Bányászok tragédiája Kínában

Hatvanhárom vájár meghalt, huszonhárom pedig eltűnt, miután sújtólégrobbanás történt egy kelet-kínai bányában. A detonáció pillanatában a tárnákban 114-en voltak, akik közül csak 28 munkást sikerült kimenekíteni.

Hírösszefoglaló
2003. 05. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sújtólégrobbanás történt a Kína keleti felében, a fővárostól, Pekingtől 950 kilométerre délre lévő Hefei városához közeli Luling bányában. Az eset még kedden történt, ám a hatóságok csak tegnap közölték a hírt. A detonáció pillanatában 114-en voltak a mélyben. A mentőalakulatok 28 vájárt tudtak a felszínre menekíteni, akik közül tízet kórházba szállítottak. A hatóságok adatai szerint a balesetben 63-an meghaltak, 23 munkást pedig eltűntként tartanak nyilván – olvasható a BBC honlapján.
A 23 eltűnt vájár után lapzártakor is kutattak a mentőegységek. A francia AFP hírügynökségnek nyilatkozó mentők szerint nem valószínű, hogy a hiányzók élve kerülnek elő a tárnákból, mert több mint 590 méteres mélységben rekedtek.
A Luling bánya bejáratánál tegnap nyugtalan hozzátartozók gyűltek össze, hogy híreket kapjanak szeretteikről. Az állami kezelésű bánya vezetői csak annyit közöltek velük: vizsgálják a szerencsétlenség okát.
A bányászattal foglalkozó országok közül Kína rendelkezik a legrosszabb baleseti statisztikával. A minimális biztonsági előírások be nem tartása miatt – a hivatalos adatok szerint – csak tavaly 4500 bányaszerencsétlenség történt a kommunista országban. Független szakemberek úgy vélik, a szám elérheti a tízezret is. A mostanihoz hasonlóan a legtöbb balesetet sújtólégrobbanás okozza, a tárnák rosszul megoldott szellőzése miatt. A sokszor engedély nélkül működő bányákban hiányosak vagy gyakran hiányoznak a biztonsági felszerelések és a tűzoltó berendezések.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.