Tony Blair a bukás szélén

Ma már túlzás nélkül elmondható, hogy az 1956-os szuezi válság óta nem került brit kormány és miniszterelnök olyan mély válságba, mint most Tony Blair és kabinetje. Akárcsak akkor, a válságot most is az mélyítette el, hogy az egész lakosság megoszlásáról van szó, mégpedig nem is egészen a pártokat elválasztó törésvonalak mentén. A vita pártokon, választókerületi pártszervezeteken, alsóházi frakciókon, családokon belül dúl. A londoni Times a legújabb Populus közvélemény-kutatás alapján jelenti, hogy a lakosság 24 százaléka minden körülmények között ellenzi Nagy-Britannia részvételét egy Irak-ellenes fegyveres akcióban. A válaszolók 52 százaléka helyesli, de kizárólag akkor, ha a Biztonsági Tanács erre egy újabb határozatban szentesíti az akciót. Különösképpen a legutóbbi, múlt havi felmérés óta 11-ről 19 százalékra emelkedett azoknak a számaránya, akik a BT újabb határozata nélkül is helyeslik a beavatkozást. Azt lehet mondani, hogy a sólymok száma nőtt, a galamboké állandó, és a nagy többség elvben nem bánná, de nem is nagyon szeretné, ha hadba lépne az ország.
Ilyen körülmények között történt az első komoly szakadás a kabinetben, amikor Clare Short, a külföldi segély minisztere közölte, hogy lemond, ha BT-felhatalmazás nélkül hadba lép az ország. Tévényilatkozatában meggondolatlannak minősítette a miniszterelnök politikáját. Ezzel tulajdonképpen kesztyűt dobott Blair elé, aki a kihívást, legalább is eddig, nem fogadta el, nem menesztette azonnal Clare Shortot. Ezt sokan – a kormány és a kormányfrakció több tagja is helyteleníti, mert úgy érzik: a miniszterelnök ezzel helyzetének ingatagságát mutatta.
A válság súlyosságát jelzi, hogy egy munkáspárti képviselőcsoport kampányt indított a miniszterelnök eltávolítására. Kérik az országos végrehajtó bizottságot, hogy rendkívüli kongresszust hívjon össze, amelyen megszavazhatják Blair menesztését.
Közben a miniszterelnök még egy nehéz választás előtt áll, kérjen-e újabb szavazást az alsóházban, ha új BT-határozat nélkül indít hadat Szaddám Huszein ellen. Ezúttal már több mint kétszáz frakciótársa szavazna ellene, valamint az összes liberális demokrata és jó néhány tory képviselő. Ez abba a megalázó helyzetbe hozhatná, hogy csak a hivatalos pártvonalat követő konzervatívok mentik meg a vereségtől. Ha viszont nem kér újabb szavazást, akkor bár alkotmányosan, de a parlamenti demokrácia legalapvetőbb elvének semmibevételével viszi háborúba az országot.
A történelem azonban sohasem ismétli meg magát tökéletesen. 1956-ban a franciák mai szerepét az Egyesült Államok játszotta. Franciaország pedig Nagy-Britannia oldalán támadta meg Egyiptomot. Az oroszok, mint most, akkor is vétót emeltek és mint most Csecsenföldön, akkor is egy gyarmati felkelés leverésével voltak elfoglalva.