A NATO európai kuktái

Egyelőre nem lehet tudni, hová vezet a francia–amerikai kapcsolatokban beállt fagyos légkör. Bár egyes vélekedések szerint enyhülőben a két ország szembenállása, a szép szavak mögött továbbra is nézetkülönbségek tapasztalhatók, így másképp vélekednek a két ország diplomatái a közel-keleti rendezésről vagy a NATO jövőjéről.

Dominique de Villepin francia külügyminiszter izraeli látogatása során felkereste Jasszer Arafat palesztin elnököt – a találkozó mindenképp üzenetértékű. Izrael kormányfője, Ariel Saron ugyanis bejelentette: olyan politikusokkal nem hajlandó tárgyalni, akik meglátogatták őelőtte a palesztin elnököt, mivel Arafat már nem tárgyalópartner, így a vele való beszélgetés egyértelműen szimpátiatüntetés a palesztin vezető mellett. Amerika persze már rég nem tárgyal Arafattal, s mindenkit arra int, hogy Mahmúd Abbász palesztin kormányfővel egyeztessen, messze elkerülve a rommá lőtt ramalláhi elnöki irodát. Párizs ennek ellenére mintegy dacból mégis fenntartja a kapcsolatot a háttérbe szorított elnökkel, ami valószínűleg újabb rosszpontot jelent Washingtonból nézve.
Bármilyen kínos lehet azonban a viszony, az iraki háború eltérő megítélése kapcsán kialakult szembenállás nem tudta egy csapásra elvágni a hagyományosan szoros kötelékeket. Colin Powell a háború idején kijelentette, 225 évnyi nehéz, de boldog házasság áll a két ország mögött, s ő bízik abban, hogy legalább további 225 évet él még ez a viharos, ám értékes viszony. A hazánkba látogató, nemzetközi hírű politológus, Guillaume Parmentier is hasonlóképp vélekedett. Úgy vélte, a jelenlegi gondok előbb-utóbb eltűnnek, s már most láthatók előremutató jelek: az érintett országok megegyeztek az ENSZ Irak helyzetét szabályozó határozatában, s a szakértő szerint Washington nagy engedményeket tett a tárgyalások során. Emellett úgy vélte, bár vannak a kétoldalú kapcsolatok megjavításának heves ellenzői – főleg Washington keményvonalasai között –, Párizsban gyakorlatiasan gondolkodnak.

A két ország között ugyanakkor továbbra is fennáll az egyik legnagyobb probléma, a NATO megítélése. Guillaume Parmentier előadásában, amelyet a XXI. Század Intézetben tartott, úgy vélte, az Egyesült Államok megy a maga útján, európai társai pedig eltakarítják a romokat, máshogy megfogalmazva: a konyhában szerinte washingtoni szakács európai kuktákkal főz együtt. Felvetette: vajon azért hozták létre a szervezetet, hogy minden témában állást foglaljon, amely Amerikát és Európát érinti, vagy csak a tagországok védelmét hivatott őrizni? A szakértő úgy vélte, ezek a jelenségek egyre inkább a hatékonyság rovására mennek, s ezért a jövő nagy rejtély a szövetség számára.