Gazdaggá tesz-e bennünket az ezer hőforrás?

Magyarország olyan kincs birtokosa, aminek mindmáig nincs igazán a tudatában. Hévízkészlete világviszonylatban is jelentős, Európában viszont egyedülálló: geotermikus energiában második Izland mögött, míg a gyógyvizek tekintetében nincs komoly versenytársa. Az ásvány- és gyógyvizek nagy része oldott ásványi anyagokat is tartalmaz, így gyógyhatású, azaz fürdő- és ivókúrára alkalmas. Jelenleg több mint ezer a harminc fok fölötti melegvizet és jelentős részben gyógyvizet adó kútjaink száma. Hazánk gyógyvizei az ország szinte minden régiójában megtalálhatók; ám a kutak háromnegyede az Alföldön van.
Az országban mintegy másfélszáz melegvizes gyógyfürdő működik. Harminchatnak speciális gyógyhatást tulajdonítanak: többek között radioaktív, kénes-savas, sós-brómos-karbonátos, jódos vizet hoznak felszínre a hőforrások. Európa egyetlen barlangfürdője Miskolctapolcán üzemel, Hévíz pedig Európa legismertebb meleg (33 fokos) gyógyvizű tava. Budapest túlzás nélkül a világ „fürdőfővárosa”: hivatalosan már 1934-ben megkapta – a legtöbb gyógytermálvízkúttal rendelkező fővárosként – a fürdővárosi rangot. Hőforrásait már a kelták és a rómaiak is használták, a ma is üzemelő fürdők medencecsarnokai a török hódoltság idejéből származnak. Két világattrakciónk is van: a Gellért fürdő páratlan módon idézi a szecesszió szín- és formavilágát, a Széchenyi fürdő pedig a mai napig Európa legnagyobb ilyen létesítménye.
A főváros területén 118 természetes és fúrt kútból naponta 30 ezer köbméter termálvíz tör a felszínre; hőmérsékletük 21 és 76 fok között van. Többségük karsztvíz, a langyos karszttól a termálvízig. A római időkben tizennégy termálfürdő volt a mai város területén, 1669-ben pedig egy angol utazó nyolc törökfürdőről számolt be. Ma mindent egybevéve huszonnégy gyógyfürdő, uszoda és strand van a fővárosban, melyek közül jó néhány gyógyfürdői ranggal rendelkezik. A régebbi eredetűek közé tartozik a Király, a Rác, a Gellért, a Lukács és a Széchenyi fürdő, az újabbak közé a Pesterzsébeti, a Dandár és az Újpesti fürdő.
Gyógyvizeknek azokat az ásványtartalmú vizeket szokás nevezni, melyeket hőfokuk, a bennük oldott kémiai alkotóelemek és elnyelt gázok alkalmasakká tesznek arra, hogy gyógyászati célokra használhassák őket. A gyógyvíz ásványvíz, azonban a két fogalom nem fedi teljesen egymást, mert van olyan ásványvíz, amely gyógycélokat nem szolgál. Osztályozásuk aszerint történik, hogy a vizek föld alatti útjuk alatt milyen sókat oldanak ki a kőzetekből, milyen gázokat nyelnek el, és milyen mélyről fakadnak. A gyógyvizek nem feltétlenül hévizek is: hőmérsékletük hat és kilencven fok között változik. Míg az erdélyi borszéki víz (a borvíz) hőmérséklete mindössze 7,4 fok, az izlandi és új-zélandi gejzírek akár a 90 fokos hőmérsékletet is elérik. A magyarországi csúcstartók sem nagyon maradnak el ettől: a Széchenyi fürdő egyik furatából 77 fokos, Hajdúszoboszlón pedig 78 fokos víz tör fel. Ami az összetételt illeti, a vizekben található oldott alkotórészek mennyisége tág határok közt ingadozik. A gyógyvizek egyéni sajátosságait általában az elemzések által legtöbbször ki sem mutatott alkotórész összetett „mikrohatása” dönti el.
A hévizektől nem mindig különíthetők el a palackozásra is alkalmas gyógyhatású ásványvizek. A Kárpát-medence különleges adottsága, hogy a földkéreg üledékes kőzettömegét és az abba zárt vízkészletet a hő nagyobb mértékben járja át, mint a Föld egyéb területein, ennek következtében sok a hévízlelőhely, s az ásványvizek is viszonylag sok ásványi anyagot tartalmaznak. Hazánkban jelenleg mintegy nyolcvan kút és forrás szolgáltat elismert, természetes ásványvizet, amelyek közül huszonegynek a vizét palackozzák. A természetes ásványvizek összes ásványianyag-tartalma tág határok között mozog: 500 és 4600 milligramm között van literenként. Jellegük szerint főleg kalcium-, magnézium-, nátrium-, hidrogén-karbonátos, kloridos, szulfátos vizek, illetve ezek változatai. Viszonylag jelentős a fluoridtartalmuk.
A magyar ásványvíz-szabályozás hasonló az Európai Unióéhoz, de annál szigorúbb. Magyarországon is csak az a víz nevezhető természetes ásványvíznek, amely szennyeződéstől védett vízadó rétegből származik, összetétele a természetes ingadozás határain belül állandó, mikrobiológiailag tiszta, a víznyerő helyen palackozzák, kezelést nem kap (kivéve a levegőztetést), azonkívül hivatalos elismerésben részesül. A hatályos magyar rendelet ezenfelül meghatározza a minimális összes ásványianyag-tartalom mennyiségét, illetve az egyes összetevők maximálisan megengedett határértékét.
A nagy ásványvízfogyasztó nemzetekhez képest a magyarok egyelőre még kevés ásványvizet isznak: 1998-ban az egy főre jutó magyar ásványvízfogyasztás mindössze 22,7 liter volt. Ám a nyolcvanas évek rendkívül alacsony és nagyjából állandó fogyasztási értékeihez képest az utóbbi években jelentősen növekedett a kereslet: az ásványvíz sok helyen kiszorítja a korábban fogyasztott üdítőitalokat…