Tisztelt Szerkesztőség!

Nyelvtanulás és érvényesülés
Az eszperantónak közvetítő szerepe van a világban, ebben az értelemben mozgalom is

Ján László cikkéhez (Az ingyenes nyelvvizsga ára, Magyar Nemzet, 2003. március 7.) szólnék hozzá. A szerző elemzi a magyar nyelvoktatás fiaskóit. Mindenben egyet lehet érteni vele, nem részletezem, érdemes a cikket újraolvasni. Egy dolog – azon kívül, hogy visszás érzéseket ébreszt – fáj nekem. Azt írja: „…ma már a lovari és beás roma nyelvekből, eszperantóból is az angollal egyenértékű, de alig használható nyelvvizsgát lehet tenni néhány hónapi tanulás után.” Nézzük meg, hogy is van ez!
Való igaz, hogy például egy jó középfokú nyelvvizsga letételéhez tízszer annyi időráfordítás kell angolból, mint eszperantóból (2000/200 munkaóra). Ez előnye az eszperantónak, a cikk szerzője elfogult. Azonkívül: az eszperantónak világra szóló kultúrája van eredeti nyelvén; és közvetítő szerepe fordításokkal, a világ összes nyelve között. Nagyon sok tudományág szakszókincsét kidolgozták eszperantóul, számtalan nyelvészeti, tudományos és szépirodalmi folyóirat jelenik meg ezen a nyelven szerte a világon. A régebbi, munkásmozgalmi felkapottságból napjainkra mintegy elitista nyelvvé vált: a nyelvet tudók egymás segítségével olcsón bejárhatják a világot. Ebben az aspektusban mozgalom is.
„Mi nem akarunk eszperantó Európát, hanem egy olyan Európát, amelyben mindenki megtartja identitását” – mondta Kohl kancellár 1995-ben, hollandiai látogatása során. De hogyan? – lehetne rákérdezni a kohli mondatra. A ránk zúduló amerikai „kultúrával”? Belátható: egy nemzeti nyelv nemzetek feletti elterjedése kulturális rátelepedést, identitásvesztést jelent, ennek még legenyhébb tünete a Valentin-nap és a kormányfő által már tervezgetett hálaadás napja. És eljön még a Halloween!
Az identitás megőrzésében pontosan egy semleges híd nyelv, például az eszperantó segíthet. Ezért szamárság, amit Kohl mondott. Az azóta eltelt idő megmutatta: nem eszperantista gondolkodók problémája is Európa közlekedő nyelve. Ráadásul az eszperantó Európában keletkezett (Zamenhof) és több mint száz éve fejlődő nyelv.
Eszperantisták panasza, hogy az elmúlt jó néhány évben az újságok sokszor nem hozták le azokat a riportokat, amelyeket az eszperantó védelmében, népszerűsítésében velük készítettek. A nagy EU-bővítés előtti utolsó pillanatban a nyelvi problémáról mindenki hallgat. Az egyik tévéadónkon van ugyan egy műsor, ahol kiválasztott fogalmakat el kell mutogatni, és még pénzt is nyerhetünk, de ez a hétköznapi nemzetközi érintkezésben talán nem fog általánossá válni. Az eszperantó bevezetéséhez csak politikai akarat kell azok részéről, akik nemzetük vagy etnikumuk anyanyelvét sikeresen meg akarják őrizni – írja Haszpra Ottó professzor (Magyar Nemzet, 2002. október 7.)
Ján László nyelvtanár idézett cikke végén javasolja a roma- és eszperantónyelv-vizsgák csalafinta kiskapuinak bezárását. Nem lehet minden nyelvtanár nyelvszociológus, sajna. A nyelvtanuláshoz erős motiváció is kell. Megismerni egy nyelvet: megismerni egy kultúrát. Megtanulni az eszperantót: jobban benne lenni a világban. Nyelvtanár oldaláról az óradíj, tanuló oldaláról egy rendelet kényszerű betartása nem motiváció. Egy diplomás, ha nem tud nyelvet, ugyanúgy hátrányban van, mint ha bármely világnyelvű nyelvvizsgával nem tud nyelvet.
Zsebeházy György
Országos Idegennyelvű Könyvtár, Budapest

