Aki autóval készül a Krím félszigetre, az számoljon több mint negyvenórányi autózással, jó néhány eltévedéssel és az útvonal többszöri módosításával. Moldovát, ha lehet, hagyjuk ki a számításból – a Transznisztrián való áthaladástól még a moldáv határőrök is óvtak, ezért aztán északról kikerültük az országot. Tapasztalt utazóként jó sok egy- és ötdollárost, valamint tíz doboz márkás cigarettát készítettünk elő a rend derék őreinek, de az odavezető ezerkilencszáz kilométeren csak egyszer, a végcél előtt állítottak meg, udvariasan figyelmeztetve a tényre, hogy településen lassabban illik hajtani.
Kolozsvártól két autóra bővül a karaván, de a sok hátizsák és felszerelés miatt ketten vonattal jönnek a határig.
A barlangászcsapat összes tagja román állampolgár, összetétele beszédesebb egy kelet-európai történelemkönyvnél: a tagok szülei közt van székely, tatár, ukrán és bolgár is. Vezetőnk, Vremir Mátyás a Babes–Bolyai Tudományegyetem geológia–biológia karának tanársegédje, de velünk jön egy kisdoktorit végző geológus, egy egyetemista, egy pszichológus, egy matematikus és egy belsőépítész is: mindannyian szenvedélyes barlangászok. És Matyi kutyája, Samu.
A román–ukrán határ után az első jelentősebb település Csernovci. A város egészen európai – talán mert másfél évszázadon keresztül a Monarchia határvárosa volt. Főutcáján, az O Kobljanszkán már pezseg az élet a kávézókban, éttermekben, üzletekben, fantasztikus az örmény székesegyház és a régi városi tér, de nincs idő a bámészkodásra: felvesszük Bogdan Ridust, az Ukrán Barlangászszövetség elnökét, és nekiindulunk az éjszakának.
A Krím félsziget határánál szabályos határállomás, bár a helyieknek nincs szükségük útlevélre az átjutáshoz. A térség ugyanis autonóm köztársaság – a státust nem sokkal az országnak a Szovjetuniótól való leválása után sikerült kivívniuk. Nem volt egyszerű, hiszen az orosz és az ukrán kormány között a legnagyobb feszültséget a félsziget kérdése okozta. A régió történelméről annyit, hogy Hruscsov 1954-es döntéséig orosz terület volt, utána ukrán, ám a szétválás után az orosz parlament megsemmisítette a hruscsovi határozatot. Így az oroszok immár jogosnak gondolták a szevasztopoli kikötőre benyújtott igényüket az ott állomásozó fekete-tengeri flottával együtt. A több mint háromszázötven hadihajó sorsát érintő kérdést csak 1997-re sikerült rendezni, amikor a két miniszterelnök megegyezett abban, hogy Moszkva húsz évig kibérel két öblöt a négyből, a bázisokon maximum huszonötezer katonát állomásoztat huszonkét vadászrepülőgéppel, és nem tart nukleáris robbanófejet a támaszpontokon. Mindez több mint ötszázmillió dollárba kerül Oroszországnak.
Az egyezkedés alatt a krímiek Moszkvától függetlenül is vívták a maguk harcát: 1994-ben például egy kiugrási kísérlet során a félsziget parlamentje megszavazta az Ukrajnától való elszakadást. Ezt a kijevi parlament érvénytelenítette, majd páncélozott járműveket küldtek Szimferopolba. A krímiek értettek a szóból…
A sokadik, utazással töltött nap délutánján érkezünk a félsziget fővárosától, Szimferopoltól harminc kilométerre levő Csatir-dag platóra, ahol szenzációs látvány fogad: a fennsík fölé magasodó óriási szikla még április végén is havas. A területre sokáig nem léphetett civil, ugyanis a szovjet hadsereg komoly radarállomásokat működtetett itt. Nem csoda hát, hogy a szenzációs Mramornaja barlangot csak a nyolcvanas években fedezték fel, és kiépítése (a tőle alig egy kilométerre levő Emine Bair Hazarral egyetemben) nemrég fejeződött be. Ebben oroszlánrésze van egy amatőr barlangásznak, aki korábban a KGB-ben viselt igen fontos tisztséget, és most a Krím félsziget talán legbefolyásosabb embere. Alexandr Kozlov, akit nyugodtan hívhatunk e térség urának, energiát és betont nem kimélve tökéletesen járhatóvá tette a két barlangot, reménykedve a jövőbeni turistaözönben. Ő támogatja étellel és szállással az expedíciót is, hiszen minden felfedezés a barlangjai hírnevét öregbíti, és az egyezség értelmében a leletek is itt maradnak.
