Gyökerek és szárnyak

Az egy évvel ezelőtti reményektől odáig jutottunk, hogy ma már arról van szó: mindenkinek takarékoskodnia kell – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor volt miniszterelnök. Az egy héttel ezelőtt néppárttá alakult Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke szerint most olyan kormányzati programokra lenne szükség, amelyekből fellendülés születik.

Miniszterelnök úr, szomorúan aktuális hír, hogy a kormány megnyirbálta az otthontámogatási rendszert. Várható volt, hiszen az ellenkezőjét ígérték.

– Most valamit ismét elvesznek az emberektől. Van, akitől elveszik a hitelfelvétel lehetőségét, és van, akitől elveszik a munkahelyét. Ennek a lépésnek az lesz az eredménye, hogy a magyar építőipar teljesítménye jelentős mértékben csökken majd, a hanyatlás pedig sok ezer ember állásának a megszűnését vonhatja maga után. Ma éppen ellenkező irányú döntésre lenne szükség ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani az építőipar lendületét.

– Öröm az ürömben, hogy Magyar Bálint még fel tudta venni a harmincmilliós hitelt.

– Nem látok abban kivetnivalót, ha egy miniszter él a törvények által nyújtott lehetőséggel.

– Rátérve a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségre: kizárólag a Fidesz eddigi tagszervezetei vannak az új néppártban is. Végül is kivel kötöttek szövetséget?

– Nem az volt a szándékunk, hogy szervezetek lépjenek szövetségre. A cél az, hogy az emberek úgy érezzék, és eszerint is cselekedjenek, hogy egymással lépnek szövetségre. Azt szeretnénk, ha egyre többen érezhetnék, hogy a közélet nem fölöttünk, hanem közöttünk van. A Szövetség erejét az elkötelezettség, a barátság és a nyitottság adja. Tudom, hogy ez szakítást jelent azzal a felfogással, amely eddig meghatározta a magyar közgondolkozást. A rendszerváltozás óta az a vélekedés vált közkeletűvé, hogy az emberek érdekeik szerint rendeződnek el a közélet térképén. Mi most azt mondjuk, hogy az értékek a legfontosabbak, ezért mi most ezek alapján kötünk szövetséget. S hiszünk abban, hogy az érdekek valójában az értékekből fakadnak majd.

– Ebben az országban 19 500 forinttal szavazatokat és választási győzelmet lehet vásárolni. Lesz igény az ilyenfajta politizálásra?

– Kétségkívül igaz, hogy nekünk egyszerre két távlatban kell gondolkodnunk. Egyrészt gőzerővel kell dolgoznunk azon, hogy a 2006-ban esedékes választások meghozzák a várt sikert. Hiszünk abban, hogy Magyarország egy gyógyulási folyamat fontos állomásához érkezett. A rendszerváltozás óta sokat fejlődött az ország, és közel vagyunk ahhoz, hogy a szocializmus okozta sebek végleg behegedjenek. Abban az értelemben is két vágányon kell haladnia a gondolkodásunknak, hogy Magyarország polgárai, sok egyéb kategória mellett, egy bizonyos szempont szerint két csoportba sorolhatók. Vannak olyanok, akiknek a rendszerváltoztatás valódi szabadságot hozott. Elhárultak előlük az akadályok, amelyek hátráltatták őket abban, hogy a tehetségüket és erejüket kihasználják, és többre, előbbre jussanak. Most nem azokról beszélek, akik a pártállami kapcsolatrendszerüket felhasználva sikeresen navigálták át életük hajóját a rendszerváltoztatás utáni esztendőbe, hanem azokról, akiknek nem voltak ilyen kapcsolataik, de felkészült, tehetséges, kockáztatni és dolgozni képes emberek voltak. Közülük sokan sikeres emberek lettek, és valódi szabadságként élték meg a rendszerváltozás utáni éveket. Ám még mindig sokan vannak Magyarországon, akiknek semmit nem jelent a szabadság, mert a rendszerváltoztatás nekik nem újabb lehetőségeket, hanem újabb problémákat hozott. A szabadságot ők nem a lehetőségeik kiszélesedéseként, hanem problémáik megsokasodásaként élték és élik meg.

– Közkeletű tévedés, hogy a demokrácia automatikusan magasabb életszínvonalat jelent.

– Valóban, számos családnak a demokrácia nem hozott jobb életet. Munkanélküliséget hozott. Az életszínvonal csökkenését hozta. Újabb függőségeket hozott. Addig egy arctalan egyenlőséget hirdető rendszer alávetettje volt, most pedig megtapasztalta, hogy milyen az, amikor a rendszerváltoztatás után a szabad világ problémái maguk alá temetik az embert, amikor a kiszolgáltatottsága a kenyérkereset elvesztéséig terjedhet.

– Ők nem sok jóra számíthatnak mostanában sem. A kormány válságkezelésre készül. Itt egy éve még semmilyen válság nem volt. Gyarapodás volt.

