Húsvétjaink

Már csak kettőt kell aludni, és megérkezik a nyuszi, esetleg a szopós bárány csengettyűvel a nyakán. A legények locsolni indulnak (faluhelyen tízliteres itatóvödörrel, másutt ólevendula vagy Krasznaja Moszkva kölnivízzel), a leányok meg sikongva menekülnek előlük, ki a fészerbe, ki a szolárium mélyébe.
Igazi locsolkodó férfiember délutánra, estére sem veszít lendületéből, de akkor csak a torkát locsolja, már csak a hagyomány okán is. Teheti ezt bátran, hiszen a húsvét a feltámadás ünnepe. Elsősorban természetesen Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük, de sokakban az a következtetés is megfordul, hogy az ünnep utáni keddre, szerdára esetleg mi is feltámadhatunk, legalábbis a lelkiismeretünk.
Szólni kell itt a tojásokról is. A népszokás máig nagy jelentőséget tulajdonít a hímes, piros, metál és egyéb tojásoknak, amelyeket leányaink, asszonyaink pingálnak nekünk megbocsátó szeretettel – némelyikük patkolni is tudja a tyúkterméket, de ehhez már nagyon kell érteni a dolgot, kezdő menyecske kerülje el a kovácsműhelyt, meg a pörölylyel se babráljon.
A húsvét legszorgosabb szereplői természetesen a tyúkok, nekik már hetekkel az ünnep előtt csúcsra kell járatniuk magukat, tyúkok nélkül nincs tojás – bár azt hiszem, ez fordítva is igaz, de ebbe most ne menjünk bele.
Végül, de nem utolsósorban ne feledkezzünk el a húsvét főszereplőjéről, a feltámadó Jézus Krisztusról sem, aki még halálában és feltámadásában is adott nekünk. Sonkát, tojást, nyuszit, kisbárányt, megbékélést.
Hitet.