelhajtó hatás mértékéről azonban megoszlanak a vélemények – derül ki az MTI–Panoráma–EU tegnapi, a francia és az olasz helyzetet vizsgáló összeállításából.
A francia fogyasztók szövetségének (UFC) lapja, a Que Choisir szerint az elmúlt két év alatt 8,2 százalékkal nőttek az árak, mindenekelőtt az euró bevezetése miatt. A francia Statisztikai és Gazdasági Tanulmányok Nemzeti Intézete (Insee) felmérése viszont azt mutatja, hogy az olaj, a kakaó árfolyamának emelkedése, valamint a meteorológia magyarázza mindenekelőtt az inflációt. A franciák 96 százaléka szerint az euróban megadott árakat hozzákerekítették az áremelésekhez az átváltáskor: ez derül ki a francia legfőbb médiatanács, a CSA felméréséből, amit tavaly december 4-én végzett el a Le Parisien című lap számára, és a Que Choisir januári száma is ezt erősíti meg.
Az Insee decemberi adatai azonban sokkal gyengébb inflációt mutattak: 2002 novemberében 2,2 százalékot, 2001-ben pedig 1,7 százalékot. Vagyis csupán olyan áremelést, mint az előző négy évben, amikor 1,5–1,6 százalék között volt ez az arány. Az eltérést az okozhatja, hogy az Insee és az UFC–Que Choisir más minta alapján dolgozott. Az UFC 2000 tavasza és 2002 júniusa között 53 hazai, napi fogyasztási termék árát vizsgálta 1100 hiper- és szupermarketben. Az Insee viszont nem közölte, hogy milyen körben végezte a felmérést, mintája pedig több mint ezerféle termékből állt össze, amelyek között voltak napi fogyasztási cikkek, tartós fogyasztási cikkek és szolgáltatás is. Az intézet minden hónapban mintegy 200 ezer termék árát mérte fel, míg az UFC csak 163 ezret két év alatt. Bár Jérome Bédier, a francia kereskedelmi és forgalmazó vállalkozók szövetségének elnöke inkább az Insee adatait fogadja el, figyelemre méltónak nevezi az UFC számításait is. A fogyasztást, a konkurenciaharcot felügyelő és a csalások visszaszorítására hivatott főigazgatóság 2002 elején igen nagy áremeléseket vett észre a kávéházakban, az éttermekben, de az autószerelőknél, a fodrászoknál, a pékeknél, valamint a videokölcsönzőknél is. Dominique Guédes, az Insee fogyasztási árakkal foglalkozó részlegének vezetője szerint azért volt feltűnő a felfelé kerekítés, mert többnyire olcsó, mindennapi árucikkeket érintett. Ugyanakkor ennek hatása elenyésző volt a tartós fogyasztási cikkeknél, éppen azért, mert nem tűnt fel annyira a vásárlóknak a ritkább vételek miatt.
Olaszország lakói már megszokták, hogy euróval fizetnek. Azt viszont nehezen nyelik le, hogy a kereskedelem szemérmetlen áremelésre használta fel az új európai valuta bevezetését – írja az MTI– Panoráma–EU. A kereskedők ravaszabbik fele már tavaly, az év első napján sem röstellte emelni az árakat. Az euró életbe lépése előtti napon, 2001 szilveszterén egy ravennai család komppal átkelt a Candiano-csatorna túloldalára, hogy ott köszöntse az újévet. A menetjegyért még ezer lírát kellett fizetnie. Másnap reggel azonban a visszaútért 0,70 eurót (1350 lírát) kellett adnia, ami néhány óra leforgása alatt 35 százalékos emelkedést jelentett. Az esztendő második napján a kenyérfélék is csaknem tíz százalékkal drágultak. A pizza ára, amely addig átlagosan 3000 líra volt, hirtelen 3485-re (1,80 euró) emelkedett. A kávé korábban 1300-1400 lírába került, attól fogva azonban sok helyen 1704-re (0,88 euró) szökött fel. A briósért és egyéb süteményekért a nemzeti valuta idején átlagosan 1200 lírát kellett fizetni, az új pénz bevezetése után rögtön 1549-et (0,80 euró) kértek értük. A fodrászoknál átlagosan nyolcszázalékos, az önkiszolgáló éttermekben 4-6 százalékos drágulás következett be már az első hetekben, s hirtelen többe kerültek a múzeumi és mozibelépők. A Codacons fogyasztóvédelmi szervezet már egy évvel ezelőtt kimutatta: az átállás legalább 52 eurót vesz ki havonta egy család zsebéből.
A felháborodás augusztus vége felé hágott a tetőpontjára. Nemcsak azért, mert az árak tovább kúsztak az ég felé: az igazi felzúdulást az okozta, hogy a hivatalos adatok cáfolni igyekeztek a nyilvánvalót. Az olasz statisztikai intézet, az ISTAT augusztusban mindössze 2,2 százalékos inflációval számolt. Holott az átlagember ceruzával maga is pontosan kikalkulálta, hogy nem egészen egy esztendő után pont a felét érte a pénze euróban, mint amenynyit korábban lírában. Az illetékesek „érzéki csalódásnak” próbálták feltüntetni a dolgot, emlékeztetve, hogy a statisztika nagyon is tudományos alapokon állapítja meg a fogyasztói kosár alakulását. Csaknem hatszáz terméket vizsgált helyi, tartományi szintre lebontva, külön számításokat végezve a sokgyermekes családok, az egyedül élők és az öreg nyugdíjasokat is eltartó családok esetében. De az ISTAT számításait szakmai alapon is kétségbe vonták a konkurens intézetek, így az Eurispes, amely szerint akkor már legalább kilencszázalékos volt az infláció.
Kétségtelen, hogy az euró pszichológiai okokból is gyorsabban szökik az olasz zsebekből, mint az egykori líra. Az olaszok sokszor önként és dalolva szórják a pénzt, anélkül, hogy fejben számolnának. Nagy részük például azelőtt ötven-száz lírát adott borravalóként a bárban egy kávé után, ma már tíz-húsz centet tesz a pultra, ami kétszáz-négyszáz lírának felel meg. A strandon a kliens másfél évvel ezelőtt ötszázlírást nyomott a nyugágyat hozó fiú kezébe, most már nem ad egy eurónál kisebb pénzt, ez az érme pontosan úgy néz ki, mint a korábbi ötszázlírás, csak éppen kétezer lírával azonos az értéke.
Magyarországon megosztottak a szakemberek és a közvélemény is az euró bevezetésének szükségességét illetően: egyesek szerint a közös valuta átvételének erőltetése inkább károkat okoz, mint hasznot, mások viszont úgy vélik, hogy az euró bevezetésével járó hátrányok eltörpülnek a lehetséges gazdasági előnyökhöz képest. (A Magyar Nemzeti Bank e témáról egyébként már készített egy részletes tanulmányt, ami inkább az utóbbi vélekedést támasztja alá.) A közös pénzre mindenesetre még várnunk kell: a jegybankelnök a közelmúltban arról beszélt, hogy 2008 a reális gazdasági és monetáris uniós csatlakozási időpont, László Csaba pénzügyminiszter pedig 2007 és 2009 közé helyezte az euró várható hazai bevezetését.