– Valóban, ha felidézzük a választás heteit, akkor egy bizakodó országra emlékezhetünk. Egy évvel ezelőtt nem azon ment a vita, hogy miképpen kezeljük Magyarország gazdasági válságát, mert nem volt gazdasági válság. Sőt, még az akkor ellenzékben lévők is azt mondták, hogy az ország jó pályán halad.

– A kazincbarcikai kórház vízcsöveivel voltak azért problémák.

– Azzal talán még elbírtunk volna. Mindenki elismerte a jó eredményeket. Az akkori ellenzék is azzal kampányolt, hogy fejlődünk, de a fejlődés lehetne gyorsabb, látványosabb. Azt mondták, nem egy sikertelen kormányt kell leváltani, hanem egy még jobbat kellene választani. Ennek reményében szavaztak az emberek a baloldalra, beleértve ebbe a bér- és nyugdíjemeléseket, a sok megígért bérlakást, a több száz kilométer autópályát, az ingyenes tankönyveket, a gazdahiteleket is túlszárnyaló mezőgazdasági juttatásokat. Ezek után egy év elteltével válságról beszélni több mint meglepő. Az egy évvel ezelőtti reményektől odáig jutottunk, hogy ma már arról van szó: mindenkinek takarékoskodnia kell.

– Mindezt egy évvel az európai uniós csatlakozásunk előtt, ami az első periódusát tekintve biztos, hogy nem lesz diadalmenet.

– A csatlakozás után radikálisan új feltételek közé kerül a magyar gazdaság minden szereplője, ahol új játékszabályok érvényesek. Egy minden eddiginél keményebb versenyben kell majd megállniuk a helyüket. Magyarországon kis- és középvállalkozók adnak munkát mintegy két és fél millió embernek. A kérdés tehát az, hogy lesz-e ezeknek az embereknek munkájuk, munkahelyük. Akkor lesz, ha a magyar kis- és középvállalkozók állják a sarat. Az elmúlt esztendő ebből a szempontból elveszett időnek tekinthető, mert a lehetőségeik alaposan beszűkültek, a támogatások és a kedvezmények megcsappantak vagy éppen elmaradtak. Van még egy évünk, ez alatt kellene őket megerősíteni.

– A Nemzetközi Valutaalapnak más a véleménye. Megint faragnának mindenhol.

– A valutaalapnak megvannak a maga érdekei, megvan a maga észjárása és világlátása. Érdemes odafigyelni arra, amit mondanak, de nem javasolnám a mindenkori magyar kormánynak, hogy vakon kövesse őket. A kormány mostani álláspontja szerint a fellendülésre még várni kell. Azt kellene megérteniük, hogy fellendülés nem lesz; azt csinálni kell. Ehhez kell a kormány, kell a vállalkozók világa, kellenek az önkormányzatok, a külföldi befektetők. A gazdasági élet minden szereplőjét öszsze kell fogni, és olyan kormányzati programokat kell kínálni nekik, amelyekből fellendülés születik. Mert magától nem lesz. Arra várni, hogy a fellendülés begyűrűzzön hozzánk, mint a válságok, oktalan magatartás. Nem visszametszésre, hanem éppen az ellenkezőjére volna szükség. Magyarország érdekében kívánom, hogy a kormány a saját józan eszére hallgasson. Az elmúlt egy év gazdaságpolitikai irányvonalát persze korrigálni kell, de nem a megszorítások, hanem a gyorsabb növekedés, az adókedvezmények, a fejlesztések irányába. A megmaradt állami bankokat nem kellene eladni. Általában is a közvagyont erősíteni, és nem csökkenteni kellene, hiszen ennek aránya Nyugaton már magasabb, mint Magyarországon.

– A Szövetség bázisa széles, a szervezet nyitott, a döntéshozatali mechanizmus ugyanakkor erősen centralizált. A demokratikus centralizmus kifejezést is hallottam már emlegetni ezzel kapcsolatban.

– A vélemények és kétkedések ügyében azt tartom, hogy a legjobb, ha a tapasztalatokra hagyatkozunk. Az előttünk álló hónapokban bekövetkező jelentős beáramlás, a szervezeti megújulás és a közvélemény előtt ismertté váló új egyéniségek éppen az ellenkezőjét bizonyítják majd.

– Nem jelent gondot, hogy a Szövetség kommunikációja jelenleg és várhatóan még jó ideig magáról a Szövetségről szól?

– Szeretném, ha nem így lenne. A Szövetségnek az a feladata, hogy világossá tegye: azok az emberek, akik lehetőségeket vagy éppen segítséget keresnek, számíthatnak ránk. Szerintem hamarosan hozzászokunk ahhoz, hogy Magyarországon van egy semmilyen más parlamenti párthoz nem fogható formáció, és akkor már nem forma lesz az érdekes, hanem a tartalom.

– A kongresszusi beszédében mintegy eltemette a liberalizmust. Ezzel együtt a Fidesz és az ön személyes életének egy korszakát is eltemette?

