A pasztillakérdés

Csernobil óta minden gyanús, ami nukleáris erőművel kapcsolatos. Az április tizediki paksi üzemzavar esetében csak olaj a tűzre, hogy a szakhatóságok utólag magasabb kategóriába sorolták a kettes blokkban bekövetkezett eseményt, mint ahogyan azt a balesetet követő napokban bejelentették. (A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség INES-skálája szerinti minősítésnek megfelelően így hármas fokozatú, azaz súlyos üzemzavar történt Pakson.) Az sem túl megnyugtató, hogy nem tudni, miért következett be a hűtővíz túlmelegedése, amelynek következtében a tisztítás alatt álló fűtőrudak meghasadtak.
Egyelőre azt sem lehet megmondani, került-e sugárzó uránium a sérült fűtőelemekből a tisztítótartályba, és hogy mi lesz a megrongálódott kazettákkal.
Hogy miért kellett a kettes blokk fűtőelemeit idő előtt eltávolítani a reaktorból és tisztító „kúrának” alávetni?
A gondok a kettes blokknál már 1998-ban jelentkeztek, amikor magnetitlerakódást fedeztek fel a fűtőelemeket tartalmazó kazettákon. Az erőmű szakemberei maratással próbálták eltávolítani a korróziót, de a vegyi anyagok felhasználásával végzett átmosás nem járt eredménnyel, sőt egyes szakértők szerint csak rontott a fűtőpálcák állapotán.
A kétezer fok körüli üzemhőmérsékleten működő atomerőmű esetében óriási jelentősége lehet a néhány mikron vastagságú szennyeződésnek is, mert az hőszigetelőként viselkedik, és jelentősen csökkentheti a reaktor hatásfokát. Ezért az erőmű vezetősége úgy döntött, hogy az idén tavasszal leállítja a kettes blokkot, és egy ideiglenesen a reaktor mellé telepített berendezés segítségével letakarítja a fűtőelemeket.
A tisztítóberendezés munkába állítása nem tartozik az üzemszerű működéshez, alkalmazását a rendkívüli helyzet indokolta. A berendezést egy francia–német vegyesvállalat, a Framatome ANP szállította, és egyszerre harminc darabot helyezhettek bele a reaktor háromszáznegyven kazettájából. (Egy kazettában rácsos elrendezésben százhuszonhat, egyenként 2,5 méter hosszú cső található, amelyek uránpasztillákkal vannak feltöltve.)
A tisztítótartályt a kettes blokk pihentetőmedencéjében állították fel. A pihentetőmedence több száz köbméter vizet tartalmaz, és a fűtőelemeket úgy lehet átemelni bele egy speciális daruval, hogy azok mindvégig víz alatt, tehát biztonságos közegben maradnak.
A baleset a medence mélyén elhelyezett tisztítórendszer működtetésének hatodik körében történt: a hűtési rendszer hibája miatt a már beindult láncreakciójú kazettákban megrepedtek a túlhevült csövek, s ezt követően radioaktív gázokat bocsátottak ki magukból.
A túlnyomás következtében maga a tisztítóegység is deformálódott: a szakemberek napokig sem kinyitni, sem bezárni nem tudták. A sérült kazetták most tízméternyi hűtőfolyadék mélyén várnak kiemelésre és elszállításra. Eddig csak annyi biztos, hogy nem kerülnek vissza a reaktorba, de azt nem lehet tudni, hogy a felhasadt csövekből került-e uránium a tartályba. Érthető, hogy a szakemberek leginkább emiatt aggódnak, hiszen – ahogyan azt ábránk is mutatja – harminc ilyen kazettából több tízezer uránpasztilla szóródhat szét a vízben, ahol ez esetben rendkívül körülményes a láncreakciót szabályozni.
A biztonság kedvéért az erőmű dolgozói fóliasátrat húztak a tartály fölé, hogy felfogják a még mindig szivárgó radioaktív gázokat. Az erőmű környékén azóta több környezetvédő szervezet is végzett méréseket, ám egyik sem talált a megengedettnél magasabb sugárzási értéket.
Vöröss Lajos, az Országos Atomenergia-hivatal főigazgató-helyettese lapunk kérdésére elmondta: a vizsgálatok még tartanak, így egyelőre nincs válasz arra a kérdésre, hogy emberi mulasztás okozta-e a tisztítótartály túlmelegedését. A hivatal korábbi vizsgálataiból egyértelműen kiderült, hogy a gőzfejlesztő kollektorok cseréjekor a sugármentesítés korróziós folyamatot indított el a rendszerben, aminek következtében – a hűtővízbe került magnetit miatt – nem lehetett megfelelően hűteni a csúcsra járatott reaktort.
Hogy mennyi uránpasztilla eshetett a vízbe, erre a kérdésre a hűtővíz vizsgálata is választ adhat (a vízbe került ionokat és nyomelemeket már vizsgálják), de annak a feltételei még nincsenek biztosítva, hogy távvezérelt búvárkamerával közvetlen közelről is megnézzék a sérült elemeket. Vöröss Lajostól megtudtuk: december ötödikén is volt egy nulla fokozatú esemény a paksi atomerőműben, amelyet egyértelműen emberi mulasztás okozott. Decemberben ugyanis előbb ötven megawattnyi teljesítménycsökkenésre utasították a hármas reaktort, majd amikor „visszaküldték a blokkot”, vagyis újra a normál teljesítményre próbálták állítani, a személyzet elfelejtette lebénítani az ilyesmire érzékeny védelmi rendszert, ezért az tette a dolgát: szokatlan ingadozást észlelve leállította a reaktort.
Lapunknak nyilatkozó szakértők szerint fontos tény, hogy az üzemzavar olyan egységben keletkezett, amely eredetileg nem része az erőműnek. A tisztítás „több és más” volt, mint a munkások által megszokott, többszörösen biztosított rutinfeladat, és másféle műszaki eszközöket igényelt, így nagyobb volt a tévedés kockázata. Működésben lévő reaktorból kellett kivenni az elemeket, így a fűtőelemek a tisztítómedencében is dolgoztak, ezért hevülhettek túl. A szakemberek véleménye megoszlik arról, hogy mi történik a felhasadt rudakból esetleg kieső uránpasztillákkal: egyesek szerint a portechnológiával készült, préselt urániumrudak egyben maradnak a hűtővízben, ezért robotkarokkal összegyűjthetők. Mások viszont úgy gondolják, hogy a fúzióban lévő urán a vízzel érintkezve szétesik. Abban mindenki egyetért: ha kiestek a pasztillák a rudakból, akkor nagy a baj.