A kolozsvári őslényszakos tanársegéd az ukrán barlangászok meghívására 1999-ben járt először a barlangokban, és az egyik eldugott zug falában mamutcsontot vélt felfedezni. Sokan próbálták lebeszélni, de 2002. április–májusban expedíciót szervezett a lelet felkutatására, aztán tavaly szeptemberben újra jártak a helyszínen. A mostani expedíció már biztosra ment: tudták, hogy hol mire számíthatnak, csak az i-re kellett feltenni a pontot.
Az Emine Bair Hazar barlangrendszer hossza három kilométer, maximális mélysége százhúsz méter. Van magyar vonatkozása is, ugyanis az egyik termét Kecsketeremnek hívják. A barlang főbejárata egy zsomboly (függőleges barlang – A szerk.), mely – mint Vremir Mátyásék kiderítették – csapdaként működött. Télen, alkonyatban a fönn táplálék után kutató, fiatal és tapasztalatlan állatok belezuhantak a gödörbe. A rétegtani vizsgálatok azt mutatják, hogy több tízezer éve egy gleccser volt a barlangban, az állatok pedig egyszerűen beszánkáztak a jégen a barlang aljába. Ennek köszönhető, hogy a kolozsvári kutatók teljes csontvázakat találtak szendvicsszerűen egymáson az időközben rárakódott, jó konzerváló tulajdonságokkal rendelkező üledék alatt.
Míg a kutatók az üledéket ásták és hordták ki, mi kóborolni indultunk a félszigeten, ahol a lakosság nyolcvan százaléka orosz nemzetiségű. Ebben oroszlánrésze volt Sztálin 1944. május 18-i parancsának, aki a náci megszállás után kollaboránsnak bélyegezte a tatár etnikumot, és egyetlen nap alatt Ázsiába deportálta őket. A több mint negyedmillió krími tatár több mint fél évszázados száműzetése csak 1991-ben ért véget. Ekkor hivatalos engedélyt kaptak a visszatérésre, de állampolgárságot azóta sem. Jelenleg az összlakosság tíz-tizenöt százaléka visszatért tatár, a hazatelepülés komoly feszültségeket okoz, hiszen egykori házaikban rég mások laknak, állampolgárság hiányában pedig csak alkalmi munkákkal, utcai árulással foglalkozhatnak. A krími oroszok szerint Ukrajna kijátssza ellenük a kisemmizett tatárokat, és ezt azzal a ténnyel vélik bizonyítani, hogy az ország eddig több mint háromszázmillió dollárt költött a hazatérés megsegítésére. Nemzetközi segélyszervezetek szerint ugyanakkor ennél jóval több pénzre, ötmilliárd dollárra volna szükség a teljes etnikum visszatelepítéséhez. A nemzetközi menekültügyi főbiztosság a helyszínen próbál segíteni az állampolgárság visszaszerzésében, de arról nincsenek adatok, hány esetben jártak sikerrel. Tény, hogy az 1998-as helyhatósági választásokon azért nem jutott egyetlen tatár sem a krími parlamentbe, mert nem rendelkeztek elegen szavazati joggal. A számok riasztóak: míg a második világháború előtt négyszáz tatár iskola volt a félszigeten, ma alig hat működik, és a tatár gyerekek alig tíz százaléka tanulhat anyanyelvén.
Szimferopol központjában épp május elsejét ünneplik, az autóbusz- és vonatállomás előtti park Lenin-szobra tele van virággal. Az öntudatos munkások némelyike enged a csábításnak, és családostul bevonul a McDonald’s-ba hamburgerezni. Tíz hrivnya egy menü – a havi átlagfizetésből négyszer élhet ezzel a luxussal egy négytagú család. Bár a gazdasági felemelkedés jelei még nem mutatkoznak, a nehéz időknek talán vége. Az 1993-as, tízezer százalékos infláció már rég a múlté, de a szovjet piacok elvesztését nem tudta pótolni a felemás privatizáció. A szolgáltatások és az élelem még a kelet-európai zsebnek is olcsó, mégis kicsi a belső kereslet, külföldi autót pedig a tíz nap alatt csak orosz rendszámmal láttunk.
A szimferopoli vasútállomás elől indul a világ leghosszabb trolibuszvonala. Az ötvenkettes teljes pályája ugyanis több mint százhatvan kilométer, míg megjárja Jaltát. A felső vezeték jó útmutató, nem kell figyelnünk a táblákat a fürdőváros felé, elég beállni a trolivonal alá. Érdekes látvány, ahogy a hegy jókora kanyarjaiban egyszer csak szembejön egy ötvenéves trolimatuzsálem, női vezetővel a volánnál.
A tengerpart gyönyörű volna, ha a huszadik században nem tettek volna meg mindent annak érdekében, hogy egyentömbházakkal és gusztustalan betonépítményekkel elcsúfítsák. A kommunista világ elitjének egyik kedvenc üdülőhelye ma már igen kopott csillagja a világturizmusnak – ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az üdülőhelyen alig találtunk valakit, aki beszélt angolul. Ez alól nem kivétel a szállodák recepciója sem, ahol a százhúsz dolláros szobaárról csak írásban, a számok nyelvén tudtunk kommunikálni.
