Az apa nyomában

Irakban alig halkultak el az amerikai rakéták okozta robbanások, máris sokan beszélnek a háború folytatásáról. Az új célpont Szíria lenne, amely ugyanazokkal a vádakkal szembesül, mint a szomszédos Irak a háború előtt: tömegpusztító fegyvereket gyárt, ráadásul Szaddám Huszein rezsimjének főbb politikusait rejtegeti. Amerika felszólította a közel-keleti államot, hogy bizonyítsa be: nem „lator állam”, s a látványos kimosakodás végrehajtása most az ifjú államfő, Basár el-Aszad feladata.
A politikus villámkarriert futott be, de ez nem az ő érdeme volt. Háfez el-Aszad, Szíria mindenható ura ugyanis nem őt, hanem a bátyját, Basilt nevezte ki nem hivatalosan utódjának – demokráciákban ugyanis nem szokás dinasztiákat kinevelni. A szíriai rendszer azonban csak nevében hasonlít az európai parlamentarizmushoz, így Basil készülhetett az elnöki bársonyszékbe. 1994-ben azonban egy balesetben elhunyt az örökös, így a szemtelenül fiatal Basár ölébe hullott Szíria vezetése. Az ifjú ennek megfelelően képezte magát minden téren, s kisvártatva átvette a szíriai hadsereg páncélos alakulatának parancsnoki tisztségét. Ezt követően megszabadult sok olyan hatalmaskodó katonatiszttől, akik a régi rendszerben korrumpálódtak vagy veszélyt jelenthettek volna jövendő hatalmára. A hírszerző szolgálat egykori vezetője, Basir Nadzsar 12 évet kapott korrupcióért, Mahmud al-Zohbi egykori miniszterelnököt pedig menesztették munkahelyéről. Utóbbi két hónappal később öngyilkosságot követett el, hogy ne kelljen felelnie a korrupciót vizsgáló bizottság kérdéseire.
A parlament Basil halála után azonnal összeült, hogy negyven évre csökkentse az elnöki pozíció betöltéséhez szükséges életkort, hogy az 1965-ös születésű fiatalember átvehesse apja örökét, ha Isten is úgy akarja. Ezzel egy időben hatalmas médiakampány indult Basár népszerűségének növelésére, előkészítendő a jövő elnökét. Fontos megbízásokat kapott a hirtelen magasra emelkedett ifjú: ő tárgyalt többek között Emile Lahoud libanoni és Jacques Chirac francia elnökökkel, mint Szíria elnökének személyes küldötte, s mint a szír hadsereg ezredese. Kuvaitban ugyanakkor fenevadnak nevezte a megszálló Irak vezetőjét, Szaddám Huszeint.
Ami oly régóta a levegőben lógott, 2000. június 10-én következett be: meghalt Háfez el-Aszad. Sokan úgy tartották, fia még felkészületlen örökébe lépni, ám a parlament nem sokat teketóriázott, s még a tragikus napon megszavazta az újabb alkotmánymódosítást. Ekkor újra csökkentették az államfői tisztségre pályázók korhatárát, s 34 évben állapították meg az új szabályt. Basár el-Aszad így elfoglalhatta apja örökét, s 2000 júniusában a parlamenttől hét évre megbízást kapott az ország vezetésére. Emellett kinevezték a Bász párt szíriai vezetőségének parancsnokává a párt kongreszszusán, hogy folytassa a pánarab szocialista mozgalom építését.
Az ifjú Aszad nem okozott csalódást az apja által kijelölt irányt támogatóknak. Szinte mindenben követte a „nagy” Aszad döntéseit, köztük a legfontosabb külpolitikai téma, Izrael kérdésében is. Szíriának továbbra sincs békeszerződése a zsidó állammal, nem ismeri el a határait megsértő ország létezését, s nem hajlandó részt venni az időközben kissé okafogyott béketárgyalásokon. Nyíltan támogat egyes palesztin ellenálló csoportokat, pénzzel és fegyverrel van jelen a palesztin területeken.
Basár azonban sokkal emberközelibb és humánusabb, mint apja volt. Zsebében orvosi diplomával indult további szemészeti tanulmányokat folytatni Londonba, s csak a politikai események miatt hagyott fel praxisával. Mint mondták is róla: a férfi, aki elnök lett, ugyanaz, aki orvosként, tisztviselőként vagy egyszerű polgárként élt. Az elnök emellett rajta tartja az ujját a világ ütőerén. Az internet megszállottjaként modernizálná elmaradott országát, s letörné az elharapódzott korrupciót, persze ha hagynák.