Bekövetkezett az elkerülhetetlen. A pénzügyi tárca a napokban olyan gazdasági előrejelzést tett közzé, amelynek alapján nyilvánvalóvá vált, amit minden, magára valamit is adó gazdaságkutató hónapok óta hajtogat: a 2003-as esztendőre készített költségvetésnek csak a torka véres. Az ok egyszerű. Az idei előirányzatok összeállításánál olyan, ez évre várható makroadatokkal számoltak a Pénzügyminisztériumban, amelyek pusztán két dologgal nem álltak összhangban: a világgazdasági és a hazai folyamatok alakulásával.
A túlzott optimizmus mára döntéskényszerbe szorította a magyar gazdaság szekerének irányítóit: vagy elszáll a költségvetési hiány – és ezzel egy időre ismét elfelejthetjük a gazdasági felzárkózást –, vagy egy sor, politikai szempontból rendkívül kellemetlen – és a lakosság pénztárcáját súlyosan érintő – intézkedést kell bevezetni.
A tavalyihoz hasonló brutális mértékű deficitet nem engedhet meg magának még egyszer Magyarország: az egyensúly hiánya az európai integráció komoly kerékkötője lehet. Maradnak tehát a klasszikus korrigáló módszerek, amelyek gyakorlásában az előző szocialista többségű kormány is elévülhetetlen érdemeket szerzett. (A napokban volt éppen nyolc éve annak, hogy Bokros Lajos pénzügyminiszter bevezette a nevével minősített megszorító csomagot.)
A felettébb ellentmondásos gazdasági helyzet túlélésére több, ám egyenként is igen kellemetlen megoldás kínálkozik. A legkézenfekvőbb, ám valószínűleg politikai öngyilkossággal egyenlő módszer az adóemelés. Ezt a lépést épeszű kormány akkor sem teszi meg, ha az egyensúly visszaállításának szempontjából esetleg üdvös lenne: a Bokros-csomag politikai hatásait vélhetően a jelenlegi káderek sem tévesztik szem elől.
A második számú, a Kádár-rendszer végnapjaiban előszeretettel alkalmazott módszer az infláció emelése: ennek előnye, hogy a drágulás a költségvetés bevételeit is növeli, így átmenetileg mérsékelhetővé válik a deficit. Ez azonban kétélű fegyver: az elszaladt inflációt megfékezni sokkal nehezebb, mint előidézni. E metódus ellen szól az is, hogy a jegybank és annak elnöke egészen biztosan nem járul hozzá az infláció felpörgetéséhez.
A költségvetési egyensúly helyreállítását a kiadási oldal lefaragása szintén elősegítheti, ám az idei évről szóló törvény egyik nagy hibája, hogy derekasan alultervezték a kiadásokat is: így aztán ezen a téren nem nagyon maradt faragnivaló.
Az államadósság növelése régi, bevált módszer a pénzszerzéshez: ez viszont jelentős mértékben rontaná a magyar gazdaságpolitika nemzetközi megítélését, és hosszabb távon ikerdeficit kialakulásához is vezethet. (Ikerdeficitnél a növekvő költségvetési hiánnyal párhuzamosan a folyó fizetési mérleg egyenlege is jelentősen romlik.)
A belső motorokat mint ösztönző erőt a kormányváltás óta végleg elfelejthetjük: az állami beruházások egy része folytatódik ugyan, ám ez semmi esetre sem elég a gazdasági növekedés gyorsulásához.
Nincs más lehetőség tehát, mint figyelni, mihez kezd a pénzügyi kormányzat a kialakult helyzettel. Egyedül az lehet biztos, hogy a költségvetés hiányának nagymértékű növeléséhez a kormányzat nem járul hozzá. Azt viszont még lehetetlen megítélni, hogy az imént vázolt kellemetlen lehetőségek közül melyekkel, milyen kombinációban kell számolnunk a következő időszakban: valamilyen megszorító intézkedésre viszont mindenképpen szükség lesz.
Az eddigi tapasztalatok alapján nem lehetetlen, hogy a Pénzügyminisztériumban újra elkezdtek „csomagolni”. És nem csak László Csaba esetleges távozása miatt.
Letartóztatták a miniszterelnök megölését megrendelő fiatalt
