Lenin élt, Lenin él (?), Lenin állni fog…

Igaz, hogy Dunaújvárosban szobrot állítanak Leninnek? – tették fel mostanság sokan a kérdést országszerte. „Méghogy Lenin-szobor a volt Sztálinvárosban!” – zsörtölődtek az emberek. De mit szóltak helyben?
Dunaújváros felé a szokott tumultus árán lehet kijutni a fővárosból: az erre közlekedők némelyike a 6-os főutat keresetlenül csak „halálútnak” nevezi. Ezúttal békés a télutó, csupán egy reggeli óriásplakát-ragasztó akciót őriz az emlékezet. A poszteren néhány flaska kíséretében a következő felirat díszelgett: „Sörözni, sörözni, sörözni!” Úgy látszik, Lenin szelleme változatlanul él a reklámszakma tudatalattijában.
A város napilapját, a Dunaújvárosi Hírlapot mindenesetre nem elsősorban a nagy Uljánov tartja izgalomban. A címlapon azt hirdetik: „Szekeres György nem Kiss Elemér…” – nyilvánvaló célzásként arra, hogy az alpolgármester is fontolóra vehetné a lemondását a kancelláriaminiszterhez hasonlóan; csak éppen itt nem állami, hanem önkormányzati megrendelésekről van szó. Az újság azért publicisztikát szentel a szoborügynek is, méltatlankodva említve meg, hogy a Magyar Nemzet publicistája a kohászvárost Vlagyivosztokkal vetette össze. A dunaújvárosiaknak kicsit elegük van már abból, hogy Lenin miatt több sajtótermék és televízió érdeklődött irántuk, mint az utóbbi évtizedben együttvéve, s nem is nagyon értik, miért lett ebből akkora ügy – holott korántsem köztéri felállításról van szó, hanem arról, hogy a műalkotás helyet kapjon a városi múzeum egy félreeső sarkában, a szocialista múlt megannyi más rekvizituma között.
Némi nyomozás után eljutunk a dunaújvárosi partvédelmi (nem pártvédelmi!) vállalat telephelyére, ahol jelenleg a forradalmár filozófus hever. Szó szerint hever, mégpedig hanyatt. Az újságcikkek némelyike „fészernek” nevezi a hatalmas méretű, félig nyitott, fonott drótkerítéssel körbevett raktárt, ahol az önkormányzat megannyi limlomját tárolja. A felirat arról tudósít, hogy a raktár mérsékelten tűzveszélyes – s nincs is nagyon minek begyulladnia: csupa rozsdásodó acélplasztika meg hordozható fémkorlát mindenfelé – olyanok, amilyenekkel a tömeget terelik, ha nincs elég vízágyú meg lovas rendőr. No meg Vlagyimir Iljics, kicsit sérült talapzattal, fekete nejlonnal félig letakarva. Bronz fején fektében jól látszik a kör alakú skalpolás (ez lentről mindig titokban maradt): itt öntötték be a belsejét annak idején betonnal. Mozgatni nem nagyon lehet: úgy fekszik itt, ahogy lerakták – hiába, több tonnát nyom.
Kiss István alkotásának művészi kvalitásairól megoszlanak a vélemények. Az önkormányzat által felkért lektorok, többek között Friedrich Ferenc szobrászművész, azonban látnak valamit benne. Miként Andics József, Lenin talpra állításának ötletgazdája is sajnálná, ha Dunaújváros múltjának e szerves része ott pusztulna tovább a vashulladékok között. A Technikai Sport Olimpia Alapítvány kuratóriumi titkára a már említett fémkorlátok tárolása folytán botlott Leninbe, ám ez a raktár szerinte már a szobor második „lakhelye”: azelőtt a szabad ég alatt hevert. Az alapítvány állítja, hogy semmiféle politikai indíttatás nem vezeti őket: csupán annyit ajánlottak fel az önkormányzatnak, hogy szívesen felrakják egy teherautóra, ha a múzeumban találnak neki helyet. A baloldali többségű képviselő-testület erre bólintott rá nagy vihart kavart döntésével.
Pár éve Takács Lajos, a Svédországból hazatért vállalkozó, aki átmenetileg Dalí-képeket is állomásoztatott Dunaújvárosban, egyszer már kikérte a szobrot, de éppúgy nem adták oda neki, mint korábban a nagytétényi szoborparknak: senki ne dobáljon rá célba „a svéd dácsa” udvarán. Andics József szerint sokkal jobb helye lesz neki az Intercisa Múzeum kőtárának sarkában, s nem mulasztja el megemlíteni azt sem, hogy a múzeumépület „lánykorában” pártházként funkcionált. Szerinte az utókor majd eldönti, hogy a város történelmének épp olyan fontos emlékét látja-e a szoborban, mint abban a nagy könyvben, amelyben ezrek követelték, hogy Dunapentelét a szeretett Generalisszimuszról nevezzék el. (Sztálin-szobor amúgy nem volt a városban.)
A múzeum belső udvarán jelenleg lapidárium látható: Vlagyimir Iljics tehát hamarosan római kőfaragványok közé kerül. A szobor-újraállítás leendő helyét egyelőre vastag galambguanó fedi, az árkádok alól egy szocreál garázssorra nyílik kilátás. A dunaújvárosi átlagembert nem látszik izgatni a kérdés (van elég téma a rebesgetett elbocsátásoktól a futballklub válságáig); régen is igyekezett humorosan elintézni a szobor dolgát. Megfigyelte, hogy Lenin ökölbe szorított kézzel int a régi pártház felé, míg nyitott tenyerét az OTP felé nyújtja. A szobor felállítását pedig úgy kommentálta, hogy végre szimmetrikus lett a Vasmű utca. Eddig ugyanis csak az egyik oldalon volt a népnyelv által „Vörös Patkánynak” nevezett sörkert…