Szerződésszegők a József Attila-lakótelepen
A fővárosi önkormányzat a lakosság akarata ellenére adta el a IX. kerületi közintézményt

Megdöbbenten szereztek tudomást arról a József Attila-lakótelep lakói, hogy a lakótelep közepén épült Pest-Buda mozit a fővárosi önkormányzat a Stúdió 2002 Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. részére értékesítette.
A legfelháborítóbb az, hogy a lakosság több mint egy évtizede szorgalmazta az épület kulturális célú helyreállítását. Néhány éve magam vittem be Demszky Gábor, főpolgármester részére több mint 900 aláírással egy beadványt, amelyben a lakosság és köztük tizenegy környékbeli iskola igazgatója kérte a helyiség helyreállítását, mert ez volt a kerület egyetlen jó akusztikájú, nagyobb rendezvényekre alkalmas épülete.
Magam több ízben beszéltem telefonon Schiffer János illetékes fővárosi alpolgármesterrel az ügy megoldása érdekében. (Személyesen nem fogadott, rangján alulinak tartotta.) Az ügy érdekében több levélváltás is történt, eredménytelenül.
Ha egy jelképes összegért, ahogyan ezt kértük, a IX. kerületi önkormányzat kezelésébe adják az épületet, akkor semmi kifogást nem emelnénk. Hiszen akkor közösségi tulajdonban maradt volna és már régen a lakosság érdekeit szolgálná.
Így azonban az állampolgárok tudta nélkül, magáncélra történt értékesítés, úgy magamat, mint azokat a lakótársakat, akik közben szereztek tudomást az üzletről, ez végtelenül felháborít.
Tudomásom szerint az ország nemzetközi szerződést írt alá, amelynek értelmében a lakosság jóváhagyása nélkül ilyen fontos közintézményeket nem értékesíthetnek magáncélra.
Ez esetben pedig a fővárosi önkormányzat egyenesen a lakosság akarata ellenére adta el a még elhanyagolt állapotában is egymilliárd forint értékű épületet magánvállalkozásnak, 73,9 millió forintért. Az épület leromlásáért és kirablásáért is a főváros még ma is hivatalban lévő vezetői a felelősek. Ugyanis az épület az ő kezelésükben volt. Sem az őrizetéről, sem a megfelelő karbantartásáról nem gondoskodtak. Úgy tűnik, most a szennyesüket igyekeztek titokban eltakarítani.
Szomorúan jelentem, hogy a József Attila-lakótelep 25 ezer lakójának a kisemmizése befejeződött. A mozival ugyanis a lakótelep utolsó közhasznú épületét is eladták.
Én többet magánemberként nem tudok tenni érdekünkben, mint eddig tettem, de őszintén remélem, hogy lesz hazánkban olyan szervezet, amely levelem nyomán felemeli szavát az üzlet ordító értékaránytalansága ellen, és visszakerül a Pest-Buda mozi a jogos tulajdonoshoz, a lakossághoz.
Turán Sándor
Budapest, IX. kerület

