Szíria régóta előkelő helyet foglal el Washington feketelistáján. Az előző elnök, Háfez el-Aszad következetesen Izrael-ellenes politikát folytatott, ezzel sok rosszakarót szerzett magának a zsidó állam legnagyobb szövetségesének vezetőségében. Az idős politikus halálával Basár el-Aszad vette át a kormányrudat, ám a reménykedőknek csalatkozniuk kellett: az energikus vezető szinte mindenben apjára ütött. Nem hajlandó elismerni Izrael államot, és támogatja a palesztinok harcát. A szíriai hadsereg ráadásul nagy létszámú haderőt állomásoztat a szomszédos Libanonban, így Amerika akár megszállónak is bélyegezheti. Nem lehet Szíriára azt sem ráfogni, hogy demokratikus berendezkedésű ország. Az egy hónappal ezelőtt tartott választásokon kizárólag az addig is kormányzó Bász párt (Szaddám Huszein szervezetének testvérpártja) képviselői és független – de a Bász jóváhagyásával induló – politikusok nyertek mandátumot. Ezek a tények egyáltalán nem számítanak jó ajánlólevélnek a háborús lázban égő amerikai neokonzervatívok szemében. Emellett az is biztos, hogy Ariel Saron izraeli miniszterelnök nyugodtabban aludna éjszakánként, ha nem az ifjú Aszad lenne Szíria vezetője.
Minden nyilatkozat és elemzés azt mutatja: Damaszkusz kerülhet a célkeresztbe, miután Irak megadja magát. Irán sem könnyebbülhet meg, ha véget ér a két napja kitört háború, ugyanis az ő neve is megtalálható a veszélyes országok listáján. Irán síita, vallási alapon álló iszlám köztársaság. Támogatja az Izraellel harcoló síita Hezbollah szervezetet, ráadásul jelentős az atomkapacitása. Az ország legfőbb méltósága Hamenei imám, aki világi ügyekben is a legfőbb döntőbíró. Egyes elemzők szerint az Egyesült Államok csupán azért nem támadja meg az irakinál csak egy cseppnyit demokratikusabb országot, mert a katonai doktrína és évezredek tapasztalata szerint nem kifizetődő két frontot nyitni egyszerre. Az iraki támadás után Irán ugyancsak szorult helyzetbe kerülhet: az amerikai csapatok egyszerre két oldalról, Irak és Afganisztán felől fenyegetik. A helyzet komolyságát jelzi az az egyelőre nem túl erősen hangoztatott amerikai kérés, hogy Irán is engedje be területére az ENSZ fegyverzetellenőreit. Arról nem is beszélve, hogy a gyorsan elfeledett Bush-beszédben Irán is a „gonosz tengelyéhez” tartozott.
A két „latorállam” mellett egy hagyományosan Amerika-barát ország, Szaúd-Arábia is gondban lehet. Egyelőre Washington számára kifizetődő egy közel-keleti, teljes mértékben tekintélyuralmi rendszer, ahonnan „anyagáron” ömlik az olaj az amerikai tartályokba. Ugyanakkor egyre-másra jelennek meg olyan újságcikkek, és látnak napvilágot olyan nyilatkozatok, amelyek szerint Amerika nem bocsátja meg a sivatagi királyságnak a tizenöt, feltételezhetően szaúdi illetőségű géprabló 2001. szeptember 11-i tettét. Jelenleg éppenséggel nem tisztázott, hogy az Egyesült Államok a legfőbb arab szövetségeseként vagy leggyűlöltebb ellenségeként tekint Szaúd-Arábiára. Egy biztos: Amerika az egész arab világot magára haragítja Irak leigázásával, így nincs miért kesztyűs kézzel bánnia a két szent hely, Mekka és Medina hazájával. De míg Szíria és Irán esetében a tengerentúliak valószínűleg „csak” saját embert állítanának az ideiglenes kormányzóság élére, Szaúd-Arábia – épp vallási jelentősége miatt – még veszélyesebb helyzetbe kerülhet. Egy kiszivárgott terv szerint a Vörös-tenger mellett fekvő városokat meghagynák az iszlám követőinek; tehát csupán a déli, sivatagos részt igazgathatnák a helyi hatalmasságok, a keleti, olajban gazdag terület azonban amerikai kézre jutna, s ezzel megoldódna a gazdasági probléma is: a világ olajkincsének gyakorlatilag teljes egésze Washington uralma alá kerülne.
A gazdasági megfontolások mellett azonban vannak politikai döntések is. Jemen, Omán, Bahrein vagy a többi öböl menti monarchia, Egyiptom és Jordánia semmivel sincs nagyobb biztonságban, mint az említett három ország. Egy arab diplomata találó megjegyzése szerint a térség minden olyan állama veszélyben van, amely nem ért egyet az amerikai tervekkel. Az újabb támadás esélye persze csak elméleti, ám lehet, hogy az Izrael biztonságáért láthatóan szinte mindenre hajlandó amerikaiak Irak megfenyítése után „tisztogató” hadjáratba kezdenek a Közel-Keleten, hogy kis szövetségesüknek egyik szomszédjától se kelljen többé tartania.
origo.hu
A jövő évi költségvetés az új gazdaságpolitika költségvetése lesz
