Szeszipar: gondok és lehetőségek
Magyarország és négy osztrák tartomány használhatja a csatlakozást követően a pálinka elnevezést. Ez Győry László, a szeszipari szövetség igazgatója szerint kedvező, de az EU-csatlakozás negatív hatásokat is tartogat. Többletköltségekre számíthatnak a környezetvédelmi előírások szigorodása miatt a szeszelőállítók, s versenyhátrányba kerülhetnek a magyar gyártók, hiszen amíg a hazai alapanyag-termelőket csak 55, addig a régebbi uniós tagokat 100 százalékos támogatás illeti majd meg. (MTI-Press-EU)
Borászati kritika az FVM-nek
Nem kapott kellő hangsúlyt a tájékoztatásban az uniós csatlakozás kapcsán elfogadott borpiaci rendtartás egyik fontos eleme, a borászati melléktermékek kötelező lepárlása – mondta Baráti Péter, az ország legnagyobb borpárlat-előállítója, a kunfehértói Arany Kapu Rt. igazgatótanácsának tagja. Hozzátette: cégük eddigi partnerei körében magára vállalta az ismertetést a saját és a szakma érdekében, ám nagy szükség lenne arra, hogy a minisztérium is segítse ebben a borászokat. (MTI)
Nehéz helyzetű uniós gazdák
Nem kedvez egyértelműen az EU agrárpolitikája a gazdáknak, s évente csaknem 200 ezren hagynak fel kényszerből az állattartással és növénytermesztéssel – mondta Gérard Choplein, a Családi-gazdálkodók Európai Szövetsége brüsszeli irodájának vezetője egy falufórumon, Galgahévizen. Hozzátette: az unió összességében egyelőre a nagyüzemek további erősödésének kedvez. (MTI)
Javulhat a német gazdaság
Csak az év végére számol javuló gazdasági helyzettel Németországban az ország ipar- és kereskedelmi kamarája (DIHK). Ludwig Georg Braun, a DIHK elnöke a Berliner Zeitung című lapnak elmondta: a kedvezőtlen német gazdasági helyzet elsősorban helyi problémáknak tudható be. Például Németország évek óta adós a társadalombiztosítási rendszer reformjával, s ennek számláját most fizetheti meg. (MTI)
Apad az Alcoa nyeresége
Harminc százalékkal zuhant a világ vezető alumíniumipari vállalatának, az amerikai Alcoának a negyedévi nyeresége, amely az első évnegyedben 151 millió dollár lett, míg egy évvel korábban még 218 millió dollár volt. A vállalat szerint ennek oka az energiaköltségek növekedése, a repülőgépgyártó ipar és az építőipar rendeléseinek visszaesése. A cég tavaly tíz-, idén nyolcezer munkahely megszüntetését jelentette be. (MTI)

A Kondorosi Csárda még egy utolsó esélyt adott a rongálónak