Kényszerpálya

Barát Mihály
2003. 03. 14. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bekövetkezett az elkerülhetetlen. A pénzügyi tárca a napokban olyan gazdasági előrejelzést tett közzé, amelynek alapján nyilvánvalóvá vált, amit minden, magára valamit is adó gazdaságkutató hónapok óta hajtogat: a 2003-as esztendőre készített költségvetésnek csak a torka véres. Az ok egyszerű. Az idei előirányzatok összeállításánál olyan, ez évre várható makroadatokkal számoltak a Pénzügyminisztériumban, amelyek pusztán két dologgal nem álltak összhangban: a világgazdasági és a hazai folyamatok alakulásával.
A túlzott optimizmus mára döntéskényszerbe szorította a magyar gazdaság szekerének irányítóit: vagy elszáll a költségvetési hiány – és ezzel egy időre ismét elfelejthetjük a gazdasági felzárkózást –, vagy egy sor, politikai szempontból rendkívül kellemetlen – és a lakosság pénztárcáját súlyosan érintő – intézkedést kell bevezetni.
A tavalyihoz hasonló brutális mértékű deficitet nem engedhet meg magának még egyszer Magyarország: az egyensúly hiánya az európai integráció komoly kerékkötője lehet. Maradnak tehát a klasszikus korrigáló módszerek, amelyek gyakorlásában az előző szocialista többségű kormány is elévülhetetlen érdemeket szerzett. (A napokban volt éppen nyolc éve annak, hogy Bokros Lajos pénzügyminiszter bevezette a nevével minősített megszorító csomagot.)
A felettébb ellentmondásos gazdasági helyzet túlélésére több, ám egyenként is igen kellemetlen megoldás kínálkozik. A legkézenfekvőbb, ám valószínűleg politikai öngyilkossággal egyenlő módszer az adóemelés. Ezt a lépést épeszű kormány akkor sem teszi meg, ha az egyensúly visszaállításának szempontjából esetleg üdvös lenne: a Bokros-csomag politikai hatásait vélhetően a jelenlegi káderek sem tévesztik szem elől.
A második számú, a Kádár-rendszer végnapjaiban előszeretettel alkalmazott módszer az infláció emelése: ennek előnye, hogy a drágulás a költségvetés bevételeit is növeli, így átmenetileg mérsékelhetővé válik a deficit. Ez azonban kétélű fegyver: az elszaladt inflációt megfékezni sokkal nehezebb, mint előidézni. E metódus ellen szól az is, hogy a jegybank és annak elnöke egészen biztosan nem járul hozzá az infláció felpörgetéséhez.
A költségvetési egyensúly helyreállítását a kiadási oldal lefaragása szintén elősegítheti, ám az idei évről szóló törvény egyik nagy hibája, hogy derekasan alultervezték a kiadásokat is: így aztán ezen a téren nem nagyon maradt faragnivaló.
Az államadósság növelése régi, bevált módszer a pénzszerzéshez: ez viszont jelentős mértékben rontaná a magyar gazdaságpolitika nemzetközi megítélését, és hosszabb távon ikerdeficit kialakulásához is vezethet. (Ikerdeficitnél a növekvő költségvetési hiánnyal párhuzamosan a folyó fizetési mérleg egyenlege is jelentősen romlik.)
A belső motorokat mint ösztönző erőt a kormányváltás óta végleg elfelejthetjük: az állami beruházások egy része folytatódik ugyan, ám ez semmi esetre sem elég a gazdasági növekedés gyorsulásához.
Nincs más lehetőség tehát, mint figyelni, mihez kezd a pénzügyi kormányzat a kialakult helyzettel. Egyedül az lehet biztos, hogy a költségvetés hiányának nagymértékű növeléséhez a kormányzat nem járul hozzá. Azt viszont még lehetetlen megítélni, hogy az imént vázolt kellemetlen lehetőségek közül melyekkel, milyen kombinációban kell számolnunk a következő időszakban: valamilyen megszorító intézkedésre viszont mindenképpen szükség lesz.
Az eddigi tapasztalatok alapján nem lehetetlen, hogy a Pénzügyminisztériumban újra elkezdtek „csomagolni”. És nem csak László Csaba esetleges távozása miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.