A köztévé „ügyvédje” és a szakvizsga

Óriásplakátok virítanak a fővárosban: A tévé ügyvédje című „közszolgálati” műsort propagálja. A korábbi pártállami időkben feszélyezettnek látszó, kezit csókolommal köszönő – ma viszont a saját, félszegnek nemigen nevezhető állítása szerint idővel „magának presztízst felépítő” – riporternek a reklámszöveg mellett előtűnő képe azt sugallja, hogy a napi politikai (és feltehetőleg pénzügyi) kérdésekben hihetetlenül tárgyilagos és elfogulatlan Juszt László képzeli és kiáltja ki magát a papíron – jogilag? – talán még mindig közszolgálatinak számító MTV-ben (azaz Magyar 1-en) ügyvédnek.
Az ügyvédről mindenki tudja, mit végzett és mi a teendője. Az értelmező kéziszótár szerint: „Jogi tanácsadással, jogvédelemmel hivatásszerűen foglalkozó, megfelelő vizsgát tett jogvégzett személy.” Juszt legutóbb még az ugyancsak elképesztően objektív hétfői újságíróklubban trónolt a Magyar ATV kérdezőjeként és fő ítészeként. A szocialista párt(állam) gyengeségéből fakadóan ezt a bizonyára nem kevés eurócentet fizető műsort fel kellett adnia, hogy elfogulatlanul és „hivatásszerűen”, de most már eurószázasok ezreiért tevékenykedhessen a legutóbb 51:49 százalékos megosztottságú szavazópolgárainak érdekében.
Amennyiben Frei Tamás eszmetársa (de aligha puszipajtása) a politikamentesnek ígért, páratlan és feltűnően pártatlan műsorában, melyben kivétel nélkül ügynökkormánytagok működnek közre (illetve alighanem csak ők hajlandók közreműködni), „jogi tanácsadással, jogvédelemmel” foglalkozik, értelemszerűen „jogvégzett személynek” kell lennie. Kérjük, hogy legközelebbi értékes – percenként száznyolcezer forintot kitevő – műsorában jelentesse meg a képernyőn ügyvédi szakvizsgájának dokumentumát. Közben persze akadálytalanul folyhat az ilyen áron sem drága agymosás akár az „ügyvéd”, akár a jogvédelmünkhöz esetleg csak dilettáns módon értő elv- és (egykori) párttársai szájából. Tudjuk, minálunk adjunktus lehet az egyetemi tanársegéd, ha kellőképpen arrogáns, és sikerdíjas ügyvéd lehet a zugírász, amennyiben bizonyos köröknek ez áll az érdekében. Az ügyvédi hivatás védelmében azonban tiltakoznunk kell az ellen, hogy azt pártkatona „sztárriporterek” lejárassák.
Juszt ügyszeretettel, ügybuzgóan ügyeskedett ügyefogyott ügynökök ügyében. (Ügyészek, ügyeljetek!) Az ügyvéd munkája más. Az imént felsoroltaknál legalábbis valamivel több: egyrészt hatványozottan sokrétűbb, másrészt – mindenekelőtt – pedig emberibb.
Dr. Z. Borcza Ágnes
Budapest

Éhes gyerekek

A kormány azt ígérte, hogy nem lesz éhező gyermek. Mivel ezt sem sikerült megoldaniuk, sőt az előző kormány által biztosított ingyentejet is elvették a gyerekektől, most a metrószerelvényekben elhelyezett plakátokon olvashatjuk: Magyarországon nyolcszázezer gyermek éhezik. Ez a plakát egy önvallomás, csupán az a felírás hiányzik róla, hogy bocsánat, de másra kell a pénz. A hajléktalanokról már szó sem esik, pedig mindegyik feje fölé tetőt ígértek. Nem folytatom a felsorolást, mert végeláthatatlan!
Czető Lászlóné
Budapest

