Jenkik Romániában

Az illegális amerikai átrepülések rejtélyének megoldásában döntő fontosságú volt az amerikai helikopterek romániai megjelenésének nyilvánosságra kerülése. Míg ugyanis Magyarország felett a terrorizmus elleni harc címén haladtak át, addig Constantába már az Irak elleni felvonulás jegyében érkeztek meg. A román központi média egyébként még mindig sötétben tapogatózik azzal kapcsolatban, hogy pontosan hány amerikai katona, illetve milyen felszerelések érkeztek a Mihail Kogalniceanu katonai repülőtérre, a Fekete-tenger partjára.

Már hosszú hetekkel ezelőtt kinézte magának az egyik legnagyobb román író nevét viselő, Constanta megyei község mellett található 57-es légitámaszpontot (Baza Areiana) az amerikai légierő. A Mihail Kogalniceanu bázis mellett állítólag szemrevételezték a Bukarest melletti Otopeni nemzetközi repülőteret is, ott azonban még semmilyen katonai jelenlét nincs – feltehetően a civil létesítmény túlzott átláthatósága miatt. Az Evenimentul Zilei országos napilap értesülései szerint február 20-a óta Kogalniceanura körülbelül tizennyolcszor szálltak le amerikai Hercules C–130 szállítógépek, amelyek mintegy hatszáz katonát hoztak németországi támaszpontokról, illetve könnyű haditechnikát és más katonai felszereléseket. Érkeztek MH–53-as helikopterek is, ezek azonban csak két napot maradtak, és nem hivatalos források szerint nem Németországba mentek viszsza, hanem más irányba távoztak. A román védelmi minisztérium az első napokban az eseményekkel kapcsolatban lakonikusan csak annyit közölt, hogy azok a parlament által adott engedély alapján zajlanak, a részletek pedig nem tartoznak a nyilvánosságra. A román hatóságok csak a felvonulás legelején, rövid ideig nem tudták megakadályozni, hogy a kíváncsi fotósok és riporterek összeszedjenek valamit a környéken; gyorsan maximális biztonsági intézkedéseket foganatosítottak: a közelben haladó országúton nemhogy megállni, de már lassítani sem szabad az autósoknak. A tárca szóvivője annyit azért sietett leszögezni, hogy a támaszpont nem vált amerikaivá, azon továbbra is több száz hazai személy tevékenykedik. Az más kérdés, hogy utóbbiak milyen titoktartási vállalásokat tettek, és egyáltalán mit láthatnak a történésekből. A hivatalos szervek által meg nem erősített, de nem is cáfolt sajtóértesülések szerint a támaszpontra nemcsak az amerikai légierő (USAF) katonái érkeztek, hanem gyalogosok, sőt a különleges egységek egyes tagjai is.
Sokkal inkább szem előtt vannak az amerikaiak a nagy kikötőváros és megyeszékhely Constantával összenőtt híres Mamaia tengerparti üdülőtelepen, ahol több középkategóriájú szállodában laknak azok a tisztek és katonák, akik nem fértek el az 57-es támaszponton. A múlt kedden és szerdán a patinás helyen nem várt bonyodalmak is támadtak az egyenruhás vendégek által önhatalmúlag életbe léptetett biztonsági intézkedések miatt. A constantai polgármester fölöttébb zokon vette, hogy a Perla, a Central és a Palas szállodák köré az amerikaiak pillanatok alatt szögesdróttal körbetekert bakokat és őrbódékat helyeztek el, a parkolókat sorompókkal zárták le, és teleaggaták a környéket „Katonai övezet” feliratú táblákkal. A városatya első felindulásában egyenesen büntetéseket helyezett kilátásba, mivel a látványos akciókhoz senki nem kért és értelemszerűen nem is kapott helyhatósági engedélyt. Egy nappal később aztán a polgármester és a kormány területi képviselője, a megyei prefektus leült tárgyalni Calvin Kelly ezredessel, a Romániába érkezett amerikai csapatok parancsnokával és Gheorghe Constantin tábornokkal, a román légierő vezérkari főnökével. A megegyezés gyorsan megszületett: Mamaián egyetlen négyzetméternyi terület sem katonai övezet, tehát a táblákat és a szögesdrót akadályokat azonnal el kell tüntetni. A felek megegyeztek abban is, milyen együttműködést tudnak kialakítani, kik lesznek az összekötők, és abban, hogy ha az amerikaiaknak bármire szükségük van – legyen szó akár beruházásokról is –, csak szólniuk kell, és megtalálálják majd a mindenkinek megfelelő megoldást.
Visszatérve a Kogalniceanura (ahová Mamaiaról az amerikaiak autóbuszokkal járnak ki), az ott szimatoló bukaresti újságírók szigorúan csak civil témákat tudnak fölcsípni. Így több bulvárlap elszórakozgatott azon, hogy a községben bevezetett intézkedések vegyes érzelmeket váltottak ki a helyiek körében. A sűrű őrjáratozás mellett a lakosságnak azt is tudomásul kellett vennie, hogy a községi tanács (önkormányzat) döntése alapján szeszes italt csak este kilenc óráig lehet árusítani, s akkor a szórakozóhelyeket is be kell zárni. A vendéglősök tehát – korábbi várakozásaikkal ellentétben – úgymond mínuszban fognak kijönni, mert egyrészt a jenkik sem teszik tiszteletüket a település ilyen jellegű intézményeiben, másrészt a helyiek is hamarabb távoznak. Akik a dolgok ilyetén állásának és férjeik otthoni jelenlétének örvendenek, azok a kogalniceanui családanyák, szemben a constantai és mamaiai örömlányokkal, akiket a román hatóságok szokatlan gyorsasággal és szigorral zavartak el minden olyan környékről, ahol egyáltalán elképzelhető, hogy két gyakorlatozás között feltűnik egy-egy unatkozó amerikai katona.
Ami pedig a vendégek közeljövőbeni feladatait illeti, ezen a téren a magas rangú román illetékesek látványosan ellentmondanak egymásnak. Amíg Mircea Geoana külügyminiszter azt közölte, hogy az 57-es támaszponton lévő amerikaiak iraki bevetésre nem, csupán Törökország védelmére indulhatnak tovább, addig Ioan Pascu védelmi miniszter úgy vélekedett, hogy Szaddám Huszein országa is lehet a következő úti céljuk. A lényeget tekintve amúgy teljesen mindegy, hogy a két bukaresti tárcavezető szándékosan keltett-e további bizonytalanságot, vagy sem.