Miért éppen az iszlám?

Hogy miért éppen Irak? Erről sokat írtak már; az egyik fél a terrorizmust emlegeti, az állítólagos tömegpusztító fegyvereket, Szaddám Huszein diktátorságát és a végre nem hajtott ENSZ-határozatokat, az arab–izraeli viszonyt, a másik az ország hatalmas kőolajkincsét. Utóbbi vélemény szerint Irak azzal jelent fenyegetést a Nyugat számára, hogy ez a vagyon a saját kezében van. Emlegetik a „szegény” kurdokat is, akik persze a csatazaj elülte után is szegények lesznek és elnyomottak, mert egyetlen hatalom sem gondolja, hogy joguk lehetne saját országra.
Nézzük meg, van-e mélyebb, eddig észre nem vett oka a háborúnak.
Ankerl Géza kutatásaiból tudjuk, hogy a NATO – bő évtizeddel ezelőtt – a Szovjetunió és a Varsói Szerződés széthullásával okafogyottá vált. Hanem a föloszlatást senki sem akarta. Sem a NATO-ból remekül élő, milliós sereg, sem a brit és amerikai stratégák. Az oxfordi professzor vizsgálódásai azt derítették ki, hogy a „mértékadó” személyek és kutatóműhelyek a nyolcvanas évek végétől az iszlámban lelték meg az eljövendő korszak új világrendjének ellenfelét. Ha divatos szóval akarunk élni, a mohamedán világ mássága az aktuális fenyegetés.
A tapasztalt utazó tudja, hogy ma a nyelv nem az igazság kimondására, hanem elleplezésére szolgál. Így a bolygón uralkodó angol– amerikai szabadelvűség véletlenül sem tanúsít megértést más kultúrák iránt. El sem tudja képzelni például, hogy az angolszász jogrenden, politikai berendezkedésen – demokrácián – és a gazdaságkori célokon kívül más társadalmi keretek is létezhetnek, sőt boldoggá tehetik a köztük évezredek óta élő embereket és népeket. Olyannyira, hogy saját világukat igazságosnak, tisztességesnek és szépnek élik meg – természetesen az emberi esendőség és az isteni gondviselés gyarlóságai, illetve áldásai közti mezőben. A másságosok közül a kicsik anélkül hullanak el a demokratikus világrend csapásai alatt, hogy történelmüknek és kultúrájuknak nyoma maradna. Végez velük az esőerdők kiirtása, a szennyező ipar rájuk telepítése, vagy éppen a lemészárlásukra szakosodott banditák golyója. Hogy a föld, amelyet elvesznek tőlük, az ő saját országuk volna, az a multik civilizációjában föl sem merül. Mint ahogy arról sem esik szó, hogy a hatalmas és csodálatos és bőségesen kutatható indiai, tibeti, kínai, maláj stb. vallás, jogrend, erkölcsi szabályok és közösségszervező elvek megfelelők lehetnek azok számára, akik hosszú történelmük során létrehozták őket és benne élnek.
Arról a legkevésbé, hogy a mohamedán életforma illő és üdvös lehetne.
Olvasott valaki az utóbbi tizenöt évben a próféta népeiről pozitív hangvételű cikket? Hányat? S mennyivel több olyat, ami muzulmánok életét nevetségesnek, nyomorultnak, ostobának, elmaradottnak tüntette föl?
Az az igazság, hogy Barbie-szemmel nézve ezek az országok, még a gazdagok is, elmaradottak. Idegen testet képeznek a bolygón.
Ez a háború alapvető oka.
A volt keresztény kultúrkör az elmúlt három évszázadban fokról fokra végrehajtotta a gazdaságkori fordulatot. Korábban ugyanolyan vallási társadalomban élt, mint az iszlám országok lakossága. Tehát egy sokdimenziós rendszerben, a boldogulás és a boldogság, más szóval a földi értékek és az üdvösség dinamikájában. A fordulat lényege a mefisztói alku. Az egykori keresztény kultúrkör országai megvalósították a szekularizációt és lemondtak a transzcendens törekvéseikről az anyagi érdekeik javára. Páratlan technikai, anyagi és pénzügyi fejlődés következett, s ugyanolyan páratlan szellemi fogyatékosság. A szó nem orvosi, hanem szó szerinti értelmében. Civilizációnk elvesztette szellemi kapcsolatait és töltését. A vallás vasárnapi jelenséggé vált, fogyasztási formává, s ennek következtében elsorvadt a kultúra, a közösség, a család, a művészet, vagy ami ugyanaz, az emberi személy. A lét összes dimenzióját bekebelező gazdaság csakis a korlátlan növekedés – vö.: rák – állapotában képes létezni. Pl. a környezetszennyezés nem a rendszer hibája, hanem gyümölcse: minél gyorsabb a „fejlődés”, annál sebesebben falja a bolygó javait, s teszi „erkölcsileg kopottá”, szemétté a tegnapi újdonságokat. A fejlődés tehát nem az ember vonása, hanem dolgoké. A korhős a konzumidióta, a barbi, a szellemi fogyatékos, akinek kultúrája a horror és a kukkolóműsor. Kultúrája, mert nem egyszerűen fogyasztási cikke, hanem létformája. Úgy eszik, alszik, gondolkodik és szeret, egyszóval úgy él, ahogy a Big Brother lakossága.
Az ellentétek látható megnyilvánulása, hogy az iszlám országokban nincs a tévében Big Brother és délutáni csevely az orális szexről, továbbá alkohol- meg narkótilalom van, a bírák a saría alapján ítélkeznek, a nők nem mutogathatják az utcán a köldöküket stb. További roppant súlyos nézeteltérés, hogy ez az óriási piac elzárkózik a nyugati világ legnagyobb iparágai, a szórakoztatás, a divat, a reklám stb. elől. Legdöntőbb, hogy az ottani emberek elutasítják a mi világelfogyasztói életformánkat is. Gyalázatnak és bűnnek tekintik, ami kárhozatba visz. Felőlük nézve mi hangyatársadalmat hoztunk létre, rovarhorizonttal, árulói vagyunk Istennek, embernek, bolygónak.
A Nyugat, önkéntes szellemi fogyatékosságában, fundamentalistának nevezi őket. A háború nyíltan bevallott célja a demokrácia és a szekularizáció bevezetése, vagyis a vallási társadalom mint a múltból itt maradt csökevény megszüntetése. Szóval éppen a lényeget akarják megsemmisíteni. Ne gondoljuk, hogy létezne igazi vallás, amely nem volna fundamentalista. Amikor a mohamedánok azt vallják, hogy egy az Isten és Mohamed az ő prófétája, akkor lényegében ugyanazt mondják, mint a zsidók és a keresztények: uradat-istenedet imádd, és csak neki szolgálj. Fundamentalista az, aki azt gondolja, amit hirdet és aszerint él, a többi „vallásos” csak hirdeti. Közben mást gondol, másnak szolgál, másként él. Ily módon vesztették el jelentésüket szavaink.
Az iszlám erőszakos üdvözíteni akarásából is következik a „szent háború”, aminek nyugati neve terrorizmus. Sir Peter Ustinov szellemesen jegyezte meg egy mostani tévévitában, hogy a „terrorizmus a szegények háborúja, a háború pedig a gazdagok terrorizmusa.” Természetes, hogy keresztény ember nem állhat sem a terror, sem a háború oldalán, mert úgy tartja, hogy a gyöngesége az ereje; a demokratikus csodafegyvereket nem karddal és nem öngyilkos merényletekkel kell legyőzni. Ám az iszlám másként gondolkodik. S amíg a gondolkodás fönnmarad, addig a terrorizmus, mint az ő sajátos partizánháborújuk is szedni fogja áldozatait.
De a gazdagok terrorizmusa, a háború sem fog véget érni egyhamar. Sorra puskavégre kerül majd az összes mohamedán ország. Gazdaságkor valódi hatalmai a multik – a lakosságtól, eszméktől, közfelelősségtől stb. végképp megszabadult magánállamok – csatába fogják küldeni a történelmi államok hadseregeit, amíg létezni fognak szellemi alapon álló közösségek.
Vagy ameddig a szakadatlan növekedés kényszerében úgy nem járnak, mint Ezópus békája. Akkor valóban el lehet kezdeni egy új világrend építését.
A szerző író