*
BEDE ZOLTÁN (Budapest): A budavári önkormányzat március 27-én határozott több I. kerületi oktatási intézmény bezárásáról. Mi a Dísz téri és a Logodi utcai óvoda szülői közössége és gyermekeink nevében fordulunk a nyilvánossághoz. Az önkormányzat fenti határozatában megtiltotta a 2003–2004-es tanévre a gyermekek felvételét, illetve az új csoportok indítását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a csoportokban minimálisan 16 gyermek a kerületben-körzetben állandó bejelentett lakással rendelkezzen. Az óvodákat 2004-től bezárásra ítélte. Bennünket mint szülőket mélységesen felháborít, hogy e rendelkezés előkészítésébe nem vontak be, holott ahhoz a közoktatási törvényben meghatározott jogunk van. Különösen diszkriminatívnak és nemcsak a közoktatási törvénnyel, hanem alkotmányos alapjogainkkal is ellentétben állónak tartjuk, hogy szülőkként nem választhatjuk meg, hogy gyermekeink mely oktatási intézménybe járjanak, illetve hogy gyermekeket – csak azért, mert máshol születtek vagy máshol laknak – kirekeszszenek színvonalas oktatási intézményekből.
*
KOLTAY LÁSZLÓ (Szár): A Horn Gyula által siralomháznak nevezett Köztársaság téri székházat kívánja Kovács László újra cserélni. Állítólag zavarja őt az épületnek a közelmúlt magyar történelmében játszott szerepe (Magyar Nemzet, április 22.). Bár néhány évtizedig egészen jól megvolt vele. Az is lehet, hogy a téren lévő két színház nem jön ki egymással. Javaslatom a következő: az épület felét adják ki bérbe, így mindjárt kisebb lesz az MSZP által használt terület. Talán még a jelenlegi háromszázötvenmilliós adósságot is ki tudják fizetni. Esetleg egy új cégtáblára kell csak költeni: Magyar Szociáldemokrata Párt.
*
BÍRÓ GÉZA (Budapest): Túl vagyunk az uniós csatlakozásról
tartott népszavazáson, s hogy Medgyessy Pétert idézzük, végre „visszatértünk Európába”. Ez így nagyszerű, de csupán a tisztesség kedvéért mondja meg a miniszterelnök úr azt is, mikor és kik szakítottak ki bennünket onnan. Ha emlékezete nem lenne már elég friss, nem árt, ha felidézzük: 1947-ben a kommunisták. Igen, ezt soha nem szabad elfelejteni, még ha egyeseknek ez nagyon kellemetlen is. Ezért furcsa az örömünnep azok részéről, akik a vasfüggönyt felépítették és évtizedeken keresztül a diktatúra minden eszközével fenntartották. Most, hogy visszatérünk a szabad és demokratikus Európába, legfőbb ideje levetni, eldobni mindazt, ami még a diktatúrából itt maradt vagy arra emlékeztet. Nem képviselhetnek bennünket Európában a volt diktatúra ügynökei, korábban a Nyugatban örök ellenséget és legyőzendő ellenfelet látók, a határsávot aknamezővé változtatók, az útlevelet elkobzók, az emberséget lábbal tiprók. Az EU-tagsággal egyúttal eljött a változások ideje is, mert ez kényszerítő szükségszerűség.
*
LÉVAI GYÖRGY (Budapest): A Tigris és az Eufrátesz folyók völgyében az öntözéses mezőgazdasági kultúra hatására évezredekkel ezelőtt fejlődött ki az emberiség akkori legmagasabb kultúrája, itt született meg agyagtáblákba vésve a sumérok írásbelisége. Most a háború és a rendszer összeomlását követő zűrzavar, a szabad fosztogatás teljes megsemmisüléssel fenyegeti ezt. Az USA bemutatta fejlett haditechnikáját, de nem készült fel arra, hogy az emberiség kultúrkincsének megmentése is kötelessége. Hadserege tétlenül nézte, hogy a nagy zűrzavarban miként hordják szét a több százezer darab, pótolhatatlan múzeumi kincset. Az elszegényedett arab lakosság dollárért még a sivatagi homokot is eladná a megszálló hatalomnak. Talán a hadjárat költségei mellett jut néhány százmillió arra, hogy szervezett visszavásárlásra kerülhessen sor a széthordott kultúrkincsek között. Tisztában vagyok azzal, hogy ami megsemmisült, az örökre elveszett, de ami még menthető, azt a nemzetközi szervezetekkel karöltve mentsék meg!
*
MOSONYI GÁBOR (Budapest): A Magyar Nemzetben április 9-én megjelent címoldalas íráshoz (Zivkovics Natália: Álomnyugdíj keveseknek) mint érintett a következőket szeretném hozzáfűzni: A kitöltött szolgálati idő és a műszaki vezetői munkakör betöltése alapján jutottam „álomnyugdíjhoz”. Mint vezető, egész életemben napi nyolc óránál lényegesen többet dolgoztam, nem beszélve egy kutatóintézetben betöltött vezető beosztásomból eredő hatalmas felelősségről. A cikk címe azt sugallja, hogy sokaknak lenne jó nagy nyugdíjat folyósítani. Vagyis aki kevesebbet ért el, annak a – társadalmi közösből – egészítsük ki a szűkös javadalmát. Remélem, túl vagyunk azon a korszakon, amikor egyesek az osztályegyenlősdi hamis tanát hirdették, és a kuláknak keresztelt gazdától mindenét elvették. Javaslom, hogy legközelebb a bankszektorban dolgozók jövedelemviszonyait elemezze a szerző, de lehet a tévé-„sztárokét” is. Az itt szerzett jövedelem mennyiben arányos a részesülők által előállított többletértékkel?