Ora et labora!

A Debreceni Református Kollégium falát évszázadok óta ékesíti egy latin nyelvű felirat: Orando et laborando! Imádkozzál és dolgozzál! – hirdette nemzedékről nemzedékre, hogy az ősi kollégiumban az Istenbe vetett hit elmélyítése mellett komoly hangsúlyt fektettek a becsületes munkára nevelésre is.
Sajnálatos, hogy a pártállami időkben csak néhány katolikus és az egyetlen református gimnázium diákjai maradhattak ki az uralkodó „szocialista” ideológia jegyében az oktatási intézményekben folytatott agymosásból.
Talán ezért történhetett meg, hogy hazánk értelmiségi elitje nem volt képes a rendszerváltás folyamatát erkölcsi alapon ellenőrizni és olyan mederbe kényszeríteni, amely egy valódi működő demokrácia megteremtését biztosíthatta volna.
Mert mi végre is küldünk mi négyévente közvetlenül megválasztott képviselőket az ország Házába? Bizonyára nem azért, hogy pártutasításra – előre megrajzolt kották alapján – nyomogassák a gombokat például háború és béke ügyében, hanem hogy képviseljenek bennünket. Az Országgyűlésben a legnépesebb frakciót adó polgári pártba sem azért vetette bizalmát a fél ország, hogy az élő parlamenti közvetítéseken üres széksorokban leljük hűlt helyüket.
Amikor kihirdették a tavalyi választások hivatalos eredményét, sokan azt hittük, hogy szoros ellenzéki ellenőrzés mellett kormányozhat majd a szocialista–szabad demokrata kormány. Ezzel szemben nagy többséggel, mint kés a vajban mennek át a kormány-előterjesztések.
Tavaly nyáron, miután kiderült, hogy a hálózat kormányának feje egy tiszti rendfokozatot viselt titkosügynök, az ellenzéki vezetők színe-java nyári szabadságra vonult, pedig rettenetesen zengett az ég Budapesten.
Az egyetlen erőteljes hangot aljas módon – a jól ismert hálózati módszerrel – el tudták némítani, holott akár olaj is lehetett volna a tűzre a Meruk-féle galádság. Hiszen az ellenzék lejáratására felállított Mécs-bizottság mellett – utólag pontosan felismerhetően – aktivizálták valamennyi korábbi hálózati ügynöküket a közvélemény-formáló politikusokon keresztül a sajtómunkásokon át a rendfenntartó szervezeteinknél meglapuló ügynökökig.
Érthetetetlen, hogy a választópolgárok csaknem felének bizalma miért nem adott nagyobb erőt a nehéz időkben képviselőinknek.
Miért nem verték vissza erőteljesebben a korrupciós vádakat, miért hagyták – sok esetben szó nélkül –, hogy kétes politikai és szakmai múltú elvtársakra bízzák a nemzeti vagyon körébe tartozó állami vállalatainkat, miközben tudják, hogy nagy részüket éppen eladásra készítik elő? Miért hagyják, hogy mákosguba-reklámokkal tömjék a mezőgazdaságból élő honfitársaink fejét, miközben előre látható, hogy a versenyhátrányos helyzetük miatt a rendszerváltásnál is nagyobb megrázkódtatást jelent majd számukra az uniós életbe való beletörődés?
Egy honatyánk, Demszky fizetett útkarbantartói helyett, társadalmi munkában betemet egy darab kátyút a bulvársajtó örömére, miközben a hálózat kormánya fittyet hány törvényre, jogerős bírósági ítéletre, és elengedi egy település köztartozását, Keller képviselő lobbimunkájának köszönhetően.
A sajtó naponta tálal olyan a kormánypártokat terhelő ügyeket, amelyeket az ellenzéki képviselőknek kellene számon kérniük a hatalmat gyakorlókon.
Dolgozni kellene végre. És imádkozni.