Az önfeladás ára

Könnyű a dolga az újságírónak manapság, ha az elmúlt tizenhárom esztendő magyar kormányainak külpolitikai irányultságát, főbb elképzeléseit veszi górcső alá. Aligha kétséges, hogy a Medgyessy-kabinet minden tekintetben a sor végén kullog, a jelenlegi magyar diplomáciai teljesítménye jószerével értékelhetetlen. Míg az Antall-, Boross-, Horn- és Orbán-kormányok között léteztek hangsúlyeltolódások, ízlésbeli különbségek, eltérő prioritások, a Kovács László irányította diplomáciai felfogás arctalan és sekélyes. Még azt sem tudni biztosan, hogy a maga támasztotta megfelelési vágyakon túl ennek a külpolitikának egyáltalán van-e célrendszere, valamifajta önálló stratégiája.
Eseménykövető magatartásukat jól példázza egy minapi eset. Kovács László külügymininiszter egy szűk körű sajtóreggelin beismerte a hazánkban dolgozó külföldi újságíróknak, hogy a „nyolcak levelének” aláírása előtt Magyarországnak konzultálnia kellett volna Franciaországgal és Németországgal. Az amerikai Associated Press hírügynökség be is számolt a meglepő kijelentésről, de a Magyar Távirati Iroda tudósításában már nem szerepelt a mondat. Hamarosan kiderült, hogy a MTI-t tájékoztató Tóth Tamás külügyi szóvivő beszámolójában sikkadt el Kovács beismerése. Csak az AP ad hírt arról is, hogy a külügyminiszter szerint „elmulasztottunk feltenni olyan kérdéseket, mint például azt, hogy a levél aláírása ügyében mely országokkal léptek már előzőleg érintkezésbe, és hogy azok miként reagáltak”. Nagy kár, hogy a hazai közvéleményt a külügyminiszter információra érdemtelennek tartja. Ha felidézzük, hogy a kormány micsoda sikerként könyvelte el, hogy Medgyessy Péter aláírása végre komoly államférfiak neve mellett díszeleg, akkor végképp érthetetlen, miért nem ejtettek szót az önfeladás áráról. Az újságolvasó embernek feltűnhet, hogy a kormánytagok mennyire másképp nyilatkoznak itthon és külföldön. „Végre a jó oldalra álltunk” – harsogja az itthoni szocialista propaganda, s eközben Medgyessy Péter „csapdának” nevezi a nyolcak levelét a francia Liberationban. Joggal vetődhet fel: létezik itt bármiféle tervszerűség, előre egyeztetett álláspont, munkamegosztás? Nyilvánvalóan nem, hiszen amíg Medgyessy tépelődik (de azért aláír), Juhász Ferenc honvédelmi miniszter rendszeresen ellentmond pártelnökének, Kovács László külügyminiszternek. A hírek szerint Juhász nem csak a meggondolatlan kijelentéseket vette zokon (Taszár ügyében ő is maradandót alkotott), sokkal inkább arról van szó, hogy jövőre indul az MSZP pártelnöki székéért, nyilvánvalóan némi pozícióerősítési lehetőséget lát a történtekben.
Mondhatnánk erre, hogy ez a szocialisták belügye, hatalmi vetélkedése. Így igaz, csakhogy eközben a nemzetközi politika színpadán a Magyar Köztársaság szavahihetősége, kiszámíthatósága forog kockán. Márpedig – ha már kormánykörökben annyit hivatkoznak az illedelmes viselkedésre – a Lajtán túl éppen az ilyen és ehhez hasonló ügyek miatt tartják hazánkat reményteljes, de bukdácsoló demokráciának. Aláírok egy levelet, aztán csapdának nevezem? Lelkesen bólogatok, majd utólag konzultációért kiáltok? Nem, nem tisztelt uraim, másról van itt szó: nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal.