Egy hét Európában

Az Európai Unió hivatalos közvélemény-kutató intézete, az Eurobarométer évente többször megkérdezi az unió polgárait, mi a véleményük a gazdasági helyzetről, saját életszínvonaluk alakulásáról, a munkanélküliségről, jó dolog-e az unió tagjának lenni, mennyire bíznak az EU kormányának tekinthető Európai Bizottságban és így tovább. A legutóbbi közvélemény-kutatásban az unió készülő alkotmányával összefüggésben tettek fel kérdést: Ki válassza meg az Európai Bizottság elnökét – aki tulajdonképpen az unió miniszterelnökének tekinthető –, az állampolgárok, az Európai Parlament vagy a tagországok állam-, illetve kormányfői? A kérdésre választ adók döntő többsége a bizottsági elnök állampolgárok általi megválasztására szavazott, ezzel szemben a készülő alkotmány 15. § (1) bekezdése szerint az elnököt az Európai Parlament választja meg.

A feltűnő eltérés a népakarat és a hatalmat ténylegesen kezében tartó politikai és gazdasági elit között számos más kérdésben is megmutatkozik. Például abban, hogy míg a többség a leendő uniót a nemzetállamok szövetségeként képzeli el, a készülő alkotmány 1. paragrafusa föderatív államformát irányoz elő, amelyet azután a többi paragrafus csak megerősít.

Lényeges kérdésekben, mint például az euró bevezetése, általában nem nyitnak vitát, ha egyes országokban mégis, akkor addig szavaztatják az állampolgárokat, míg a megfelelő eredmény ki nem jön. Dániában például a maastrichti szerződést előszörre elutasították, hasonlóképpen Írországban a nizzait. Csak a második körben sikerült – kellő kormányzati felvilágosító munka révén – rávenni az állampolgárokat, hogy jó helyre ikszeljenek.
Az utóbbi időben Brüsszelben az okoz izgalmat, hogy kiszivárgott, Le Pen a francia és Nick Griffin az angol szélsőjobb vezére arról tárgyalnak, hogy a 2004-ben esedékes európai parlamenti választásokra egy páneurópai (szélső)jobboldali blokkot hozzanak létre. A szélsőjobb programja, amiért egyre többen támogatják őket, a bevándorlás leállítása, amivel egyébként „konyhai beszélgetésekben” a nyugat-európai állampolgárok többsége egyetért, beleértve a már bevándoroltakat is.

Azt a lehetőséget, hogy a szélsőjobb egy parlamenti blokkot formáljon – és így támogatáshoz jusson – az Európai Parlament három legnagyobb párcsoportosulása elítélte. Enrique Barón Crespo, a szocialista csoport elnöke szerint „ez az egyáltalán nem szent szövetség minden ellen van, amiért az EU-t létrehoztuk”. Hans-Gert Pöttering a néppárti csoport vezetője ugyanezt ismételte, mondván: „nem lenne boldog egy ilyen csoportosulás létrejöttétől”. A liberális vezér Graham Watston ugyancsak aggasztónak nevezte e fejleményt. Mint aláhúzta, „természetesen mindenkinek joga van, hogy politikai csoportokat formáljon, de ha az adófizetők pénzét Európa-ellenes és antidemokratikus propagandára használják, akkor kérdőjeleket kell tennünk”.

Disszonáns hangot csak a szélsőséges nézeteiről ismertté vált hajdani párizsi diákvezér Daniel Cohn-Bendit ütött meg, aki ma az Európai Parlament zöld–szabaddemokrata csoportjának vezetője. Szerinte „el kell fogadni, hogy bárkinek, akit ebbe a parlamentbe demokratikusan beválasztottak, joga van olyan politikai csoport létrehozásához, amilyent csak akar”.