Mivel a reaktor folyamatainak szabályozásánál a több tízezer fűtőpálcát lehetetlenség lenne egyenként mozgatni és cserélni, ezeket kötegekbe, fűtőkazettákba foglalják. A paksi erőműnél 126 fűtőpálca alkot egy kazettát. A múlt heti üzemhibánál harminckét ilyen kazetta tisztításánál következett be a baj, ezért – elméletileg – akár több tízezer darab urán-dioxid henger is a hűtővízbe kerülhetett. A pasztilladarabok hatalmas száma már önmagában lehetetlenné teheti a sugárzó urán „lehalászását”.

Az uránpasztilla hengereket egy cirkónium-nióbium ötvözetből készült, 2,5 m hosszú csőbe töltik, amelyet aztán feltöltenek héliumgázzal. A csövet ezután hermetikusan lezárják, hogy a pasztillák ne kerülhessenek a hűtővízbe. Az üzemanyag-tabletták és a burkolat együttesen alkotják a fűtőelempálcát.

A reaktor üzemanyaga az urán-dioxid, amit kb. 9 mm magas, 7,6 mm átmérőjű hengeres pasztillákká préselnek. A pasztillák belsejében egy furat található, amely azt a célt szolgálja, hogy az üzemanyagból kilépő radioaktív „hasadványgázok” feltölthetik ezt az üreget, amelynek következtében a fűtőpálcában alacsonyabb lesz a nyomás.