A búcsú ideje Versek Bertók Lászlótól

Tóth Erzsébet
2003. 05. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Életkora szerint várhatna a búcsúzással Bertók László, hiszen még csak hatvanhét éves, de az évek száma ugyanúgy nem sokat mond a költő ihletéről, mint mondjuk a haja színe. Rejtély, de vannak húszéves öregek és hatvanéves fiatalok.
A közérzetben, melyet e líra föltár, erőtlen a lélek és a test is. A kéz folyton beleakad valamibe, a költő teste majdnem mindig „útban van” valakinek. Hol önmagának, hol idegeneknek. Vagy éppen egyszerre van útban, például amikor a szupermarketben nem tudja eldönteni, melyik sorba álljon, hol végez előbb. De hova siet, amikor már nyugdíjas? Van-e a költőknek nyugdíjas idejük? Remélem, nincs.

Akkor sem, ha legszívesebben már csak otthon piszmog a papíron még egy kicsit. Siet haza a vershez. Holott abban sincs sok poézis már, de mégis megteremthető valami tisztaság, fegyelem – egyedül a verssorokat róva nem bicsaklik a kéz.
Olykor haikukat köt csokorba, vagy szabad versekbe foglalja mindennapi életképeit, tűnődéseit. Vallomásos líra tárgyias pontossággal. Haikui szikráznak, mint a hó, hosszabb verseiben néhol egy tudós pontosságával fogalmaz társadalmunkról. Tudom, nem túl népszerű az efféle líra bizonyos irodalmár körökben. Hideglelős mondatokat olvasok néha a költő társadalmi felelősségéről. Hogy az mennyire elavult már. Ez persze egyszerű tudatlanság, hitem szerint a költő arról ír, amiről akar. A helyzet azonban még ennél is szomorúbb: mintha valakinek engedélye lenne társadalomról szólni – másoknak pedig nem. Csakhogy a költő, „az adott világ varázsainak mérnöke” láthatóan nem törődik divatokkal. Arról ír, amiről muszáj.
„Ha nem tudsz mást, mint eldalolni saját fájdalmad s örömed” – Petőfi intése persze lecsendesült mára. Mégis az azóta eltelt idők nagy költői életművei megmutatják, a magánfájdalom a „közfájdalom”-ra is ráérez, csak igazi költő kell hozzá. Szép példa erre Bertók László A város neve című költeménye: „Mennyország? Pokol? Világörökség? / Hány esztendő a betájolt öröklét? / Ezer, kétezer? Órák, Napok? / Amíg ember él, s benne a halott? / Amíg festményben, városban, névben / elképzelhető, hogy volt és lesz Éden? / Amíg egy őrült robbantani fog? / Honnan az égett bőr-, a szőr-, a füstszag, / ami a gondolat résein fölcsap? / Érzel-e mindenkit, aki egyszer itt élt? / Hiszed-e, hogy ötezerben is lesz Pécs?”
(Bertók László: Valahol, valami. Magvető Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 1390 forint)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.