– Nézőpont kérdése, hogy a szavaimat temetésnek vagy dicséretnek veszik. A liberalizmus számos lényeges gondolata már beágyazódott az összes nagyobb szellemi irányzat programjába. Fontos gondolataik megjelentek a szociáldemokratáknál és a konzervatívoknál is. Amit az európai szellemtörténet fejlődéséhez a liberalizmus hozzá tudott tenni, azt már hozzátette. Nincs nevetségesebb, mint a börtön romjain ugráló ember, aki azt kiabálja, hogy eresszenek ki. Ilyen helyzetben van a liberalizmus. Nem temetem, hanem egyszerűen szeretném megállapítani, hogy a világ és hazánk új problémákkal küzd, amelyekre új válaszokat kell adni. Amit eddig új világrendnek véltünk, arról kiderült, hogy átmeneti állapot. Az igazi új világrend most formálódik. Hogy aztán ebben hol lesz a helye, lesz-e helye Európának, Magyarországnak és a magyar embereknek, sőt, egyáltalán az embereknek… Ezekre a kérdésekre kell keresnünk a válaszokat. A kongresszuson is azzal próbálkoztam, hogy a válaszlehetőségekből villantsak fel néhányat.

– Ugyanebben a beszédben volt egy furcsa mondat: nem a győzelem az elsődleges, hanem a valódi közélet megteremtése. Nem a győzelem az elsődleges?

– Ha a választási küzdelemre gondol, akkor természetesen a győzelem az elsődleges. De az élet nem azonos a választási küzdelemmel. Több annál. Olyan Magyarországon szeretnék élni, ahol a saját sikereink, győzelmeink feletti örömhöz az is kell, hogy a többi ember is sikeres lehessen, és győzelmet arathasson az élet nehézségei felett.

– Tavaly nem érdemek, értékek, elvek és képességek versenyeztek, hanem ezekkel versenyzett egy mindent elborító rágalomáradat. Az utóbbi győzött.

– Valóban bántó, amikor a közélet ilyen bugyraiba kell leereszkednünk. Szeretném, ha ezt el lehetne kerülni. Megpróbáltam úgy elraktározni magamban az előző választás emlékét, hogy elsősorban a saját magunk hibáit és gyengeségeit szűrhessem ki belőle, és ne csak az ellenfél ön által felidézett módszereit. Bizonyos azonban, hogy meg kell találnunk az eszközöket ahhoz, hogy az ilyen stílusban fellépő ellenféllel szemben is győzni tudjunk.

– A választások után arról beszélt, hogy kormányának néhány fontos vívmányát ellenzékből is meg kell védeni. Széchenyi-terv, státustörvény, Terror Háza Múzeum, Nemzeti Színház, otthonteremtési rendszer. Mára alig maradt belőlük valami.

– Szeretnék ennél valamivel jobb bizonyítványt adni saját magunknak, ha megengedi. A státustörvény ügyében a csapataink még harcban állnak, bár az előjelek nem biztatók. Sokan akarják a státustörvényt magyartalanítani, nemcsak a magyar kormány, hanem a szomszédos államok kormányai is. Az otthonteremtő hitelek ügyét úgy látom, hogy a kormánypárti erők fejszével készülődtek ellene, de végül csak bicskával faragták meg. Nem vágták ki, bár tettek benne kárt. A Nemzeti Színház áll, és még mindig ez a neve. A Terror Háza Múzeum esetében valóban lehet érezni a nyakon a szorítást, a levegő is ritkábban érkezik, de még működik. Kétségkívül igaz, hogy sok mindennek nekiestek, sok mindent meggyengítettek, sok mindent próbáltak tövestül kiszakítani a földből, de a polgári-nemzeti oldal elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy a rombolást lefékezze, és megakadályozza a nagyobb bajt.

– Néhány nap múlva negyvenéves lesz. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a harmincas éveiben olyan személyiségfejlődésen ment keresztül, amely az egész országra, az egész nemzetre kihatott. Mit jelent önnek a negyvenedik születésnapja?

– Negyvenéves korára az ember megtanulja, hogy minden bor volt egyszer must. Hálás vagyok, hogy éppen ezekben az években élhetek. A korosztályom szerencsésnek mondható, mert éppen mielőtt belement volna az elkerülhetetlen alkukba a szocializmussal, a rendszer kimúlt. Nekünk tehát nem a múlttal kellett alkudoznunk, hanem a jövővel kellett megállapodnunk. Én is megkötöttem a magam megállapodását a jövővel, mégpedig kemény feltételek közepette. A munka tekintélyes részét el is végeztük. Úgy mentettük ki az országot az összeomló szocializmus gerendái alól, hogy emberéletben nem esett kár. Most az ország állapota is jobb, mint a rendszerváltozás idején, és a lehetőségei is biztatóbbak. Örülök annak, hogy ez a munka életem legaktívabb éveire esett. Egy negyvenéves ember már több gyermekért is felelős, és ebben a korban már ráébredünk, hogy a gyermekeinkre, akárhogyan is iparkodunk a saját életünkben, végül csak két dolgot hagyhatunk: gyökereket és szárnyakat.