Bontási program a főpolgármesternek

Olykor be kell látnunk, ha tévedtünk. Legutóbb azért illettük kemény bírálattal Budapest főpolgármesterét, mert az Andrássy úti eklektikus palota homlokzatához engedély nélkül hozzáépített, úgynevezett pengefal eltávolításáért küzd, ráadásul azzal érveltünk, hogy a főváros útjai háborús tankcsapdákra emlékeztetnek a tátongó kátyúk miatt, közterületeink példátlanul mocskosak, a BKV szolgáltatásainak színvonala visszazuhant az 1980-as évek előttire, amihez jön még, hogy Sztálin ma is Budapest díszpolgára, és mindez együtt sem zavarja annyira dr. Demszky Gábort, mint a Terror Házának inkriminált pengefala.
Nos, ez így rossz megközelítés. E tények körmönfont egymás mellé állítása csak eltereli a figyelmet a főpolgármester azon igyekezetéről, hogy végre érvényt szerezzen e városunk világszerte csodált képét elcsúfító építmény mielőbbi lebontásának. Hogy ne éktelenítse tovább e rút sebhely a Duna királynőjének amúgy hibátlanul tökéletes arcát.
A tettek embere nyilván eljutott a felismerésre, hogy egy világvárost nemcsak építeni, de bontani is lehet, sőt kell is. Ezt pedig nemcsak tiszteletben kell tartanunk, de – lokálpatrióta kötelességként – támogatnunk is kell.
A világváros továbbépítéséhez is volna éppen javaslatunk, rögtön a Városháza táján kezdve: ideje volna már valamit csinálni a Madách téri bazársorral és a mögötte rejtőzködő parlagfüves gazteleppel ennyi évi készülődés után; de maradjunk csak a városépítészeti szempontból legsúlyosabb eseteknél, építményeknél, amelyeknek a lebontása már tegnap is túl késő lett volna. Ott van például a Vörösmarty tér Duna felőli oldalán 1971 óta éktelenkedő, ún. „elizélt palota”, amelyet hitetlenkedve bámulnak a jobb ízlésű turisták.
Nem messze tőle bízvást megérett a bontócsákányra a Martinelli tér közepét brutálisan elfoglaló parkolóház, a vele összenőtt sivár irodaépülettel, vagy a Roosevelt téren a Gresham-palota mellett látható, spenótháznak titulált förmedvény. Ez utóbbi is már évtizedek óta riogatja az embereket, és építőművész legyen a talpán, aki olyan új homlokzatot tud rajzolni neki, ami beleillik a pesti Duna-part városképébe.
Sürgősen meg kellene szabadulni a Margit körúton elterpeszkedő, értéktelen minisztériumi épülettől, amihez képest a helyén állt börtönházak hangulatos, emberi léptékű hajlékoknak tűntek; továbbá az Alagút utca fölé nőtt toronyháztól, amely még a frissítő szelet is elfogja a füsttől, portól fulladozó Krisztinaváros elől. Egykettőre le kéne bontani a Déli pályaudvar elfuserált homlokfalát, még mielőtt magától hullik darabonként a tisztelt utazóközönség fejére; s ha már újra napirenden van Demszky kedvenc metrója, valamit ideje volna már tenni a Moszkva téri – harminc évvel ezelőtt engedély nélkül épült –, idiotikus kinézetű metróállomással is.
Gyorsan meg kellene szabadulni a városképi szempontból rendkívül káros budai Intranszmas-székháztól, a Kálvin teret pedig még melegében meg kéne menteni a most épülő, oda nem illő silány üvegkacatoktól. Le kellene hámozni a Corvin áruházról a hetvenes évek alumínium korszakát idéző álcaburkolatot, valamit kezdeni kellene a városképi szempontból szintén tűrhetetlen Blaha Lujza téri sajtó-kísértetházzal, és még egy sor csúfsággal e háborús rombolásoktól és építészeti vészkorszakoktól sokat szenvedett városban.
Ha mindezeken a sürgős feladatokon túl lesz a főpolgármester, és marad még rá ideje, energiája, akkor majd lesz alkalma vacakolni azzal a fránya pengefallal is.