Lewandowskit már kiütötte, most Uszikra hajt a veretlen német nehézsúlyú KO-király

Amikor szombat éjszaka a harmadik menetben lekapcsolta a villanyt lengyel ellenfelénél a WBC nehézsúlyú ideiglenes kisvilágbajnoka, már lehetett sejteni, hogy a BoxRec szerint a királykategória harmadik legjobb bunyósa a csúcsra tör. A német Agit Kabayel zsinórban hatodik ellenfelét ütötte ki – a nehézsúly hat olyan bunyósát, akik a legszűkebb elit után következnek –, és bejelentette, eleget várt, ő a WBC-nél a világbajnok Olekszandr Uszik kötelező kihívója, az ukrán bokszfenomén ellen akar legközelebb ringbe lépni.

2026. 01. 12. 8:11
Agit Kabayelnek három menet is elég volt, hogy legyőzze lengyel ellenfelét
Agit Kabayelnek három menet is elég volt, hogy legyőzze lengyel ellenfelét Fotó: Mark Robinson Forrás: Matchroom Boxing
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyanakkor hozzátette, tudja, hogy Uszik vélhetően a WBC korábbi világbajnokával, Deontay Wilderrel (44-4-1, 43 KO) küzd meg legközelebb, így szívesen kiállna a WBO világbajnokával, Fabio Wardley-val. Ugyanakkor nem titkolta el azt sem, van valaki, aki ellen sosem lépne ringbe: a visszatérő Tyson Fury ellen. Mint Kabayel elárulta, annyira jóban vannak ők ketten, hogy nem tudnának annyi pénzt feldobni a promóterek, hogy ő harcoljon a ringben a 37 éves brit ellen.

– Fury? Na, azt nem. Nem érdekel a Fury elleni meccs, ugyanis ő a testvérem. Annyit segített a karrieremben, például amikor Mahmudovval küzdöttem, végig támogatott, mellettem állt. Ezt sosem feledem el, éppen ezért ez a lehetőség nálam fel sem merül 

– jelentette ki a 32 éves veretlen bunyós.


 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.