MI A MAGYAR?

Féja Géza levele Szekfű Gyulának
Budapest, 1939. június 12.

Mélyen tisztelt Professzor Úr!

Őszinte hálával köszönöm hozzám intézett sorait. Különösen jólestek nekem, akinek az utóbbi években minden pimaszsághoz hozzá kellett edződnöm. A Professzor Úr nemes, tiszta tárgyilagosságánál különb jutalmat nem kaphattam.
Tudom, hogy elgondolásaim nem egyeznek minden területen a Professzor Úr elgondolásaival. Azt hiszem azonban, hogy ma már a különbségek nem lényegesek.
Én sohasem láttam a népi gondolatban valami egyoldalú kizárólagosságot. A Viharsarokkal párhuzamosan dolgoztam a Régi magyarság c. könyvemen, melyben éppen a történelmi magyarság legmélyebb irodalmi élményeihez próbáltam eljutni. Társadalmi téren sem akartam sohasem mást, mint a magyar népet a maga egészében fölemelni. Véleményem szerint csakis ez segíthetne, mert ma a népből csak egyének juthatnak följebb, s ezek többnyire természetszerűleg korrumpálódnak, ha pedig hűek maradnak közösségükhöz, akkor a szemmértéküket veszítik el egyedülálló helyzetükben. A magyarságnak új életkedvet csakis az egész nép előretörése adhatna, s véleményem szerint, ha ez még lehetséges, ez az előretörés gyógyíthatná meg a középosztályt is, ez késztethetné emberibb és magyarabb életre, ez teremtene egészséges és szükséges „belső versenyt”.
Megdöbbenve láttam, hogy mennyire nem értik ezeket a gondolatokat. Nemcsak a műveltségük hiányzott hozzá, hanem hiába kerestem azokban, akikkel élesen szemben állottam, a legáltalánosabb nemzeti élményeket is. Azt kellett tapasztalnom, hogy a nemzet, a nemzeti lélek s a nemzeti élet fogalma megdöbbentő módon összezsugorodott: én ebben látom legtöbb bajunk és kétségbeejtő mai történelmi helyzetünk legfőbb okát.
De a magyar nép felszabadításával is addig várnak, amíg nem lesz nép. Nemcsak az egyke tizedeli a népet most már igazán elriasztó mértékben, hiszen az egykés falvak száma két esztendő alatt két és félszeresére emelkedett, s az egykés lakosság lélekszáma csaknem elérte a négymilliót, hanem a belső meghasonlás is. Esztendőről esztendőre nehezebb dolog lesz a népet egy nagy nemzeti-történelmi vállalkozásra felsorakoztatni. Én mindezt közelről láttam, hoszszú esztendők közvetlen tapasztalatai alapján beszéltem, de élményeimnek még a visszaverődését is hiába kerestem az illetékesekben.
Ez a meghasonlás lepi el legjobb fiatal íróinkat is, akikben éppen a hagyományos „nemzeti munkára” való készség a legerősebb volt. „Külön világba” menekül mindenki, hogy a reá nehezedő nyomás elől meneküljön. De mit is cselekedhetnek, s mit is cselekedhetünk. (L. legújabban Illyés Gyulát!)
A magyar lelkiismeret felelős hordozóit elzárták a néptől. A felelőtlenek közben a közelébe jutottak, s megkezdték felelőtlen és féktelen agitációjukat. A mi helyzetünk a legkritikusabb. Ha a felelőtlenek kezébe kerül a nép, az ő ujjmutatásuk nyomán tör előre, s a mi megcsúfolásunk lesz ez s a tiszta magyarság megcsúfolása.
Ma már mindenki tisztán láthatná, hogy a mi radikalizmusunk építő dolog volt, de aligha látják, mert még mindig a legfontosabb teendőnek a mi teljes kiközösítésünket tartják.
Nem akarom terhelni szíves figyelmét, de szükségesnek tartottam, hogy mindezt megírjam. Egyetlen célom az volt, hogy a Professzor Úr tisztán lássa álláspontomat.
Őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszönti igaz híve:
Féja Géza
(Forrás: Féja Géza levelezése. Nap Kiadó, 2003)