Bagdad a teljes anarchia küszöbén áll

Az amerikai–brit erők katonai győzelmét követő hetekben az Egyesült Államok keveset tett azért, hogy a törvényességet és a rendet megszilárdítsa Irakban. Legyőzték ugyan Szaddám Huszein rezsimjét, de működő kormány mindmáig nem állt fel Bagdadban.
Az iraki fővárosban működő török nagykövetség első embere nem túl derűlátó a jövőt illetően. „A jelenlegi helyzet vészesen közelít a teljes anarchiához – véli Osman Paksut, aki nemrégiben tért vissza bagdadi állomáshelyére. Jelenleg egyetlen külföldi diplomata sem képes a normális kapcsolatfelvételre.”
Azok az országok, amelyek újra megnyitották külképviseleteiket, bizonyos mértékben amerikai kérés ellenére tették azt, hiszen a State Department kinyilvánította, egyelőre nem képes szavatolni a követségi dolgozók biztonságát. A megérkezésüket követő három éjszakán a török diplomaták – és az őket védelmező palesztin testőrök – fosztogató helyi bandákkal keveredtek tűzharcba. „Miután a környéken csak nekünk van áramfejlesztőnk, amikor bekapcsoltuk, olyan volt, mintha maguknak a tolvajoknak jeleztünk volna. Amikor az amerikaiak meghallották a lövöldözést, küldtek ugyan tankokat a védelmünkre, de bell kell látnunk, hogy nincs elegendő katonájuk minden bagdadi viszály elsimítására.”
Az adminisztráció helyreállítására tett kísérletként az amerikaiak május elején bejelentették, hogy hamarosan ideiglenes kormányt állítanak fel. A jórészt volt ellenzékiekből álló testület legfontosabb feladata a közhivatalok újjáépítése és a mihamarabbi választások kiírása lesz. Szaddám Huszein rendszerének romjain mintegy hatvan párt alakult – olyanok, mint a Kurdisztáni Kommunista Párt, az Iszlám Türkmén Front és a Hadsereg Tisztjeinek Pártja, de még az Iránból elűzött mudzsahedeknek is akad politikai képviseletük. Csaknem hatvanezres közösségük között sok nő és gyermek akad, Szaddám Huszein három különleges táborban telepítette le őket, így hálálta meg az iraki–iráni háborúban a Khomeini ajatollah rendszere elleni szolgálataikat.
Jóllehet, egyre többen kapcsolódnak be a demokratikus folyamatokba, az irakiak még mindig attól tartanak, hogy az egész intézményrendszer összeomlik. „Az iraki emberek túlságosan szétforgácsolódtak, és nincsenek tapasztalataik a nyugati típusú demokráciákkal kapcsolatosan sem – véli Jabar, Szaddám Huszein egykori titkosrendőrségének őrnagya. – Amikor Szaddám rendszere összeomlott április 8-án, a volt titkosszolgálati tisztek elfogytak, mint a fagylalt a nyári melegben. Néhányan azonban kapcsolatban maradtunk egymással, jelenleg a fejleményeket szemléljük. Az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Irakot két részre osztják, és mindkét országrész elmerül a maga polgárháborújában. Délen a síita fundamentalisták harcolnak majd a hatalomért, északon pedig háromfrontos harc kezdődik a kurdok, a türkmének és az arabok között.”
Néhány esemény megerősíteni látszik Jabar elméletét. Nemrégiben, amikor a síiták lelki vezetője, Mohamed al-Hakim huszonhárom évi száműzetés után hazaérkezett, csaknem hatmillió síita üdvözölte Dél-Irakban. Al-Hakim rögvest kinyilvánította, hogy iszlám fundamentalista országot szeretne hazájában. Ha az ő hívei kerülnének hatalmi helyzetbe, még a szaddámi időszak világi reformjait is eltörölnék.