Az Áj-petri csúcson – ahova két részletben tudtunk felmenni a lanovkával – már más, a régire hasonlító világ várt vendégszerető tatárokkal, akik a tevegelési lehetőség mellett népviseletet, teafüveket, kitűnő krími vörösborokat és nagy vaskondérokban fövő-sülő fantasztikus ételeket kínáltak az arra járóknak. A kiadós eszem-iszom után arra is van mód, hogy a vendég elheveredjen a vendéglő állatbőrökkel borított padjain, hogy aztán ébredés után jöhessen az újabb merénylet a gyomor ellen.
Európa második legnagyobb országában autózva szembeötlik, hogy az autók vagy nagyon régi, ütött kopott Ladák, Moszkvicsok, Volgák és Zaporozsecek, vagy vadonatúj, kivétel nélkül sötétített üvegű luxusautók. Mint a társadalomban, az autók között is hiányzik a közép: mutasd az autódat, és megmondom, ki vagy. A böhömnagy masinák az üdülöhelyeken fordulnak elő a legnagyobb számban, s biztosan nem véletlenül. Az Argumenti i fakti című orosz hetilap pár éve rendőrségi forrásokra hivatkozva arról cikkezett, hogy a kolumbiai narkódollárokat a félsziget üdülőkörzetének felvásárlásával próbálják tisztára mosni. A lap szerint a Krímből – közvetítők hosszú láncolatának segítségével – Kalasnyikovokat vittek nagy tételben Bogotába, visszafele pedig kokainnal megrakott konténerek jönnek az orosz kikötőkbe. A moszkvai hatóságok szerint az orosz származású Vladimir Gilinski kolumbiai drogbáró klánja felvásárolta a híres krími szanatóriumokat, kétmilliárd dollárt fektetve be az üzletbe. Nem tudni, mi igaz ebből, de tény: májusban külföldi nyaralóknak hírét sem láttuk a tengerparton. Magyarokét sem, annak ellenére, hogy a negyvenöt dolláros szobaárú Jalta Hotel kábeltévéjén előkelő helyen szerepelt a Duna Televízió.
Két nap meleg víz és civilizáció után visszaindultunk a hegyre. A csapat ezalatt felmérte a barlangokban talált leleteket. Az Emine Bair Hazar a mamut mellett gyapjas orrszarvút, ősbölényt, őstulkot, barlangi oroszlánt, szajgaantilopot és egy kevéssé ismert őskori állatot, a lószamarat rejtette a többi kisebb állat csontjai mellett. A Binbas Koba barlangban – ami ezer fejet jelent – a vaskori ember temetkezési helyére bukkantak, több száz csontot találva. Itt igazi ritkaságot, a barlangi medve maradványait is megtalálták, ami azért érdekes, mert korábban úgy tudták, effajta állat nem élt a Krímben.
A kutatók munkája a kiépített barlang ellenére nem volt egyszerű, hiszen a lelet egy kamra tetején vájt nyilásban lapult. Létra és kötél segítségével lehetett feljutni a rendkívül szűk helyre, ahol nagy volt a sár, és állandó az omlásveszély. A kitermelt üledéket kötélpályán szállították le, a csontok helyzetéről pedig még az eredeti állapotban térkép készült. A kiemelt leletet megtisztították, konzerválták, majd számmal látták el őket. Az egyezség értelmében a csontok a barlangban lesznek kiállítva – elszállítani csak annyit lehet, amennyi feltétlenül szükséges az Oxfordban már folyamatban levő kormeghatározási vizsgálatokhoz. A mamut pontos korát így még nem tudni, de az szinte biztos: valamikor a késő jégkorszakban élhetett a fiatal, két és fél-három méter magasságú és négy-öt méter hosszúságú állat.
A lelet egyedülálló, hiszen barlangban még nem találtak teljes mamutcsontvázat (az első csontokat például 1799-ben fedezték fel Szibériában, a Léva folyó torkolatánál, aztán 1900-ban találtak a Beresovska folyó feletti sziklafalban egy jégtömbe zárva egy teljes mamutot). Az állat csontjainak döntő többsége már megvan. A napokban állítólag a Krímbe látogató Putyin orosz elnök is megnézi – a lelet végleges helye már készül, az összerakás alig pár percébe kerül a gyakorlott csapatnak.
Már készülünk hazafelé, amikor megkérdezem Vremir Mátyást, diákjaival és kollégáival mikor jön legközelebb, hogy a munkát folytassa. Talán ősszel, mondja a kutató, de van némi bizonytalanság a hangjában, ugyanis könnyebb mamutot találni a Krímben, mint szponzort Kolozsváron.
origo.hu
Baloldali hazugságok az áram áráról: itt a Patrióta leleplezése!
